Lelépett a Google-főnök
Eric Schmidt tÃz év után távozik a Google vezérigazgatói székébÅ‘l. Utódja a cég társalapÃtója, Larry Page lett. Schmidt szerint Page már "felnÅ‘tt a feladathoz".
Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója bejelentette lemondását - utódja a Google társalapítója, Larry Page lett. Eric Schmidt 2001-ben került a Google-hoz, az akkor még diák Larry Page és Szergej Brin mellé társult be, hogy „legyen felnÅ‘tt a cégnél". A „cég" a vezetése alatt az elmúlt tíz évben hatalmasra nÅ‘tt, és halmozza a profitot. Legutóbbi adózás elÅ‘tti nyeresége 29 százalékkal nÅ‘tt, 10,8 millárd dollár volt.
Schmidt csütörtökön, egy szakmai konferencián jelentette be döntését. „Úgy érzem, Larry már felkészült. Az ötletei izgalmasak és eredetiek, és itt az idÅ‘, hogy átvegye a stafétát" - mondta Schmidt, aki egyébként meg van gyÅ‘zÅ‘dve arról, hogy Page sikerrel folytatja majd, amit Å‘ elkezdett.
Schmidt ugyanakkor marad a Google cégvezetésében, az igazgatótanácsban, valamint a két alapító tanácsadójaként tölt be tisztséget. A távozás okairól a hivatalos közlemény nem sokat árul el, Schmidt is csak Twitter-fiókjában írt egy sort arról, hogy itt az ideje elengedni a fiúk kezét, mivel már „nincs szükség felnÅ‘tt felügyeletére". A bejelentés hatására nÅ‘ttek a részvények.
További érdekes cikkek:
Az Android meghódítja a világűrt
Lemezteleníti testünket a Google
Google Instant mobilon, magyarul is
Mire keresnek az emberek Google-ön?
A Google Trends olyan havi toplistákat adott ki, amelyek kategóriák és régiók alapján megmutatják, hogy mire keresnek rá a legtöbben és mire a legkÃváncsibbak az emberek.
Ezt olvastad már?
A Google teljesen elrejtené a gyerekpornót
Hozzászólások a(z) "Lelépett a Google-fÅ‘nök" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC Rhyme (AS...
- 56 900 Ft
-
- Apple iPad mini...
- 135 900 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Évszázadokba telne házat nyomtatni
Egy kalkulátor segÃtségével kiszámolhatjuk, hány év kellene...
-
Minden autóján keményen bukik a Fisker
Elég rossz lehet úgy autót eladni, hogy közben minden egyes...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Korea és India is kibukhat
2013-06-18 16:30:40 -
Fordulj meg, amint lehetséges!
2013-06-18 16:00:14 -
Gerlóczy: A polinéz Koplárovics Béla
2013-06-18 18:09:29 -
Szükségünk van anya szemére
2013-06-18 15:00:00 -
Beelőzte a BlackBerry az Androidot
2013-06-18 14:30:00 -
Az Instagram is beszáll a rövid videók versenyébe
2013-06-18 13:00:00



