2011 legjobb(an) várt tech cuccai
Tévében és játékok téren is előretör a 3D, beindulhat a Google operációs rendszere, az okosmobilok után jönnek a szupermobilok, olcsó tabletek árasztják el a piacot.

Terjed a 3D - szemüveggel és anélkül is
Az idei év egyik trendje az egyelőre inkább csak moziban és boltok bemutatótévéin, mintsem otthon tapasztalt 3D technológia terjedése lehet. 2011 karácsonyáig a várakozások szerint már normalizálódnak az árak, a halandóknak is jobban megéri majd 3D-s tévét venni. A szemüveg nélküli 3D-s mobilok még odébb vannak, habár a Sharp már nagyon nyomul a kijelzőjével, a hírek szerint inkább az év vége felé jönnek majd ki ilyesmik az Acer, a Motorola és a HTC gyáraiból. Egy másik hordozható eszközön viszont már tavasszal hódításba kezd a szemüveg nélküli 3D: jön a Nintendo 3DS nevű kézi konzolja.

A PlayStation mobiltelefon
Valószínű egyébként, hogy idén már a Google is lép egyet a mobilos játékvilág irányába. Az iOS már megkapta tavaly a Game Centert, a Windows Phone 7-nek ott az Xbox Live, így a legnagyobbak közül már csak az Android (na jó, és a Symbian) maradt közösségi játékközpont nélkül - szinte biztos vagyok benne, hogy ezt még idén orvosolni fogják. Windows Phone-ból egyébként már a 7.5-öt várhatjuk ősz elejére.
A 2011-es szoftveres fejlesztésekhez az idén tömegesen elterjedő kétmagos mobilprocesszorok adják majd az erőt. Aligha tévedek, amikor azt írom: az idei karácsony csúcskészülékei már ebből a körből kerülnek majd ki. Az első modellig nem is kell karácsonyig várni: az LG Optimus 2X hamarosan megjelenik.
Mit mutat az Apple gömbje?
Az Apple termékei rendszeresen az egész tech világ legnagyobb várakozással övezett megjelenései közé tartoznak. Az egyik különbség, hogy most nem a negyedik, hanem az ötödik iPhone modellt várhatjuk. Ennek egyik újítása a pletykák szerint az NFC (Near Field Communication), azaz kis - pár centis - hatósugarú vezeték nélküli adatátviteli technológia is, amely biztonságos kommunikációs megoldás lehet például a szó szerinti értelemben vett mobilos fizetésben is. Ha tényleg így lesz, akkor az Apple marketingje sokat dobhat a technológia ismertségén is, ahogy az NFC-vel szállított androidos Google Nexus S is.

A másik különbség a tavalyi és az idei év Apple-lel kapcsolatos várakozásai közt, hogy míg tavaly ilyenkor csak sejtettük, hogy valami iPad-féleség készül, idén már tudjuk, hogy hamarosan érkezik az új modell. A pletykákban egyelőre szimplán iPad 2 néven futó tablet (egy vagy kettő) kamerával és FaceTime-mal lesz felszerelve, kap USB portot és az iPhone 4-hez hasonlóan Retina Display-t, valamint könnyebb is lesz. Az első, 4-600 ezer darabos szállítmányt állítólag februárra rendelte be az Apple.

Már csak párat kell aludni - ki mennyit fog január 6-áig - és nyit a Mac App Store, amely Mac OS X rendszeren is elérhetővé teszi az App Store használatát, így a Mac-tulajok egyszerűen hozzáférnek az alkalmazásokhoz és frissítésekhez. A szisztéma az iOS-en működő App Store-hoz teljesen hasonló lesz, ami nem is csoda, hiszen a mobilos szoftverbolt az Apple egyik legsikeresebb megoldása.
A népszerűbb böngészők fontosabb, már látható verziófrissítései közt találjuk a Firefox 4-est, illetve az Internet Explorer 9-et. Az új Firefox a sebesség további növelése mellett rengeteg nagyobb újítást tartalmaz majd, többek között alaposan megújul a kezelőfelület, valamint a jövő szeleként már jelenlévő HTML5 technológiát is támogatja majd. Az újítások sora az IE9-nél is hasonlóan néz ki: új felület, kevésbé zavaró - a megnyitott ablak alján felbukkanó - értesítések, a grafikus processzor kihasználása.

Két világ - a tabletek és laptopok - határán áll az Acer Iconia. A masina két, egyenként 14 colos, 1366x768 pixel felbontású monitorral rendelkezik, illetve inkább fogalmazzunk úgy, hogy monitorból áll. Az erős Intel proci és a szokásos földi jók (wifi, 3G, HDMI) sem mellékesek, de a lényeg mégiscsak az, hogy mivel a szokásos laptop formátummal van dolgunk és az alsó kijelző egyszerre tíz érintést képes kezelni, így közeledni látszunk a "tableten gépelés" problémájának megoldásához.

Ha már a netbookok és az iPad is szóba kerültek, nem árt megemlíteni, hogy a 2010-es néhány modell után idén valószínűleg ellepik majd a piacot a mindenféle - főleg androidos - tabletek. Ezzel párhuzamosan komoly esésbe kezdhet a táblagépek átlagára, tippem szerint idén karácsonyra 50 ezer forint körül már kaphatunk majd használható darabot, amelyre hardveres és szoftveres szinten sem lesz túl sok panasz.
Az e-könyvolvasók népszerűsége szintén egekben lesz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy már az App Store-ban is több az e-könyv, mint a játék. Tartalom márpedig akkor születik ilyen mennyiségben, ha igény van rá.

A digitális fényképezők idei éve
Az idei CES, azaz a szórakoztatóelektronika legnagyobb show-jának előzetesei lényegében azt ígérik: nagyobb zoomok, kisebb készülékek, alacsonyabb árak. A 10x-es zoommal rendelkező profibb gépek ára is 30 ezer forint alá mehet, habár ilyen-olyan megoldás már most is van ebben a szegmensben. Szintén bővülésre számíthatunk a víz- és/vagy ütésálló gépek piacán. Várhatóan a Panasonic, a Samsung és a Sony ezen a téren is bevisznek minket a 3D világba - elvégre a 3D-s megjelenítők mellé illenek az olyan gépek, amikkel 3D-s felvételt lehet rögzíteni.
Nem lesz porrá a portól
Akik okosmobillal szeretnének a (digitális) családi albumba éppen megfelelő minőségű képeket készíteni, azoknak a 14 megapixeles Altek Leo fog tetszeni. A nem kifejezetten fotózásra kihegyezett okostelefonok sztenderdje idén a tavalyi 5 helyett 8 megapixel lesz.
Ti mire számítotok idén? Mit vártok legjobban?
Ez lehet az Apple következő nagy dobása?
A pletykák szerint okos karórát dobna piacra a gyártó a jövő év folyamán.
Ezt olvastad már?
Három hónap, hárommillió eladott Windows-tablet
Hozzászólások a(z) "2011 legjobb(an) várt tech cuccai" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i8190...
- 74 900 Ft
-
- HTC Explorer (AS...
- 34 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Az Alien 60 másodpercben
Órákon át tartó nyáladzás és gyilkolászás helyett itt az...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
Ha már minket kiolvastál
-
Ecclestone az F1-ből menne a temetőbe
2013-05-20 16:00:09 -
Räikkönen: Monacóban tökéletesnek kell lenni
2013-05-20 14:00:41 -
Görbicz Anita: Sírva nem lehet hazudni
2013-05-20 10:15:19 -
Matolcsy buktatja le Orbánt
2013-05-20 06:47:27 -
Újabb WiFi-rekord dőlt meg
2013-05-20 06:00:00 -
Az Android és az iOS mögött harmadik a Windows Phone
2013-05-19 10:00:00



