Kindle 3: olvasáshoz csillagos ötös
Bizonyos értelemben rendhagyó lesz ez a teszt: a beszerzési árról és a beszerzés mikéntjéről írok majd először, még mielőtt bemutatnám, hogy pontosan mit is érdemes megrendelni. Ennek pedig az az oka, hogy az Amazon Kindle-nek már a megrendelése is legalább olyan "kalandos", mint amilyen izgalmas maga a termék.

A készülék megrendeléséhez (139 dolláros csak wifis vagy 189 dolláros wifi+3G-s) a fenti összegen kívül egy amazonos regisztrációra, egy elektronikus fizetésre alkalmas bankkártyára (ez nem feltétlen csak dombornyomott lehet) és 3-5 percre van szükség. A kalandos rész ezután kezdődik. A fiókunk megrendelések nyilvántartására szolgáló részénél ugyanis percről-percre (na jó, óráról-órára) nyomon tudjuk követni a UPS által szállított csomagunk útját. Láthatjuk, hogy mikor indítják el az USA-ból, mikor száll le a gépünk a UPS európai légiközpontjaként szolgáló Kölnben, innen mikor jut el Bécsbe, Budapestre, majd a logisztikai cég vecsési központjába. Előre szólok, hogy a csomagkövetés addiktív tevékenység, azon kaphatja magát az ember, hogy félóránként ellenőrzi, rendben van-e, illetve hol tartózkodik éppen a szállítmány.
Gyere, Kindle, gyere, gyere...
Valamikor az egyébként mindössze kb. 48 óra alatt lezajló szállítási folyamat közben kapunk egy rövid e-mailt a UPS-től, ebben van a vámáru-nyilatkozat, melynek kitöltése elengedhetetlen ahhoz, hogy az Amazon átvállalhassa tőlünk a kifizetést, a UPS pedig ennek lebonyolítását. Ez magát a kiszállítást már nem nyújtja tovább; megérkezik a csomag, innen pedig indul a kaland következő része.
Wow!Az első érzés, ami elragadja az embert, az a fenti szóban foglalható össze. (Ennek jegyében csináltam is gyors egy magyar Kindle-felhasználóknak és/vagy -rajongóknak szánt gyűjtőhelyet Facebookon.) Az eInk kijelző hatását semmilyen neten látott kép vagy videó nem adja vissza megfelelően. Itt, kérem szépen, tényleg arról van szó, hogy e-tinta, teljesen olyan érzése támad az embernek, mintha papírt és rajta tintával nyomtatott szöveget látna. Én már fogtam a kezemben ilyen technológiával felszerelt cuccot, de el kell ismernek, hogy a Kindle 3 képernyője más, jobb, fantasztikus.
Az Amazon gondoskodott róla, hogy meglegyen a hatás: rögtön a készülék előlapi védőfóliáját eltávolítva leesik az óvatlan felhasználó álla. A nyitókép ugyanis nem a fóliára van nyomtatva, hanem azt már maga a Kindle jeleníti meg.
A szóban forgó hármas verzió egyébként - mint minden újdonság - könnyebb és gyorsabb elődjénél. A súlyáról csak annyit, hogy valóban könnyebb, mint egy átlagos könyv (kicsit konkrétabban: 241 grammos), ebből kifolyólag semmivel nem fárasztóbb kézben tartani. Lapozógombokat mindkét oldalon találunk, abszolút kényelmes az előre/hátra lapozgatás.
A gép emellett elképesztően vékony, ugyanakkor anyaghasználata és az összeszerelés érzésre minőséget sugároz. És még egy adalék: a Kindle 3 kijelzője pedig 50 százalékkal kontrasztosabb a tavalyi modellnél. Mérni nem mértem, de nem is akarok, a lényeg, hogy teljesen jó.
Minden szempont kipipálva
Azt hiszem, hogy sok szempontból idén karácsonyra jutottunk el arra a szintre, amelyen én már komolyan tudom venni az e-könyvolvasókat. Nincs sok igényem velük szemben: nem érdekelnek az extra funkciók, nem érdekel a 3G (sőt a wifi is csak kicsit), nem érdekelnek a játékok. Mindegyik jó, ha van, de számomra ez nem szempont. Amit én fontosnak tartok az az ár, illetve a lapozás sebessége - jellemzően pont ez a két szempont nem stimmelt az eddigi Kindle-k, illetve az eddigi és mostani más e-olvasók esetében.
Úgy gondolom, hogy a 32 ezer forint egy olyan összeg, amiről könnyen meg tudja győzni magát az ember, könnyen belátja, hogy megéri. Legyen mondjuk ez az összeg 10 papírkönyv ára - nem sok. Nézzük úgy, hogy egy magyar hetilap éves előfizetési díjának mindössze duplája - nem sok. (Ezt a szempontot később még kifejtem.) Mindezt persze úgy, hogy a Kindle nem egy évig használható.

Mint a papír
Bár ugye számomra nem követelmény egy e-olvasó esetében az extra funkciók tárháza, a Kindle elég sokkal rendelkezik. De kezdjük talán az elején, az olvasással.
A lapozás sebessége mellett van még néhány érdekesség, amit az olvashatósággal kapcsolatban mindenképp meg kell említenem. Az egyik, hogy a kijelző fény nélkül nem olvasható, mivel az LCD-vel ellentétben az eInk technológiánál nincs háttérfény. Ennek köszönhető viszont az, hogy nem fárasztja annyira a szemet, valamint az is, hogy a legerősebb napfényben is olvasható, gyakorlatilag teljesen úgy viselkedik, mint a papírra nyomott szövegek.
Szerencsére tölteni is csak kicsit gyakrabban kell, mint az erre soha nem szoruló papír könyveket. Szintén az e-tinta sajátossága miatt ugyanis a Kindle nem használ energiát, ha a kijelzőn mutat valamit, csakis a lapozás meríti az akkumulátort. Nem volt még időm kipróbálni, hogy valóban megbírja-e a 7-8000 lapozást egyetlen töltéssel, de mivel az Amazon eddig semmiben nem ígért/mondott nekem nagyot, nincs okom arra, hogy kételkedjek benne. A 7-8000 lapozásra egyébként egyébként 1 hónapos időt írnak. Mindez persze csak kikapcsolt wifivel igaz. Bekapcsolt wifivel 3 hét, a 3G-s változat esetén bekapcsolt wifi/3G kombóval 10 nap a működési idő, de hát még ez is csak éppen-éppen van meg a legjobb tableteknél - márhogy órában.
Az energiaellátással kapcsolatos, hogy a cikk elején linkelt változatokat amerikai szabványos töltőfejjel kézbesíti az Amazon. A nemzetközi, EU-s fejjel kérhető verziót már csak 7-9 hetes szállítással, leghamarabb januárra ígérik, ami nyilván azért van, mert elsősorban az USA-béli piacot szeretnék kiszolgálni. Viszont mi is simán rendelhetünk az USA-ba szánt gépekből (wifis vagy wifi+3G-s verziót is, de a hatalmas karácsonyi igény miatt jelenleg nem, lásd a cikk végét), a teendőnk pedig annyi, hogy lecsatoljuk az amerikai töltőfejet és USB-n át, számítógépről töltjük a Kindle-t. Mindez tapasztalatom szerint kb. 2.5-3 óra alatt meg is történik, a teljes feltöltöttséget a gép alján narancssárgáról zöldre váltó fény jelzi.

Az olvasáshoz persze könyvek/újságok is kellenek, amit természetesen az Amazontól is vásárolhatunk. Itt hívnám fel rá a figyelmet, hogy a Kindle Store-ban található irodalom megközelítőleg 99 százaléka angol nyelvű. Na jó, talán nem 99, de tény, hogy más nyelvű írást nagyon nehéz találni, magyar nyelvűből pedig majdnem szó szerint csak egy-kettő van. Ezek tárházát egyszerűen böngészhetjük a Kindle eszközről, valamint Android mobilról, BlackBerryről, iPhone-ról... vagy például számítógépünkről. Mindezekre ugyanis elérhető a Kindle kliensprogramja, amivel könyveket venni és olvasni is tudunk. Az eszközökön végzett műveletek természetesen a háttérben összeszinkronizálódnak, így az egyiken megvett tartalom meglesz a másikon is.

- az SFportal napokon belül beindítja e-könyvesboltját, melyben a Kindle által is támogatott .prc formátumban is lesznek könyvek
- a Magyar Elektronikus Könyvtárban rengeteg ingyenes könyv van, többségük persze a régi, lejárt szerzői jogúak közül kerül ki, de van sok-sok pár éves mű is (a formátum nem a Kindle által támogatott .azw, .prc, .mobi, .txt, .tpz vagy .pdf , de ezt a Calibre nevű ingyenes szoftverrel könnyen át lehet hidalni)
- léteznek kevésbé hivatalos beszerzési helyek is, amelyek használata persze erkölcsileg problémás - lenne, ha a nagy magyar kiadók egyáltalán vették volna a fáradságot kiadni valami legálisan beszerezhető tartalmat az országban alighanem legnépszerűbb e-olvasóra

Ha már weboldal, akkor meg kell róla emlékezni, hogy a Kindle kapott egy experimental (kísérleti) jelzővel ellátott böngészőt és hasonló jelleggel jó mp3-lejátszásra is. Némi kifejtést talán a böngésző érdemel, ez ugyanis tovább fokozza az olvasási élményt, illetve bővíti a fentebb részletezett potenciális olvasnivalók tárházát.
Mást tényleg ne várjunk a böngészőtől, mint olvasnivalót, hiszen az e-tinta jellege miatt egy ilyen kijelző sosem lesz alkalmas pl. videók nézésére. Olvasni viszont remek. A kívánt - például mobilportos vagy technetes - cikk megnyitása után csak arra kell kattintsunk, hogy Menu / Article Mode, és máris megkapjuk a lecsupaszított szöveget, amelyben bár a linkek megmaradnak, de egyébként teljesen olyan, mintha kinyomtattuk volna. A kívánt cikkek linkjeit az egyszerűség kedvéért érdemes előbb - vagy akár a nap folyamán - a számítógépen valamilyen linkmentő vagy későbbi elolvasást segítő szolgáltatással összeszedni, így a Kindle-n elég lesz már csak ennek oldalát megnyitni, és máris elénk tárul az esti olvasnivaló.
Tok'n'roll
Akár több napon át tartó folyamat is lehet egy olcsón jó tok kiválasztása - persze csak azoknak, akik nem olvassák ezt a cikket. Első körben rögtön kapunk két ajánlatot az Amazontól: a hivatalos szimpla bőrtok 35, az olvasólámpával ellátott változat pedig 60 dollárba kerül. Főleg ez utóbbi ára hangzik kissé borsosnak, hiszen azon kaphatjuk magunkat, hogy a 32 ezer forintos készülékhez kb. 14-15 ezer forintért rendelünk tokot - ami szerintem elég hülye érzés lehet, kár is kipróbálni.
A lámpás tok: hasznos drágaság
Főleg azért, mert a piacon rengeteg harmadik fél által gyártott tokot találunk. A válogatásnál nagyon figyeljünk rá oda, hogy a termék leírásában szerepeljen a Kindle 3, mert az e-olvasó korábbi változataihoz kiadott tokok a készülék méretváltozása miatt nem az igazik.
Jó választás lehet például a míves munkának, összecsukott állapotában leginkább valamiféle bölcsességgel teli könyvnek látszó Eco-Nique Natural Hemp. Az 20 fontos árra csupán 5 fontnyi szállítási díj jön, így összességében 8 ezer forintért lehet a miénk, ami szerintem teljesen reálisan képviseli az igényes tok értékét.
Aki kevésbé díszes, viszont szintén elegáns Kindle-tartóra vágyik, annak jöhet jól a Bluecosto vonatkozó darabja, amit az eBayen megbízható értékelést kapott eladótól és ingyenes szállítás mellett már kb. 10 dollárért, azaz 2000 forint körüli áron is beszerezhet feketében, barnában vagy pinkben.
Na, ki a kirááály?
Kindle? Király!
Negatív tapasztalatot nem tudok felhozni: a megrendeléstől a szállításon át magáig a készülékig teljesen rendben van minden. Profi munka. Bár az érintőkijelzőhöz szokottaknak kis nehézséget jelent átállni, de a Kindle-béli navigálás, a gombokkal lépkedés nyilván nehézkesebb, mintha csak meg kellene érintenünk az adott részt, viszont bőven megéri cserébe a nagyon hosszú üzemidőért és az ilyen kényelmes olvasásért. Az eszköz menüi logikusan vannak felépítve, a navigálás kis rászoktató időszak után kényelmes.
A 3. generációs Kindle mindent tud, amit egy e-könyvek olvasására kidolgozott gépnek tudnia kell, ráadásul mindent gyorsan, jól. Az itthoni 32 ezer forint körüli ár pedig már van azon a szinten, hogy aki egy év alatt akárcsak 4-5 könyvet is elolvas, annak tökéletes karácsonyi ajándék lenne. És itt jön némi feketeleves: a hatalmas érdeklődés miatt az USA-n kívülre ma már csak 7-9 hetes szállítási határidőt vállalnak. Így - ha még a napokban megrendeljük - karácsonyra maximum egy papír könyv mellé adott bejelentés maradhat: amíg ezt elolvasod, megjön a Kindle is.
Ezt olvastad már?
Jönnek az új Kindle készülékek
Hozzászólások a(z) "Kindle 3: olvasáshoz csillagos ötös" című cikkhez

Vásárlás előtt állok, rutinos Kindle-user segítségére lenne szükségem felhomályosítás ügyben. Ha van valakinek pár szabad perce megköszönöm az elérhetőségét (telefon, chat)...
Off A Moon+ Reader ebook olvasó proginak milyenre kell állitani a szövegkódolását?(androidon) Vagy szedjek le valami konvertáló progit? Tudtok linkelni eggyet?http://www.calibre-ebook.com/ Z.Nagyon köszönöm!
Off A Moon+ Reader ebook olvasó proginak milyenre kell állitani a szövegkódolását?(androidon) Vagy szedjek le valami konvertáló progit? Tudtok linkelni eggyet?http://www.calibre-ebook.com/ Z.
Off A Moon+ Reader ebook olvasó proginak milyenre kell állitani a szövegkódolását?(androidon) Vagy szedjek le valami konvertáló progit? Tudtok linkelni eggyet?

hát eddig tartott :-)

közérdekű közlemény: magyar idő szerint 18 órától a készlet erejéig 89 dollárért rendelhető az előző generációs kindle. (igen, ezt magyarországra is azonnal szállítják.) mivel a járulékos költségeket, úgy tűnik, ennél is átvállalja az amazon, ezért a végső ár a fekete pénteki akció keretein belül 89+21 dollár (szállítás) = kb. 23 ezer forintra jön ki. http://www.amazon.com/gp/product/B0015T963C
tehát vége a kedvezményes rendelésnek?Túlbecsülést én is aláírom, eddig nem volt olyan csomagom, ami nem ért volna ide a beígért idő előtt ~1 héttel. Csak az tartott kb addig, amikor a csigapostán a vám megcsócsálta és be kellett menni érte.
tehát vége a kedvezményes rendelésnek?nem, egyáltalán nem! csak az a helyzet, h ahogy a cikkben is írtam, a vártnál jóval nagyobb az érdeklődés, így nemzetközi piacra csak 7-9 hetes szállítási határidővel szállítanak. ugyanúgy vámmentesen, minden marad a régiben, csak a szállítási idő nem 2 nap. persze még soká van a 7-9 hét, de tapasztalataim szerint az amazon mindig túlbecsüli a dolgot. (nyilván azért, h ha gond lenne, akkor is még tartani tudják a határidőt és ne érezze magát rosszul a vevő. inkább legyen kellemes meglepetés, ha hamarabb érkezik meg.) másrészt meg hiába hosszú a 7-9 hét, ha vki most megrendeli, akkor mától indul, ha meg csak mondjuk december 3. hetében, akkor meg onnan.
tehát vége a kedvezményes rendelésnek?
"Viszont mi is simán rendelhetünk az USA-ba szánt gépekből (wifis vagy wifi+3G-s)" Ez lehet hogy így volt, de ma már nem sikerült, közli, hogy ez csak az USA-ba szállítható.Nekem reggel azt írta, hogy Magyarországra egy speciális oldalon keresztül lehet rendelni, klikk ide... Végül nem rendeltem meg, mert csak januárra érne ide... Sancino de ha most nem rendeled meg, akkor csak még később ér ide :o
"Viszont mi is simán rendelhetünk az USA-ba szánt gépekből (wifis vagy wifi+3G-s)" Ez lehet hogy így volt, de ma már nem sikerült, közli, hogy ez csak az USA-ba szállítható.köszi, nekem simán ment, sőt a véglegesítésig még 2-3 napja is engedte. csak nem akartam volna még egyet rendelni :) de akkor módosítom a cikkben is, ne reménykedjen senki feleslegesen :S
"Viszont mi is simán rendelhetünk az USA-ba szánt gépekből (wifis vagy wifi+3G-s)" Ez lehet hogy így volt, de ma már nem sikerült, közli, hogy ez csak az USA-ba szállítható.
Kaptam is választ a plazasoktól : "sajnos rossz hírem van. Az általunk használt epub formátumot (beleértve az Adobe DRM védelmét is) nem tudják kezelni az Amazon Kindle készülékei. Ez hangsúlyozom a jelenlegi állapot, később elképzelhető, hogy lesz valamilyen átjárhatóság a kétféle formátum között." :cry: KIHát, erre utaltam, hogy ez lesz a hivatalos válasz... Azért nem kell kétségbeesni és/vagy elszomorodni :roll: hidd el, a Kindle 3-nál jobb (ár/érték) vasat nem tudsz mostanában venni... Z.
Ráadásul a Kindle nem kezeli az Adobe DRM-et, sem az ePub-ot, így Kindle esetén (hivatalosan) bukta ez az oldal. Ezt a mondatot szeretném, ha tudná cáfolni valaki. Megpróbálok közvetlenül tőlük érdeklődni. Igaziból ezt érzem a kindle legnagyobb hártányának, hogy kevés formátumos olvas. Ez a calibre azért már egy nagy segítség. No, hát a kulcsszó a "hivatalos". Én is tudnám cáfolni ezen mondatomat, de az nem lenne szalonképes :) Z.Kaptam is választ a plazasoktól : "sajnos rossz hírem van. Az általunk használt epub formátumot (beleértve az Adobe DRM védelmét is) nem tudják kezelni az Amazon Kindle készülékei. Ez hangsúlyozom a jelenlegi állapot, később elképzelhető, hogy lesz valamilyen átjárhatóság a kétféle formátum között." :cry: KI
4-5 könyv, aminek darabja 7e forint. De a realitás, hogy inkább 10-12 darab könyv ára.A realitás egy szeletkéje az is, hogy lekocogok a könyves öreghez a piarcon és 3-4ezer Ft-ért veszek egy nájlonszatyor könyvet. És még remélem sokáig fogja biztosítani a drm-mentes anyagot :)
Ráadásul a Kindle nem kezeli az Adobe DRM-et, sem az ePub-ot, így Kindle esetén (hivatalosan) bukta ez az oldal. Ezt a mondatot szeretném, ha tudná cáfolni valaki. Megpróbálok közvetlenül tőlük érdeklődni. Igaziból ezt érzem a kindle legnagyobb hártányának, hogy kevés formátumos olvas. Ez a calibre azért már egy nagy segítség. No, hát a kulcsszó a "hivatalos". Én is tudnám cáfolni ezen mondatomat, de az nem lenne szalonképes :) Z.
aki meg nem ragadt ott le, az még rosszabb helyen, lásd a feltörhetetlen drm, avagy akiket nem zavar a valóság című tanulságos, szomorú, jellemző posztot. de azért jó, h vannak sfportalok + galaktikák is + reméljük, h egyre többen.No igen, sajnos a fetrengve röhögős szmájli mindenhonnan hiányzik, mert erre csak azt lehetne bedobni sormintaként. Egy dolot a technikai hozzánemértés, a másik az, hogy ha ilyen szinten fennen hirdetik magukat, azzal tuti elérik, hogy rá fognak ugrani a témára páran, csak azért, hogy megmutathassák, hogy márpedig feltörhető. Mindig vannak olyanok, akik széllel szembe pisálva magyarázzák, hogy miért jobb ez így, mintha beállnának egy piszoárhoz, de azért a végén égiscsak csak ők lesznek h... ööö, vizesek. A példa sajnos nem egyedi, ott van a magazin kiadással foglalkozó Dimag "kiadó": Nagyon megörültem nekik, mikor láttam, hogy milyen magazinokat adnak ki, és milyen jó áron, de egészen csak addig tartott, amíg ki nem derült, hogy csak saját olvasó szoftverük van Windows-ra. Az ügyfélszolgáltuk rendes, korrekten, gyorsan válaszolt, csak éppen rossz válaszokat kaptam azokra a kérdéseimre, hogy Mac-en, iPhone-on, Andoriod-on esetleg véletlenül e-könyv olvasón tudom-e majd olvasni a magazinokat? A fene megesz, de nem vagyok hajlandó előfizetni a jelenlegi konstrukcióban. Z.
lehet, h engem is hülyének néznek, de én szívesen fizetek egy reálisan beárazott tartalomért. sztem egy ekönyv esetében 500-1500 ft mindenképpen reálisnak nevezhető. még ami erről eszembe jut, az kleinheincz csilla megoldása, amit valszeg szintén nem hagyok szó (és más) nélkül (sem). az egész piacot lefedő üzleti modellként persze nem biztos, h működne, de itt és ebben a formában mindenképpen szimpatikus dolognak tartom.
legtöbb magyarnyelvű könyvet MUHAHA Ööö, izé, bocsi, kihallatszott? A MEK ~7500-as kínálatához képest? Ne vicceljünk már. Ráadásul ez itt DRM-es, a MEK-en pedig szabad formátumban vannak fent ugyanezek nagyjából. Az egyetlen előnye a formázás lehet, nem tudom milyen, hogy szépen meg van-e formázva a könyv. Ráadásul a Kindle nem kezeli az Adobe DRM-et, sem az ePub-ot, így Kindle esetén (hivatalosan) bukta ez az oldal. Ezen kívül viszont nagyon sok olyan "könyváruház" és oldal van, ahol ingyenesen, vagy alacsony díjért lehet letölteni vagy vásárolni könyveket. Most csak egyet emelnék ki, az SFPortal.hu-t, ahol DRM-mentes (ill. Soft-DRM-es) könyveket ajánlanak (fognak ajánlani) mindkét, legjobban elterjedt (ePub PRC) formátumban! Aki ennél jobban érdekel a magyar e-könyv kínálat, annak ajánlanám figyelmébe az e-köny olvasó blogot, ahol már rengeteg kütyüt, témát, oldalt, könyvet és áruházat kiveséztünk. A Kindle-ről is van óriási tudásbázis. Z.MUHAHA Ööö, izé, bocsi, kihallatszott? A MEK ~7500-as kínálatához képest? Ne vicceljünk már. Ráadásul ez itt DRM-es, a MEK-en pedig szabad formátumban vannak fent ugyanezek nagyjából. Az egyetlen előnye a formázás lehet, nem tudom milyen, hogy szépen meg van-e formázva a könyv.Ok, bocsánatot kérek, rosszul fogalmaztam. Nem ingyenesen letölthető könyvekre gondoltam, hanem jogdíjasokra. Persze lehet, hogy itt sem ez a legnagyobb "kiadó", én ezt ismertem..Ráadásul a Kindle nem kezeli az Adobe DRM-et, sem az ePub-ot, így Kindle esetén (hivatalosan) bukta ez az oldal.Ezt a mondatot szeretném, ha tudná cáfolni valaki. Megpróbálok közvetlenül tőlük érdeklődni. Igaziból ezt érzem a kindle legnagyobb hártányának, hogy kevés formátumos olvas. Ez a calibre azért már egy nagy segítség.Ezen kívül viszont nagyon sok olyan "könyváruház" és oldal van, ahol ingyenesen, vagy alacsony díjért lehet letölteni vagy vásárolni könyveket. Most csak egyet emelnék ki, az SFPortal.hu-t, ahol DRM-mentes (ill. Soft-DRM-es) könyveket ajánlanak (fognak ajánlani) mindkét, legjobban elterjedt (ePub PRC) formátumban!Sajna itt csak scifi van most...Aki ennél jobban érdekel a magyar e-könyv kínálat, annak ajánlanám figyelmébe az e-köny olvasó blogot, ahol már rengeteg kütyüt, témát, oldalt, könyvet és áruházat kiveséztünk. A Kindle-ről is van óriási tudásbázis. Z.Megnézem, köszönöm. KI
aki meg nem ragadt ott le, az még rosszabb helyen, lásd a feltörhetetlen drm, avagy akiket nem zavar a valóság című tanulságos, szomorú, jellemző posztot. de azért jó, h vannak sfportalok + galaktikák is + reméljük, h egyre többen.Az itthoni napilap kiadók (és több könyvkiadó) jelenleg még mindig a "dögöljönmegazinternetmegakihasználja" hozzáállásban ragadtak le sajnos. PDF helyett tényleg jobb a mobi/prc, főleg azért, mert abban nincs (jobban mondva egyáltalán nem kötelező, általában nem is használják) beégetett formázás. Azaz ha 320x240-ben nézed, akkor arra vagdalja a program, ha 1920x1080-ban, akkor arra.No igen, én sem voltam még hajlandó DRM-es ebookot venni... anélkülit azonban már vettem... még ha egyesek ezért hülyének is néztek.
Az itthoni napilap kiadók (és több könyvkiadó) jelenleg még mindig a "dögöljönmegazinternetmegakihasználja" hozzáállásban ragadtak le sajnos. PDF helyett tényleg jobb a mobi/prc, főleg azért, mert abban nincs (jobban mondva egyáltalán nem kötelező, általában nem is használják) beégetett formázás. Azaz ha 320x240-ben nézed, akkor arra vagdalja a program, ha 1920x1080-ban, akkor arra.aki meg nem ragadt ott le, az még rosszabb helyen, lásd a feltörhetetlen drm, avagy akiket nem zavar a valóság című tanulságos, szomorú, jellemző posztot. de azért jó, h vannak sfportalok + galaktikák is + reméljük, h egyre többen.
Az itthoni napilap kiadók (és több könyvkiadó) jelenleg még mindig a "dögöljönmegazinternetmegakihasználja" hozzáállásban ragadtak le sajnos. PDF helyett tényleg jobb a mobi/prc, főleg azért, mert abban nincs (jobban mondva egyáltalán nem kötelező, általában nem is használják) beégetett formázás. Azaz ha 320x240-ben nézed, akkor arra vagdalja a program, ha 1920x1080-ban, akkor arra.

4-5 könyv, aminek darabja 7e forint. De a realitás, hogy inkább 10-12 darab könyv ára.
legtöbb magyarnyelvű könyvet MUHAHA Ööö, izé, bocsi, kihallatszott? A MEK ~7500-as kínálatához képest? Ne vicceljünk már. Ráadásul ez itt DRM-es, a MEK-en pedig szabad formátumban vannak fent ugyanezek nagyjából. Az egyetlen előnye a formázás lehet, nem tudom milyen, hogy szépen meg van-e formázva a könyv. Ráadásul a Kindle nem kezeli az Adobe DRM-et, sem az ePub-ot, így Kindle esetén (hivatalosan) bukta ez az oldal. Ezen kívül viszont nagyon sok olyan "könyváruház" és oldal van, ahol ingyenesen, vagy alacsony díjért lehet letölteni vagy vásárolni könyveket. Most csak egyet emelnék ki, az SFPortal.hu-t, ahol DRM-mentes (ill. Soft-DRM-es) könyveket ajánlanak (fognak ajánlani) mindkét, legjobban elterjedt (ePub PRC) formátumban! Aki ennél jobban érdekel a magyar e-könyv kínálat, annak ajánlanám figyelmébe az e-köny olvasó blogot, ahol már rengeteg kütyüt, témát, oldalt, könyvet és áruházat kiveséztünk. A Kindle-ről is van óriási tudásbázis. Z.Ha már magyar: Ma magyarországon a legtöbb magyarnyelvű könyvet a http://www.multimediaplaza.com oldalon lehet megvenni. Itt ezt irják: "A letöltött e-könyv másolása az Ön személyi számítógépéről mobil e-könyvolvasóra. Ez lehet e-könyvolvasó készülék (e-book reader) vagy más eszköz, amely csatlakoztatható az Ön számítógépéhez, és képes Adobe DRM-mel védett epub kiterjesztésű fájlokat kezelni (pl. mobiltelefon, notebook vagy akár GPS)." Ez a "calibre" program le tudja konvertálni a védett epub-ot is? KI
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia 2220 slide...
- 17 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



