hirdetés

Készül a világ legerősebb tabletje

Radics Boglárka - 2010. szeptember 9. | 14:00 pletyka kütyü

Készül a valaha gyártott legerősebb tablet. A projektbe pedig nem más öl hatalmas pénzeket, mint az első böngésző atyja, Marc Andreessen. A Kno nevű duplakijelzős gépet év végére ígérik.


Marc Andreessen, az első elterjedt böngésző atyja - és az első böngészőháború vesztese - pénzeli a projektet, melynek célja Andreessen szerint kifejleszteni „a valaha volt legerősebb tabletet". Több befektető bevonásával eddig 55 millió dollárt szedtek össze. A fejlesztők tervei szerint a duplakijelzős gép még idén megjelenik, és az ára ezer dollár alatt lesz majd.



A Kno nevű gép a tervek szerint nem csupán tablet lesz, hanem egy csomagban hardver, szoftver és szolgáltatások - ideális tanulók számára. A tablethez könyveket is árulnak majd, amikbe ugyanúgy lehet majd jegyzetelni, vagy rajzolni, mint hagyományos társaikba. Az elkészült jegyzetet bárhol használni lehet majd, mert a tervek szerint a Kno-ban használt szoftver böngésző-alapú lesz majd.


A Kno-ról egyelőre nem sokat tudni, egy prototípusát júniusban a D8 konferencián már bemutatták, ebből kiderült, hogy mindegyik kijelzője 14,1" méretű, kapacitív, 1440x900 felbontással (kijelzőnként) akkuja 6-8 óra üzemidőt ígér, Tegra 2 chip van benne 16 GB tárhellyel. Ez így első hallásra nem rossz, de azért nem kiemelkedő, így kíváncsian várjuk, mitől is lesz ez a legerősebb tablet.

További érdekes cikkek:
Tabletek, ha nem bírsz várni az iPad-re
TabletPC - A jövő füzete
Itt a Samsung iPad-verő tabletje
Jön a 100 dolláros tablet - videó

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
pletyka
kütyü
Ezt olvastad már?

Vége a Start menü korának?

Hozzászólások a(z) "Készül a világ legerősebb tabletje" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. vertex
    2010 / 09 / 13 (16:43)válasz erre

    cca 1-2 órás mobil eszkösz..., ez igen....

  2. nagi
    2010 / 09 / 13 (09:50)válasz erre

    Ugyanattól, amitől a 17-19" laptopok is azok. A név és kinézet, nem pedig a funkcionalitás miatt. :)

  3. vertex
    2010 / 09 / 13 (09:25)válasz erre

    Akkor ez mitől "mobil eszköz"?

  4. nagi
    2010 / 09 / 11 (17:58)válasz erre

    Mivel (a jegyzetelésből ítélve) van benne wacom tablet, (mint pl enyémben) valami iszonyatosan hasznos photoshop/hasonló-gép lehetne belőle. Ott nem érdekes, hogy uram bocsá' csak 1-2 óráig bírja.

  5. blalo
    2010 / 09 / 11 (16:08)válasz erre

    DUpla képernyő? Minek? Amúgy is a kijelző fogyasztja a legtöbbet, ezt megduplázni :?:

  6. vertex
    2010 / 09 / 10 (09:02)válasz erre

    Ezt a videót, ill. bizonyos részeit mintha már láttam volna régebben egy hasonló windows-os kísérletnél, de lehet, hogy tévedek. :eek:

  7. Orgelbergel
    2010 / 09 / 09 (16:50)válasz erre

    Inkább aki megveszi, annak kell "legerősebbnek" lennie, hogy cipelni bírja...:D

  8. sensei
    2010 / 09 / 09 (16:12)válasz erre

    mikor hallottam a courierol felcsillant a szemen,egyetemen imádnám... aztán az akku időt nem tudták feltornázni így besült a projekt.... libreto nekem elég gagyinak tűnik.... jó lenne ha legalább ez működne :)

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize