Elképesztő Facebook-per
A Facebook egy tanároknak szóló közösségi oldalt perelt be, mivel annak nevében szerepel a „book” szó. Korábban már több más weboldalt is rákényszerítettek, hogy nevükből tüntessék el a "book" szót.
A Facebook beperelte az indulás előtt álló, kimondottan tanároknak szóló közösségi oldalt, a Teachbookot, mivel annak nevében szerepel a „book" szó, és ez a cég szerint sérti a Facebookot, mint levédett nevet. A már több mint 500 millió felhasználóval bíró hatalmas közösségi oldal Kaliforniában indított pert a startup ellen védjegy megsértése, értékének rontása és tisztességtelen verseny miatt.
Az amerikai székhelyű Teachbook, mely idén tervezte az indulást, jelenleg 47 felhasználóval rendelkezik. Greg Shrader, az oldal egyik üzemeltetője szerint az egész ügy csak arról szól, hogy a Facebook próbálja megfélemlíteni őket, és nem érti, a kétfős vállalkozást hogyan érezheti fenyegetésnek magára nézve a világ legnagyobb közösségi oldala.
A Facebook szóvivője szerint nem az a baj, hogy azt a szót használják, „book" azaz könyv, aztán kifejti, hogy mégis az a baj, mivel a „bookra" végződő közösségi oldal már ismert márkanév az emberek számára, és a még el sem indult oldal szerinte gyengíti a Facebook nevet. A Teachbook rossz esélyekkel indul: a Facebook korábban már sikerrel kényszerített több, kisebb weboldalt, hogy nevükből vegyék ki a „book" szót.
További érdekes cikkek:
Facebook: meztelenre vetkőzünk
Facebook: túl csúnyák és kövérek vagyunk
Újabb Facebook-tragédia
Facebook: áldás, vagy átok?
Ezt olvastad már?
A netre feltett fotó buktatta le a szarvassal pózolót
Hozzászólások a(z) "Elképesztő Facebook-per" című cikkhez

:-) Ha ha. Szerintem pereljenek be mindenkit akinek .com-ra vegzodik a honlapja. Az is eleg fenyegeto

"Te mit gondolsz? Mondd el te is a véleményed!" ehhez a cikkhez ezt nem tehetem... ugyanis sajnos moderalni kene a sok csunya szo miatt... a cikk jo. de a... ize... nem irom le az oldal nevet mert ugye beperelnek... ceg hozzaallasa erosen vernyomasnovelo. jo hogy nem tavolittatjak el mindenki arcat, mert az a nevuk masik fele.

ilyen alapon a GMC is beperelhetné az összes olyan céget, aminek a nevében szerepel a General vagy a Motor szó. Ez akkora egy baromság.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56 - Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
2012.02.11 14:12 - sanzaa
2012.02.11 12:50 - Frissül a Skype: még jobb minőség, még több Facebook
2012.02.11 09:11 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 08:54
Ha már minket kiolvastál
-
Jégre merészkedett Jaguar
2012-02-11 10:00:52 -
Svéd-rali 1. nap - videós összefoglaló
2012-02-11 09:00:48 -
Beteg kutyájáért harcol a kétgyermekes anyuka
2012-02-11 15:24:54 -
Bayer Zsolt: Nincs magyarázat az egykulcsosra
2012-02-11 14:00:00 -
Lencse végre került egy Ice Cream Sandwichet futtató N9
2012-02-11 07:00:00 -
Frissítenék a Lumia 800 kamera alkalmazását?
2012-02-10 22:30:00



