Megkínozta barátnőjét egy Facebook-üzenet miatt
Egy kaliforniai férfi egy, a Facebookon látott üzenet miatt kínozta meg, és zárta be élettársát, miközben a gyerekeik is jelen voltak. A férfi azt állítja, féltékeny lett az üzenet láttán.
Személyi szabadság korlátozása, kínzás, és egyéb vádak miatt letartóztatták a 36 éves kaliforniai Anthony Lozanót. A Kings megyei Hanfordban élő férfi a nyomozók szerint 23 éves élettársát kínozta meg, miután meglátta a nő egyik Facebookra írt üzenetét.
Lozano azt állítja, a Facebookon olvasott bejegyzés alapján azt hitte élettársának viszonya van. Ezért a nőt megverte, hajánál fogva rángatta, egy kötéllel majd törölközővel fojtogatta; végül megfenyegette, hogy megöli, majd bezárta az egyik szobába. A rendőrök szerint a kínzásnak a pár gyereke, és a nő korábbi kapcsolatából származó gyerekek is szemtanúi lehettek, mivel végig a házban voltak. A nő négy nap fogságot követően szabadult ki, Lozanót letartóztatták és közel egymillió dolláros óvadékot szabtak ki rá.
Nem ez az első eset, amikor egy Facebookra feltöltött fotó, vagy üzenet miatt támadt élettársára a féltékeny partner: nemrég egy trinidadi IT-szakember, Paul Bristol londoni otthonában végzett volt barátnőjével, a könyvelőként dolgozó Camille Mathurasingh-gal. A lány egy ideig Trinidadban vállalt munkát, ekkor ismerkedett meg a férfival, majd járni kezdtek. Camille három évvel később visszaköltözött Angliába, de nem szakítottak Bristollal, távkapcsolatban éltek.
A nő azonban nem sokkal azután, hogy hazaköltözött, megismerkedett egy másik férfival. Camille, a jelek szerint, nehogy Bristolt megbántsa, inkább hallgatott arról, hogy új párja van. A trinidadi IT szakember a Facebookon látott képekből jött rá, hogy barátnője megcsalta a távolban.
A férfi képtelen volt beletörődni a helyzetbe, és úgy döntött, Angliába utazik, hogy visszaszerezze kedvesét. Londonba ment, majd másnap felkereste a nőt. Azt nem tudni, ekkor pontosan mi zajlott közöttük, de a férfi végül konyhakést ragadott, és 20 késszúrással végzett a lánnyal, majd saját magát is megszurkálta. Ezt követően autóba ült, és London belvárosa felé vette az irányt, de karambolozott. A kiérkező rendőröknek azonnal beismerte tettét, ám a kihallgatás során végül visszavonta vallomását. Emberölés vádjával állították bíróság elé.
További érdekes cikkek:
Facebook: meztelenre vetkőzünk
Facebook: túl csúnyák és kövérek vagyunk
Újabb Facebook-tragédia
Facebook: áldás, vagy átok?
Ezt olvastad már?
A netre feltett fotó buktatta le a szarvassal pózolót
Hozzászólások a(z) "Megkínozta barátnőjét egy Facebook-üzenet miatt" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
Legfrissebb fórum témáink
- Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:51 - Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 09:44 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55
Ha már minket kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Egymillió Optimus LTE-t adott el az LG
2012-02-13 07:38:36 -
Windows Phone alkalmazás újratelepítő (videó)
2012-02-12 19:45:00



