Jön a YouTube-videotéka!
A pletykák szerint nemsokára már filmeket is kölcsönözhetünk a világ legnépszerűbb videómegosztó oldalán – írta meg a Financial Times.

A szolgáltatás először természetesen az Egyesült Államokban lenne elérhető, és a DVD megjelenéssel egy időben szolgáltatna on-demand videózást öt dolláros – nagyjából ezer forintos – áron. A filmeket nem lehetne letölteni, megnézésükhöz folyamatos internetkapcsolatra lesz szükség. Emiatt tökéletes kiegészítője lenne a nemrég elindított Google TV platformnak; hiszen annak YouTube kliense is feltételezi az állandó netkapcsolatot.
Igazából idén január óta a YouTube már rendelkezik filmkölcsönző szolgáltatással. A Google azonban csupán néhány kisebb stúdióval szerződött akkor. Azóta szép csöndben a cég terjeszkedni kezdett, és a – Magyarországról még nem elérhető – boltban már olyan híres filmek is fellelhetőek, mint Quentin Tarantino 1992-es Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című filmje.
Jelenleg a kölcsönzési idők széles skálán mozognak. Néhány filmet egy napra lehet kikölcsönözni, de nem ritka a 48 és 72 órás, valamint néhány darabnál az egyhetes határidő sem. Ezek ára a 99 centtől a négy dollárig (200-900 Ft) terjedt. A szolgáltatás első tíz napján tízezer dollárt (kb kétmillió Ft) termelt.
A cél természetesen nem lehet más, mint az Apple saját rendszerének legyűrése. A pletykák szerint ugyanis az Apple nemsokára bemutatja saját, az iPadból és az iPhone 4-ből megismert A4 processzorra épülő megoldását.
Kapcsolódó anyagaink:
Másolás: mit szabad és mit nem?
Filmkölcsönződ nyit a Youtube
Fizetőssé válhat a Youtube
Ezt olvastad már?
YouTube Space Lab: döntőben a magyar diákok
Hozzászólások a(z) "Jön a YouTube-videotéka!" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53



