hirdetés

Már nem a Microsoft a „nagy gonosz”?

Nagy Balázs András - 2010. augusztus 28. | 08:00 közösség Bulvár Google

Hála egy cég ügyködésének, immáron nem a Microsoft a számítástechnika első számú „gonosza” a fiatal fejlesztők szemében. Ennek eléréséhez ráadásul alig néhány hónap kellett.

A nyílt / ingyenes forráskódú közösségek eddig első számú ellenségként tekintettek a Microsoftra, ennek azonban mostantól vége. Az Adobe egyik vezetőjének blogbejegyzése szerint azonban új ellenség az Oracle, aki miután felvásárolta a Sun Microsystems céget, azonnal elkezdte osztani a pofonokat ennek az összetartó közösségnek.


A cég kezébe került a felvásárlás miatt a Sun Solaris operációs rendszer és annak nyílt, ingyenes változata, az Open Solaris. Utóbbinak fejlesztőivel nem akartak tárgyalni, majd egyszerűen leépítették a projektet. Az eddig megszokotthoz képest sokkalta ritkábban és késéssel lehet majd hozzáférni a nyílt változathoz.

A legnagyobb támadásként azonban azt élték meg a közösség tagjai, amikor a cég beperelte a Google-t annak Android operációs rendszerében felhasznált java virtuális gép miatt. Ez a lépés pedig óriásit árthat az eredetileg a Sun kezében levő Java programnyelv további terjedésének, amelyet egyébként mostanában pont az Androidnak köszönhetnek.

A harmadik nagy csapás pedig a népszerű ingyenes irodai alkalmazáscsomag, az OpenOffice.org (OOo) partján következhet be. Az Oracle ugyanis átvette a Sun-tól a negyvenmilliónál is több letöltéssel büszkélkedő projekt pénzügyi támogatását.

Első lépésként az addig ingyenes MS Office Oracle-ODF fájl plugint fizetőssé tette az Oracle. A kis program ráadásul nem is olcsó: kilencven dollárt – kb húszezer forintot – kérnek a licencek darabjáért, és a minimális rendelhető darabszám nem egy, hanem száz. Szerencsére a legújabb Office verziók már nagyjából használható ODF-támogatással rendelkeznek.

Az irodai alkalmazások piacán tíz százalékos részesedéssel bíró csomag valószínűleg el fogja bukni az Oracle támogatását, hiszen a cégnek már van egy fizetős programja a szegmensben. A StarOffice ráadásul az, amelyből annak idején az OOo is kivált.

A cég tehát pénzéhes, le sem tagadhatná. A Sun Microsystems-t idén január 27-én vásárolták fel, és az azt követő fél évben látszólag mindent megtettek annak érdekében, hogy a szakma nyílt forráskódot használó vagy támogató résztvevői megvessék őket.

További híreink:
Megint perlik a Google rendszerét
A Google a füvesekkel van
Az új közellenség: a macskát kukába dobó nő

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Már nem a Microsoft a „nagy gonosz”?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize