hirdetés

Friss: felvásárolja a McAfee biztonsági céget az Intel

Nagy Balázs András - 2010. augusztus 19. | 15:40 vírus tények

A világ első számú processzorgyártója, az Intel felvásárolja az elsősorban vírusirtójáról híres McAfee biztonsági céget. Az üzletre ráadásul már rá is bólintott a két cég vezetése.

Meglepő hírt adott közre az Intel: felvásárolja a McAfee-t, amely vírusirtójáról, tűzfaláról és egyéb biztonsági termékeiről híres. A 7,68 milliárd dolláros, azaz nagyjából 1,6 billió forintos üzletet már jóvá is hagyta a két igazgatótanács.


A McAfee a felvásárlást követően az Intel programokkal és szolgáltatásokkal foglalkozó alcsoportjába fog kerülni. A felvásárlással a chipgyártó célja a mobil stratégiájának erősítése. „A hardveresen segített biztonság a ma tapasztalható egyre kifinomultabb támadási módok kivédésében vezethet áttörésekhez” – nyilatkozta Renée James, a csoport vezetője és az Intel vezető igazgatóhelyettese.


A McAfee 2009-ben nagyjából kétmilliárd dolláros – azaz 430 milliárd forintos – bevételre tett szert és jelenleg 6100 embert foglalkoztat világszerte. A felvásárlás véglegesítéséhez még azonban meg kell várni a McAfee részvényeseinek és a hatóságok engedélyeit is.

További híreink:
Eddig soha nem látott szinten a fenyegetések száma
Ingyen vírusirtó a pendrive-okra?
Ultravékony netbookot hoz az Intel

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Cybertámadás érte a Nissant

Hozzászólások a(z) "Friss: felvásárolja a McAfee biztonsági céget az Intel" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. sanzaa
    2010 / 09 / 03 (19:19)válasz erre

    Ma reggel ezt az emailt kaptam: E-mail címét választották 2010-ben A Microsoft havi promóciók, Ön nyert összeget $ 500,000. Kérjük, forduljon Wayne Smith (mrwaynesmith.ga@gmail.com) Őszintén. Koordinátor Nem is tudom mit kezdjek ennyi pénzzel:) Kell valakinek?
    persze hogy az

  2. IVI
    2010 / 09 / 03 (16:26)válasz erre

    Ma reggel ezt az emailt kaptam: E-mail címét választották 2010-ben A Microsoft havi promóciók, Ön nyert összeget $ 500,000. Kérjük, forduljon Wayne Smith (mrwaynesmith.ga@gmail.com) Őszintén. Koordinátor Nem is tudom mit kezdjek ennyi pénzzel:) Kell valakinek?
    Gondolom ez is átverés, mi is megkaptuk ezt az üzit az imént... :S jó lenne ennyi pénz, de ez csak kamu... v nem?! :D

  3. sanzaa
    2010 / 08 / 20 (08:48)válasz erre

    Ma reggel ezt az emailt kaptam: E-mail címét választották 2010-ben A Microsoft havi promóciók, Ön nyert összeget $ 500,000. Kérjük, forduljon Wayne Smith (mrwaynesmith.ga@gmail.com) Őszintén. Koordinátor Nem is tudom mit kezdjek ennyi pénzzel:) Kell valakinek?

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize