Sziget: webkettő és a Szigetlakók kedvencei
Idén sok IT-s újdonsággal készült a Sziget - hála a Vodafone-nak, aki beszállt a buliba. Körülnéztünk a Szigeten, az újdonságok közül mi jött be legjobban a Szigetlakóknak.
Ezerrel dudorog a 2010-es Sziget fesztivál, Európa legnagyobb zenei fesztiválja. Az egy hétig tartó bulira közel félmillió embert várnak, amihez egy egész kis várost kell felhúzni a hajógyári szigeten. A város, azaz a Sziget lakói, a szigetlakók azonban már vastagon a webkettő korában élnek, és ehhez mérten vannak bizonyos elvárásaik. Például internet, ami ugye alapesetben egyáltalán nincs a szigeten.
A szükséges hálózatot ki kell építeni, ezt végezte el idén az ACE Team: mindössze két hét leforgása alatt építették ki a komplex, magas sávszélességű hálózatot, több mint 100 végponttal az Óbudai-szigeten és a Sziget belvárosban található értékesítési pontjain.
Főként hollandok jöttek
„A Szigeten egy bármilyen időjárási viszontagságnak ellenálló és extrém leterheltség mellett is működőképes hálózatra van szükség. További megmérettetés, hogy a hálózat kialakítására limitált idő áll rendelkezésre és természetesen semmilyen meglévő infrastruktúrára nem támaszkodhatunk, sőt a fesztivált kiszolgáló hálózatot az esemény után 48 órán belül le kell bontanunk" - mondta Viczián-Dombai Róbert, a Sziget Kulturális Szervezőiroda informatikai vezetője.
Manapság a fesztiválok és nagyobb rendezvények sikeres lebonyolításához hatalmas IT infrastruktúra kell, az internet szinte közmű szerepét tölti be. Gyakran komplett irodák költöznek külső helyszínre, és igényelnek nagy sávszélességű internetet ott, ahol egyébként semmilyen internet kapcsolat nincsen.
Az ingyenmobilt viszik mint a cukrot
„A követelményekhez alkalmazkodva kizárólag a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelő és kiváló minőségű eszközökkel dolgozunk, amelyek segítségével a meghibásodások valószínűsége akár extrém körülmények között is nullára csökkenthető. Minőségi berendezéseink mellett, pedig minden kivitelező munkatársunk rendelkezik a biztonságos magaslati munka elvégzéséhez szükséges ipari alpinista vizsgával is" - mondta Strelisky Ádám, az ACE Telecom ügyvezetője.
A Sziget esetében hat külön hálózatot építettek ki. Netet telepítettek a Sziget irodába, az Internet sátorba,
netkapcsolatot hoztak létre a rendezvényhelyszínek és a vendéglátó ipari egységek számára. A programhelyszíneken és vendéglátóegységekben szimmetrikus, nagy sávszélességű, rugalmasan paraméterezhető sávszélességekkel és VoIP telefonálási lehetőséggel ellátott net került.
Az androidos nem nagyon fogyott
A limitereket (hangnyomás szabályozókat) is hálózatba kapcsolták, így a programhelyszíneken és nagyobb zenés szórakozó helyeken elhelyezett hangnyomás mérését és szabályozását végző berendezéseket hálózaton keresztül, központilag felügyelik. A Sziget biztonsági kamerái is hálózatba kapcsolva vigyáznak a nyugalomra, és persze telepítettek Wifi hotspotokat is, melyek a Sziget teljes területét lefedik és 15 percig ingyenesen, majd regisztrációhoz kötötten használhatók.
Megnéztük volna az ingyen wifit, de csak nem leltük azt a sátrat, vagy bódét, ahol a regisztrációt végezték, pedig a lábunkat is lejártuk a szigeten, így csatlakozni sem tudtunk. Bár okosmobillal rohangáló, kiterjesztett valóság-alkalmazást használó szigetelőket nem láttunk, viszont kb. minden tizedik embernél ott figyelt a kis piros táska, amiben a Vodafone adta a külön ez alkalomra készült Sziget-mobilt. A speciális tarifával, tíz forintos percdíjjal kvázi ingyen adott készülék óriási siker lett, akivel beszéltünk, lelkendezett. Igaz, magyar szót nemigen hallottunk, de a külföldiek körében mindenképp nagyon népszerű volt.
Az egyszerű, csúszkás alapkészüléket még ingyen fel is díszíti a Voda, ezért a Vodafone-vár (egymásra rakott konténerekből kialakított komplexum, felül ingyen nettel, alul sörözővel és ajándékbolttal) alsó szintjének egyik bódéja előtt beállítunk a kígyózó sorba: a zenei ihletésű matrica ugyanis legalább akkora népszerűségnek örvendett, mint maga a mobil. A Vodafone a Sziget tiszteletére három modellt tett elérhetővé, de olyat nem találtunk, aki akár a drágábbat, akár az androidos csúcsmodellt vette volna.
A Vodafone a Sziget Fesztivál tiszteletére piacra dobta speciális Szigetfone-ját. A strapabíró készülék legfőbb különlegessége a hozzá járó Sziget tarifa: percenként 10 Ft-ért hívhatják egymást a Szigetfone-osok. Sőt, a külföldi vendégek 100 forintos percdíjon hívhatják az otthoniakat. A spéci Szigetfone mellett azért sörre is marad: a napijegyesek 4000, a hetijegyesek pedig 2000 Ft ellenében juthatnak hozzá egy 2000 Ft-tal feltöltött Vodafone 248-os mobilhoz, amely különféle kiegészítők segítségével számtalan módon testre szabható.
A szigetlakók másik kedvence az ingyen internetezési lehetőség a Vodafone-vár tetején elhelyezett konténerekben - ezek légkondisak, és mindig tele vannak - illetve a teraszon, babzsák fotelekben punnyadva lehet a Szigetről netezni. A netezéshez a gépeket a Lenovo adta, és reggeltől estig teltház van - tudtuk meg a regisztrációt végző lánytól.
Nagy sláger a Sziget kártya
Az informatikai jellegű újítások közül tapasztalataink szerint a Sziget mobil és az ingyen net mellett még egy dolog aratott osztatlan sikert, és ez a Sziget-kártya. A Metapay által üzemeltetett rendszer lényege, hogy a szigetlakó bizonyos összeggel a Sziget kilenc pontján elhelyezett feltöltőpontban feltölti a kártyát, és ezek után az összes büfében és sörözőben fizethet vele. PIN kód nincs, a vendéglátó helyeken elhelyezett kis terminál előtt kell elhúzni a kártyát, az összeget azonnal levonják, és látható az is, mennyi pénz maradt.
Ha valaki elhagyja a kártyáját - és nem másnap reggel, kijózanodva veszi észre, hogy eltűnt, hanem időben cselekszik - letilthatja, a rajta maradt összeget pedig átvezetik egy új kártyára. A feltöltőbódék előtt is sorok álltak, az egyik lánytól pedig megtudtuk, hogy az új szolgáltatás nagyon népszerű a külföldiek körében. Azért a külföldiek körében, mert magyar alig van a Szigeten.
A percalapú jegy nem igazán jött be
A Sziget fesztivál - ahogy egyik fórumozónk fogalmazott - örömteli módon belépett a XXI-ik századba a fejlett IT szolgáltatásoknak hála. És ha a szigetelőknek ebből csak az ingyen net, az ingyen alapmobil és a feltöltőkártya jut eszükbe, sebaj: már ez is több, mint a korábbi években. Kíváncsian várjuk, milyen újítások lesznek a jövő évi Sziget fesztiválon.
További érdekes cikkek:
Olcsó androidos a szigetlakóknak
Kiterjesztett valóság a Szigeten
Szigetmobil és sok újdonság a Szigetlakóknak
10 forintért beszélhetsz a Szigeten
Ezt olvastad már?
A netre feltett fotó buktatta le a szarvassal pózolót
Hozzászólások a(z) "Sziget: webkettő és a Szigetlakók kedvencei" című cikkhez
http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2010/08/08/sziget-program_es_terkep_a_zsebben/
Örömmel tölt el hogy ekkora IT újításokat tudtak telepíteni a Szigetre. Éljen a fejlődés. Sajnos minden másban, különösen a fellépők minőségében még halovány árnyékát se hozza önmagának az idei Sziget. Szégyen, gyalázat! Érdekelt volna hogy működik-e az augmented reality cucc, mert az egy okos dolog, és pont ilyen körülmények közt nagyon hasznos lehet. Másoktól az hallottam hogy nem igazán működött, de egy igazi tesztről még nem olvastam...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
Legfrissebb fórum témáink
- Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 08:46 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52
Ha már minket kiolvastál
-
560 lóerő az új BMW M6-ban
2012-02-13 08:00:10 -
Így látta svéd sikerét a Ford
2012-02-13 07:20:15 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Windows Phone alkalmazás újratelepítő (videó)
2012-02-12 19:45:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28



