Először készült emberi agyból chip
Élő emberi agysejtekből és szilíciumból elkészült a kívülállók számára legbizarrabb mikrochip. A jövő azonban ennél is többel kecsegtet.

Ennek eredménye egy miniatűr agy, amely ráadásul nem patkány vagy hasonló állat sejtjeiből épül fel, hanem emberiekből. Az átállás azért is fontos, mert a csigasejtek például akár tízszer akkorák is lehetnek, mint az emberi sejtek. Az új technológiai vívmány segítségével végre azt is vizsgálni lehet, hogy az egyes sejtek miként hatnak egymásra, illetve együtt hogyan is működnek.
A chip óriási segítséget jelenthet például a gyógyszerkutatásban, agyi betegségek, rendellenességek utáni rehabilitációban, de a jövőben a protézisek agyi implantátummal való mozgatását is lehetővé teheti. A Globe and Mail szerint pedig az organikus számítógépek létrehozása előtt is megnyílhat az út, amelyekben a sejtek és a szilícium együttműködik.

Sajnos jelenleg a chip előállítása meglehetősen drága. Hétszázötven újrafelhasználható modell előállítása például nagyjából harmincezer dollárba, azaz 6,5 millió forintba kerülne. A chipekről további – angol nyelvű – cikkeket itt és itt találhatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó híreink:
Kiborg selyemhernyó, az ízeltlábú terminátor
Megjöttek a robot-gyermekek
Ezt olvastad már?
Rekord: 3,5 millió Diablo III az első nap
Hozzászólások a(z) "Először készült emberi agyból chip" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5253 Wave...
- 46 989 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Szoros csata a Görög-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



