Eddig sosem látott szinten az új fenyegetések száma
Soha nem írtak még annyi kártékony szoftvert, mint az idei év első félévében. Naponta közel 55 ezer új vírust, férget, trójait fedeznek fel - derül ki a McAfee legfrissebb biztonsági jelentéséből.
A McAfee jelentése szerint 2010 első hat hónapjában 10 millió új típusú veszélyes kódot, vírust regisztráltak, ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 55 ezer új malware-t fedeznek fel. „Ez a valaha volt legaktívabb fél év az új kártékony kódok megjelenése szempontjából" azaz sosem bukkant még fel ilyen rövid idő alatt ennyi új vírus, trójai, féreg és egyéb kártevő.
„A hordozható eszközök esetében jelentkező fenyegetések jelentik az új vadászterepet a malware számára, melyet a közösségi oldalak lerohanása és a hamis vírusirtó dömpingje előzött meg" - áll a jelentésben. „Nyilvánvaló, hogy a számítógépes bűnözők egyre több áldozatra találnak, ahogy mind többen használnak valamilyen internetezésre képes eszközt". Míg malware-ből sosem látott mennyiség jelent meg, addig a jelek szerint a spam mennyiségének növekedési üteme megtorpant: az elmúlt negyedévben „csak" 2,5 százalékkal nőtt a levélszemét mennyisége.
A McAfee arra is rámutat, hogy az okostelefonokra írt újabb és újabb kártevők terjedése mellett - tegnap számoltunk be az első terjedő androidos trójairól - a malware szempontból meglehetősen biztonságosnak mondott Mac-ek is célkeresztbe kerülnek: „a malware eddig nem jelentett túl sok gondot a Mac-felhasználóknak, ám ezek a napok hamarosan véget érhetnek" - figyelmeztet a jelentés.
További érdekes cikkek:
Többmilliós per egy keresőszó miatt
Javítatlan hibát támad egy új féreg
Ingyenes vírusirtó pendriveokra
Magyar gépeken a hírhedt vírus
Ezt olvastad már?
Cybertámadás érte a Nissant
Hozzászólások a(z) "Eddig sosem látott szinten az új fenyegetések száma" című cikkhez

Számomra továbbra is érthetetlen az ideológiája....

Most már értem, miért pittyog ilyen sűrűn - valamikor napi kétszer - a vírusirtóm, miszerint frissítette a vírusadatbázist...

És ez bizony nőni is fog még egy jó darabig, ezt garantálom, egész addig míg az emberek nem figyelnek oda a védekezésre és ilyen sebezhetőek, hogy sima windowsos tűzfal a legnagyobb védelem amit alkalmaznak, és persze a legszebb mikor ész nélkül kattintanak rá mindenre...
Köszi, javítva.
Fenygétek? (Csak egy észrevétel, nem kukacoskodás)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5253 Wave...
- 46 989 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Szoros csata a Görög-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



