Kisbolygó csapódhat a Földbe 2182-ben
Kisbolygó csapódhat a Földbe 2182-ben - állítják spanyol tudósok, akik szerint egy az ezerhez az esélye annak, hogy a becsapódás mintegy 170 év múlva bekövetkezik.
Az RQ36 nevű, 560 méter átmérőjű kisbolygót 1999-ben fedezték fel. Spanyol tudósok kutatása szerint jelenleg körülbelül egy az ezerhez az esélye annak, hogy az égitest pályája keresztezi a Földét. Ez az eddigi legnagyobb valószínűséggel megjósolt becsapódás: az eddig legnagyobb valószínűségű találkozásként nyilvántartott Apophis nevű aszteroida esetében ennek az esélye 1 a 250 ezerhez. María Eugenia Sansaturio és társai kétféle matematikai módszerrel is modellezték a kisbolygó jövőbeli mozgását, melynek eredményeképp 2182-ben a legnagyobb az ütközés valószínűsége.
Az RQ36 már fefedezésekor bekerült a PHA (Potentially Hazardous Asteroids - potenciálisan veszélyes aszteroidák) csoportjába, melyek közös vonása, hogy közel haladnak el a Földhöz, így van esélye egy esetleges találkozásnak. Az RQ36 aszteroidát 290 optikai és 13 radaros méréssel vizsgálták, de még mindig nagy pályája bizonytalansága, amit bizonyos kozmikus jelenségek tovább fokoznak.
A kutatók eredményeiket az Icarus tudományos magazinban publikálták. A veszélyes aszteroida egyébként 2060-ig meg sem közelíti a Földet, ám ezt követően minden alkalommal közelebb halad el a bolygó mellett, a 2182-es találkozás pedig végzetes lehet - vélik a kutatók, akik szerint az RQ36 pályáját célszerű lenne még 2060 előtt emberi beavatkozással módosítani, hogy tovább csökkentsék a becsapódás kockázatát.
Ha az aszteroida több mint 160 év múlva mégis becsapódna, világvégét ugyan nem okozna, de a lökéshullám nyomán hatalmas szökőárak jönnének létre, és több százmillió ember élete kerülne veszélybe.
További érdekes cikkek:
Rejtély, mi okozza a nagy kihalásokat
Előbb jön a világvége, mint hittük
Kísérteties hangok jönnek a Napból
Rejtélyes jeleket küld a NASA űrszonda
Lehetővé válik az időutazás
Ezt olvastad már?
YouTube Space Lab: döntőben a magyar diákok
Hozzászólások a(z) "Kisbolygó csapódhat a Földbe 2182-ben" című cikkhez
Tudósoknak nem tudják pontosan mikor lesz becsapódás???? Hihetetlen. Senki nem tudják, csak egyetlen Isten Mindenható tudja. Bibliában pontosan leírják: Márk 13:32,33 Azt a napot vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya. Állandóan figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor van a meghatározott idő.Így van, mindig készen kell lenni!
Tudósoknak nem tudják pontosan mikor lesz becsapódás???? Hihetetlen. Senki nem tudják, csak egyetlen Isten Mindenható tudja. Bibliában pontosan leírják: Márk 13:32,33 Azt a napot vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya. Állandóan figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor van a meghatározott idő.
Csak neked, papa. Kicsit zavaros, tehát itt a helye: 2158-RA JÓSOLTÁK A KATASZTRÓFÁT Talán emlékeznek rá olvasóink, tavalyelőtt egy tekintélyes nemzetközi tudóscsoport tette közzé jelentését, melyben részletesen beszámoltak a 148 év múlva a Föld közelségébe érkező kisbolygóról. Akkoriban a jelentés nem keltett feltűnést, a hírportálok betették a "heti világvége" skatulyába, a fórumokon elnevetgéltek rajta (néhányan picit nyugtalanul...), de idővel feledésbe merült az ügy. Egészen a múlt hétig, amikor is a világsajtó kénytelen volt feleleveníteni a két évvel ezelőtti anyagot. Az ügyön eddig is dolgozó csillagászokon kívül ugyanis egy új, londoni fiatalokból álló csapat kezdett foglalkozni a közeledő kisbolygóval. Ők egészen más, megdöbbentő eredményekre jutottak. Szerintük a kisbolygó nem 148 év múlva ér a Föld közelébe, hanem jövő pénteken, kicsivel az ebédszünet után várható. Szóvívőjük dr. Morgan Speaktrue szerint az előző tudóscsoport hibás számításokkal dolgozott, pl. összekeverték a BDSL-t a BDSM-el, ráadásul egyiküknek siet az órája is. Az eredeti kutatócsoport szerint a fiatalok pusztán csak heccből álltak a világ elé zavaros ötletükkel. Az általuk jósolt világvége időpontja azt bizonyíthatja, hogy az egyetemi büfékben péntek délután kapható rágós szendvicseknek üzentek hadat. Ezügyben már nyilatkozott a büfé vezetője John Itslunchtime. Szerinte a világvége jóval ebédszünet után lenne ideális, mert akkor még lenne ideje összecsomagolni a megmaradt szendvicseket és elutazni vidéki rokonaihoz. Érdekes módon mindkét csoport egyetért a katasztrófa várható hatásait illetően. Becsapódás esetén számítani lehet a teljes angliai szendvicskészlet megsemmisülésére. Időben fel kell készülni az indiai zsömleimportra, hisz az egyetemi hagyományok nem mehetnek veszendőbe. (Bogi, 2 sörért felhasználhatjátok a jövő héten)"...2060-ig meg sem közelíti a Földet, ám ezt követően minden alkalommal közelebb halad el a bolygó mellett, a 2182-es találkozás pedig végzetes lehet - vélik a kutatók...", ehhez képest (ha) "mégis becsapódna, világvégét ugyan nem okozna"...", vagy csak a büfékben, ott is elsősorban a szendvicsek számára..., mint olvashattuk! :E (Nagyon értékelem, hogy Boga a kedvemért(?) :) felülírta a tudósok által előrevetített borzalmas jövőt, hogy ha akkor még élni fogok itt a földön, esélyem legyen a menekülésre! THX! :E:E
Csak neked, papa. Kicsit zavaros, tehát itt a helye: 2158-RA JÓSOLTÁK A KATASZTRÓFÁT Talán emlékeznek rá olvasóink, tavalyelőtt egy tekintélyes nemzetközi tudóscsoport tette közzé jelentését, melyben részletesen beszámoltak a 148 év múlva a Föld közelségébe érkező kisbolygóról. Akkoriban a jelentés nem keltett feltűnést, a hírportálok betették a "heti világvége" skatulyába, a fórumokon elnevetgéltek rajta (néhányan picit nyugtalanul...), de idővel feledésbe merült az ügy. Egészen a múlt hétig, amikor is a világsajtó kénytelen volt feleleveníteni a két évvel ezelőtti anyagot. Az ügyön eddig is dolgozó csillagászokon kívül ugyanis egy új, londoni fiatalokból álló csapat kezdett foglalkozni a közeledő kisbolygóval. Ők egészen más, megdöbbentő eredményekre jutottak. Szerintük a kisbolygó nem 148 év múlva ér a Föld közelébe, hanem jövő pénteken, kicsivel az ebédszünet után várható. Szóvívőjük dr. Morgan Speaktrue szerint az előző tudóscsoport hibás számításokkal dolgozott, pl. összekeverték a BDSL-t a BDSM-el, ráadásul egyiküknek siet az órája is. Az eredeti kutatócsoport szerint a fiatalok pusztán csak heccből álltak a világ elé zavaros ötletükkel. Az általuk jósolt világvége időpontja azt bizonyíthatja, hogy az egyetemi büfékben péntek délután kapható rágós szendvicseknek üzentek hadat. Ezügyben már nyilatkozott a büfé vezetője John Itslunchtime. Szerinte a világvége jóval ebédszünet után lenne ideális, mert akkor még lenne ideje összecsomagolni a megmaradt szendvicseket és elutazni vidéki rokonaihoz. Érdekes módon mindkét csoport egyetért a katasztrófa várható hatásait illetően. Becsapódás esetén számítani lehet a teljes angliai szendvicskészlet megsemmisülésére. Időben fel kell készülni az indiai zsömleimportra, hisz az egyetemi hagyományok nem mehetnek veszendőbe. (Bogi, 2 sörért felhasználhatjátok a jövő héten)
Vertexkém, kértél >> megadatott. Melyik portálon kapsz ilyen kiszolgálást? Másrészt meg milyen pitiáner kisbolygó!! nem is okoz világvégétEzután kéretik CSAK olyan cikket betenni, ami igenis világvégét okoz!! (Chuck Norris szted miért él?)
Vertexkém, kértél >> megadatott. Melyik portálon kapsz ilyen kiszolgálást? Másrészt meg milyen pitiáner kisbolygó!! nem is okoz világvégét :eek: kozmikus recesszió, vagy mi a halál? És tényleg!! http://href.hu/x/cv42:E:E Ami nem okoz világvégét..., az techneten már nem is hír, csak lekváros kacsa...! :)
Vertexkém, kértél >> megadatott. Melyik portálon kapsz ilyen kiszolgálást? Másrészt meg milyen pitiáner kisbolygó!! nem is okoz világvégétKi mondta, hogy világvégét okoz?
Vertexkém, kértél >> megadatott. Melyik portálon kapsz ilyen kiszolgálást? Másrészt meg milyen pitiáner kisbolygó!! nem is okoz világvégét :eek: kozmikus recesszió, vagy mi a halál? És tényleg!! http://href.hu/x/cv42

ez hülyeség, nem érjük meg, mert van Inka naptár is :)
Kösz Boglárka! Már azt hittem Te is szabin vagy! :)
Sajna megelőztél! Már több mint egy hét telt el világvége cikk nélkül! :E:E (Ejnye Boglárka, András...)
"mégis becsapódna, világvégét ugyan nem okozna" ezt direkt vertex kedvéért írtam bele
Igen vertex, tudjuk mit szeretnél mondani:D
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
LG Miracle: csodamobil az LG-től
Miracle néven szivárgott ki az LG várhatóan közeljövőben...
-
Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
Mostanság szinte már napról napra érkeznek az új információ...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Teszt: Android költözik már a TV-be is
2012.02.09 01:25 - Vége a Start menü korának?
2012.02.08 22:06 - HTC Studio: vissza a jövőbe?
2012.02.08 21:50 - Irdatlan profitot vág zsebre az Apple
2012.02.08 20:46 - Psion S5mx magyaritás
2012.02.08 20:03
Ha már minket kiolvastál
-
100 ezres spórolást ígér az új Ford
2012-02-09 08:00:27 -
Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?
2012-02-09 07:00:56 -
Brüsszelbe mennek a hallgatók
2012-02-08 17:59:17 -
Kék Vödrök az orosz kiváltságosok ellen
2012-02-08 17:00:18 -
Hogyan bírják a telefonok a szibériai hideget? - a nagy fagyteszt
2012-02-08 13:00:00 -
HTC Studio: megalakult a cég szupercsapata
2012-02-08 12:16:10
hirdetés



