12 millió gépet fertőzött meg a lefülelt hacker
Legalább tizenkétmillió számítógép megfertőzéséért felelős az a hacker, akit a napokban csípett el az FBI. Saját sikerének lett áldozata a Szlovéniában bujkáló Iserdo.

Szerencsére azonban egy gyenge pontja a botnetek használatának: általában egy kis csoport ember működteti őket. Amennyiben őket eltávolítják, a botnet is elnémul. Pont így bánt el az FBI a mariposa, avagy pillangó néven elhíresült botnettel.
A vírust először 2008 decemberében észlelték, de gyorsan beette magát nagyjából minden második nagyvállalati rendszerbe és legalább negyven nagyobb bank hálózatába is. Még 2009 során spanyol kollégáikkal együttműködve az FBI elkapta a 12,7 millió fertőzött gépből álló mariposa botnetet kezelő három személyt.
Most pedig horogra akadt a botnet/vírus megalkotója is. Az FBI közleménye szerint „egy hasonlattal élve nem egyszerűen azt kaptuk el, aki betört a lakásodba, hanem azt, aki a feszítővasat adta és a környék gazdagabb házainak térképét”.
A botnetet elsősorban arra használták, hogy áldozataiktól pénzügyi információkat (bankkártyaszámokat, banki belépőkódokat, stb) lopjanak. Eredetileg kisebb méretű fertőzésre szánták, de a vírus olyan jól terjedt, hogy felfigyeltek rá a hatóságok is. Ez lett a vesztük. A mariposa kiesésével egyébként még mindig a Conficker a legnagyobb botnet, hatmillió körüli fertőzött géppel.
Kapcsolódó anyagaink:
Vírusirtónak álltak volna a bűnözők
Botnet-ügy: a piszkos részletek
Vírusos készüléket árult a Vodafone
Zombi-ügy: győzött az igazság
Ezt olvastad már?
Jogerős börtönt kapott a magyar hacker
Hozzászólások a(z) "12 millió gépet fertőzött meg a lefülelt hacker" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
2012.02.11 14:12 - sanzaa
2012.02.11 12:50 - Frissül a Skype: még jobb minőség, még több Facebook
2012.02.11 09:11 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 08:54 - Hihetetlen, mégis igaz: Android a Nokia N9-en
2012.02.11 02:55
Ha már minket kiolvastál
-
Jégre merészkedett Jaguar
2012-02-11 10:00:52 -
Svéd-rali 1. nap - videós összefoglaló
2012-02-11 09:00:48 -
Bayer Zsolt: Nincs magyarázat az egykulcsosra
2012-02-11 14:00:00 -
A magyarok megsemmisítésére jöttek
2012-02-11 10:00:00 -
Lencse végre került egy Ice Cream Sandwichet futtató N9
2012-02-11 07:00:00 -
Frissítenék a Lumia 800 kamera alkalmazását?
2012-02-10 22:30:00



