Apple: iPad-hiány és még az új iPhone is késik!
Rájár a rúd az Apple-re, az antennabotrány után a cég képtelen elegendő iPadot gyártani – mert nincs elég kijelző – és még az új fehér iPhone sincs kiadásra kész állapotban.

Az LG – mint az Apple egyik vélhetően legnagyobb képernyő-beszállítója – nemrég jelentette be, hogy egyszerűen képtelen eleget gyártani a készülékbe való 9,7” IPS kijelzőpanelekből. Mivel azonban az olcsóbb, könnyebben előállítható, kisebb betekintési szöggel és rosszabb színekkel rendelkező TN+film panelek szóba se jöhetnek, egyszerűen nincs más választása egyik résztvevőnek sem.
Emiatt az Apple sajnos rákényszerülhet, hogy néhány országban késleltesse az iPad hivatalos bevezetését. Még ha bírnák is a kívánt iramot az LG üzemei, a kínálat 2011-ig bizonyosan szűkös marad.

A másik hivatalos hír szerint pedig a fehér iPhone 4 megjelenése megint el lett halasztva. Az okokat a borításban kell keresni, mivel a vártnál sokkal nagyobb kihívást jelent a kellően vékony, de elég vastag és mindemellett ragyogóan fehér burkolati festékréteg megalkotása. A most törölt tervek szerint július végén került volna az üzletek polcaira az új verzió, de az Apple az év távolabbi – még nem ismertetett – pontjára száműzte a fakó modellt.
További híreink:
iPhone 4: az Apple Vistája?
az iPhone 4 sztori: lopástól az ajándék tokig
A nagy Apple bejelentés
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Apple: iPad-hiány és még az új iPhone is késik!" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5830i...
- 59 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



