Veszélyt jelent az erőművekre az új vírus
A Siemens rendszerét támadó legújabb fenyegetést még eltávolítani sem egyszerű: a gyártó szerint ugyanis akár működési zavarhoz is vezethet a veszélyes kém kigyomlálása.

A napokban felbukkant, Windows parancsikonok azóta is javítatlan hibáját kihasználó, valószínűleg ipari kémkedés céljából létrehozott vírus a jelek szerint még több galibát okozhat.
A Siemens SCADA rendszerét többek közt gázfinomítókban, erőművekben, gyárakban, áramelosztó alrendszerekben használják, így hát a legkisebb fennakadás is potenciálisan ezreket érinthet negatívan.
A Siemens közleménye szerint a nemrég kiadott vírusirtó programocska futtatását csak megfelelő körültekintés mellett ajánlja, hiszen „Mivel minden létesítmény felépítése különbözik, nem lehet kizárni, hogy a vírus eltávolítása valamilyen fennakadást okozhat annak működésében.” Főleg, mert máris észlelték a vírus egy új változatát. Eleddig a Siemens egy – meg nem nevezett – fertőzést ismert el, amely hálózatát azóta sikeresen fertőtlenítették is.
A vírus létrehozását minden bizonnyal az is nagyban segítette, hogy a Siemens évek alatt nem javította a rendszerében található óriási biztonsági rést. A Siemens Simatic WinCC SCADA ugyanis beépített, minden rendszernél azonos adminisztrátori jelszóval rendelkezik. Erről a felhasználókat nem értesítették, bár 2008-ban bizonyos német és orosz fórumokra feltöltötték őket. A beégetett, gyári jelszavak azonban nem csak a Siemens termékeit jellemzi: a Wired írása szerint számos másik irányítási rendszer rendelkezik hasonló hátsó ajtóval.
Kapcsolódó híreink:
Új, ipari kémkedésre használt vírus terjed a pendrive-okon
Javítatlan hibát támad egy új féreg
Ingyenes vírusirtó pendriveokra
Magyar gépeken a hírhedt vírus
Ezt olvastad már?
Sony Ericsson Xperia mini teszt: cukipofa
Hozzászólások a(z) "Veszélyt jelent az erőművekre az új vírus" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



