hirdetés

Működés közben a gyilkos lézerkard - videó

Radics Boglárka - 2010. július 1. | 14:00 kütyü Tudomány

Az olcsó és potenciálisan halálos lézerfegyver híre nemrég járta be a világot. Az egyik első videón máris látható, milyen erejű a veszélyes lézersugár, különösen egy hagyományos pointerhez képest.


Nemrég mi is beszámoltunk a valóban létező és (sajnos) kapható lézerfegyverről. A Spyder III Pro Arctic nagy energiájú lézersugarat bocsájt ki, mely azonnali vakságot, súlyos égési sérüléseket, vagy akár balesetet is okozhat. A mindössze 200 dollárért (45 ezer forintért) kapható eszköz nem nagyobb - és nehezebb - egy hagyományos zseblámpánál. Az eszközbe a Casio mozikban használt lézeres projektoraiban alkalmazott 1 W teljesítményű kék fényű (445 nm) lézerdiódáját építették be.

A Gizmodo-n most megjelent videón működés közben látható az eszköz. A tesztelő először egy hagyományos kék lézerpointerrel világít egy néhány méterrel távolabb lévő táblára, majd ugyanerre a célpontra a Spyder sugarát irányítja. Elképesztő a különbség: a Spyder szemmel láthatóan erősebb sugarat bocsájt ki, szinte várjuk, hogy lángra kapjon a tábla. Ez nem következik be, viszont azt láthatjuk, hogy ha egyszerre meg a hagyományos mutató és a Spyder, utóbbi fénye annyira elnyomja a kisebb eszköz fényét, hogy annak sugara szinte nem is látható.


A videó végén egy szűrőt tesznek a kamera elé, így maga a sugár nem, csak a becsapódási pont látható, illetve a mellette korábban ütött lyuk világít pirosan. A felvétel a cég hivatalos videója, nem a Gizmodo készítette,  de már rendeltek egy Spydert, és tesztelési ötleteket várnak. A Gizmodo-féle tesztvideó vélhetően látványosabban fogja illusztrálni, mire képes az életveszélyes játékszer.

A gyártó Wicked Laser szerint egyébként az új lézerkard 4000 %-kal erősebb a korábbi modellnél - mely azonban tízszer drágább. A cég ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy az eszköz rendkívül veszélyes, a vásárlóknak el kell olvasni egy biztonsági nyilatkozatot, és minden lézerkardhoz jár két védőszemüveg.

További érdekes cikkek:
Kísérteties hangok jönnek a Napból
Életet találtak a jeges holdon?
Hatalmas erőművet csinálnának a Holdból
Rejtélyes jeleket küld a NASA űrszonda
Lehetővé válik az időutazás

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
kütyü
Tudomány

Hozzászólások a(z) "Működés közben a gyilkos lézerkard - videó" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. brueni
    2010 / 07 / 02 (08:14)válasz erre

    kár, hogy nem szélesebb a fénysugár. ha mondjuk egy lencseszerkezettel megoldanák, hogy annyival szélessebb legyen, amennyivel gyengébb, még látványosabb lenne...

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize