hirdetés

Karácsonyra itt a Nokia tablet?

Radics Boglárka - 2010. június 24. | 15:00 laptop pletyka

A DigiTimes egy jól értesült elemzőtől tudni véli, hogy még idén év végén piacra kerül a Nokia tablet gépe, mely MeeGo platformra épül majd. Állítólag 100 darabot már le is gyártottak teszt céljából.



A DigiTimes egy iparági elemzőtől úgy tudja, a Nokia idén a negyedik negyedévben piacra dobja saját tabletét. Az eszköz, melynek specifikációjáról gyakorlatilag semmit nem tudni - csupán annyi derült ki, hogy 7 vagy 9 hüvelykes kijelzője lesz - állítólag a Nokia és az Intel közös fejlesztésű platformjára, a Linux-alapú MeeGo-ra épül majd, az Engadget pedig úgy tudja, ARM processzort kap a Nokia tablet.



A Nokiának állítólag a Foxconn fogja gyártani az eszközt, sőt a forrás szerint 100 darab már el is készült belőle teszt célokra. A hírt kellő visszafogottsággal kell kezelni, mivel a DigiTimes értesülései nem túl gyakran jönnek be, ebben az esetben viszont lehet, hogy van valami a dologban, hiszen míg egy-két éve a gyártók netbook lázban égtek, az idei év egyértelműen a tableteké, ezért érthető, ha egy olyan nagy gyártó, mint a Nokia nem akar lemaradni a többiek mögött, és a netbook után egy tablettel is előrukkol. Addig is itt egy videó a MeeGo pre-alfájáról:

- cikk vége -

Forrás:
DigiTimes
Cimkék:
laptop
pletyka

Hozzászólások a(z) "Karácsonyra itt a Nokia tablet?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. vertex
    2010 / 06 / 24 (19:08)válasz erre

    Ez a cikk mintha egyszer már lett volna..., nem? (Vagy csak déja vu?) :eek:

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize