Kísérteties hangok jönnek a Napból - videó
A Sheffieldi Egyetem csillagászainak a világon első alkalommal sikerült a Nap külső rétegeiből érkező mágneses sugárzást az emberi fül számára is hallható hanggá alakítani. A néhány másodperces felvétel meglehetősen kísérteties.
A Napkoronában rendre megjelenő hatalmas, izzó anyaggal kitöltött mágneses ívekről és hurkokról, az ún. hurokprotuberanciákról - melyek a napkitörések bölcsői - most kiderült, hogy egy óriási hangszer húrjaiként rezegnek. Az akár több százezer kilométer magas hurkok műholdas felvételeinek elemzésével a tudósok képesek voltak ezt a rezgést az emberi fül számára hallható hanggá alakítani.
„Különös, gyönyörű és izgalmas volt a világon elsőként hallani ebből a hatalmas forrásból származó „zenét" - mondta Robertus von Fáy-Siebenbürgen professzor, a Sheffieldi Egyetem fizikai kutatócsoportjának vezetője. „Ez új lehetőséget biztosít számunkra, hogy tovább tanulmányozzuk a Nap külső rétegeinek fizikáját" - tette hozzá.
A Napkoronában zajló folyamatok vizsgálata azért is fontos, mert itt alakulnak ki a napkitörések, melyek valóságos „űrviharokat" tudnak gerjeszteni, és katasztrofális hatással lehetnek a Földön az elektromos, műholdas, kommunikációs hálózatokra, visszarepítve az emberiséget a középkorba.
A felfedezés különösen fontos lehet annak fényében, hogy a NASA az elmúlt napokban jelentette be, hogy a Nap nyugalmi ciklusa véget ért, a naptevékenység jelentősen fokozódni fog, és 2013-ra eddig példátlan mértékű mágneses sugárzást fog kibocsátani, ami az emberiségre is nagy hatással lehet.
További érdekes cikkek:
Életet találtak a jeges holdon?
Hatalmas erőművet csinálnának a Holdból
Rejtélyes jeleket küld a NASA űrszonda
Lehetővé válik az időutazás
Meghalt a PC atyja
Ezt olvastad már?
Repülni is képes a kiborg-lepke
Hozzászólások a(z) "Kísérteties hangok jönnek a Napból - videó" című cikkhez

Még valami: Nem vagyok nagy ász, de ha egy ilyen hangátalakítót blokkvázlatban egy perc alatt megtervezek, akkor a nagyfejek ezt 40 éve tudják.

Örülök, hogy a Nap pár milliárdos életéről annyit tudunk, hogy tudjuk, három év múlva mi lesz...
Eddigi világnézetem Mulder ügynök 2012-re utaló mondatára alapoztam... :eek: erre a Nasa 2013-ra gyúr? Juhé, ide még egy gombócot! Egyébként meg végre napfoltosra fordul a ciklus, lehet bámulni. "Ez sajnos nem sci-fi. Három év múlva lesznek itt még nagy bajok." Bogi, ez halálbiztos, de nem hinném, hogy a Nap okozza. Inkább az alatta lakók. Észrevettétek, hogy a világvége jósokon soha nem kérik számon a be nem teljesült próféciáikat? (remélem a tvitter meg a facebook menni fog majd dízelaggregátorról!!)"Észrevettétek, hogy a világvége jósokon soha nem kérik számon a be nem teljesült próféciáikat?" Pont erre írtam az előzőekben, hogy ha számon is kérik tőlük, nekik van "megoldásuk" mindenre! :D Ugyan így lesz megoldás a jelen témában is, csak ez most még olyan, mint a Jancsika és a káposztáskő esete. (népmese)
Eddigi világnézetem Mulder ügynök 2012-re utaló mondatára alapoztam... :eek: erre a Nasa 2013-ra gyúr? Juhé, ide még egy gombócot! Egyébként meg végre napfoltosra fordul a ciklus, lehet bámulni. "Ez sajnos nem sci-fi. Három év múlva lesznek itt még nagy bajok." Bogi, ez halálbiztos, de nem hinném, hogy a Nap okozza. Inkább az alatta lakók. Észrevettétek, hogy a világvége jósokon soha nem kérik számon a be nem teljesült próféciáikat? (remélem a tvitter meg a facebook menni fog majd dízelaggregátorról!!)Rossz az, aki rosszra gondol: senki sem mondta, hogy világvége lesz. Napkitörések lesznek, amik tönkretehetik az elektromos hálózatokat. Persze aki világvége hangulatra vágyik, annak már biztos beindult az agya... :)
Eddigi világnézetem Mulder ügynök 2012-re utaló mondatára alapoztam... :eek: erre a Nasa 2013-ra gyúr? Juhé, ide még egy gombócot! Egyébként meg végre napfoltosra fordul a ciklus, lehet bámulni. "Ez sajnos nem sci-fi. Három év múlva lesznek itt még nagy bajok." Bogi, ez halálbiztos, de nem hinném, hogy a Nap okozza. Inkább az alatta lakók. Észrevettétek, hogy a világvége jósokon soha nem kérik számon a be nem teljesült próféciáikat? (remélem a tvitter meg a facebook menni fog majd dízelaggregátorról!!)

Nem is a kütyükkel lesz a baj, hanem az elektromos hálózatokkal és a távközlési rendszerekkel. Lehet, hogy a sok bepánikolt embernek eladnak mindenféle vackot, hogy "ezzel megvédheted a tévédet" de a nagy elektromos hálózatokat nem tudom, hogyan lehetne megvédeni. Majd megkérdem az uram, neki úgyis ez a szakterülete... :) A NASA egyébként nem hinném, hogy pánikot akar kelteni, de várható, hogy lesznek gondok, amire az illetékeseknek fel kell készülni, hogy legalább váratlanul ne érjen senkit a leállás, és ne okozzon káoszt. Emlékszem néhány éve volt egy irdatlan áramkimaradás az USA-ban, katasztrofális következményekkel...
Lehet, hogy még ennyi hatása sem lesz, mindenesetre az érintettek nyilván fel fognak készülni a lehetséges problémákra.
Ne dőlj be a félelembiznisznek! A félelmeidre alapozva ösztönöznek vásárlásra. Minden ilyen kva világvége elméletnek ez a célja. Ha csak egyetlen ilyen f***ság igaz lenne, már rég vége lenne a világnak. Vannak emberek, akik egyszerűen nem képesek jól érezni magukat a bőrükben és minden egyes percre kell valami, amiért aggódni lehet. Félnek a napfénytől, félnek a ráktól, félnek az ufóktól, sorolhatnám. Miközben egy dolgot kellene csupán tenniükl: amikor épp olyan helyzet van az életükben, akkor ÉLVEZNI AZT! Van, aki erre egyszerűen nem képes és muszáj folyton rettegni. És az a durva, hogy ezt még át is akarják ragasztani Rád is, nehogymá' Te meg jól érezd magadat! Van nekem egy gyerekkori barátom, akivel a hetvenes évek óta mondogattuk, hogy "Kétezerbe' úgyis jön az atom!". Ezt akkor mondogattuk, amikor azt kellett eldönteni, hogy eszünk-e még egy gombóc citromfagyit, vagy azt az egy forintot inkább eltesszük másnapra. Így működik ez nagyban is. Ha ugyanis állandó rettegésben tartanak mindenféle sz*rságokkal, akkor te is eszel még egy gombóc citrom fagyit... (Egyébként kétezerben nem is jött az atom. Fel is hívtam a cimborámat, hogy akkor mostantól mire fogjuk, de azóta is ezt mondogatjuk nagy röhögve, ha el kell dönteni, hogy igyunk-e még egy sört...) Szóval r*****n meg a félelemgépezet, én kvára jól érzem magamat ebben az életben és lesz***m a napkitörést (is)! Bocsánat a szélsőséges véleményért, de kicsúszott... Sanci:E:E Semmi gond, én (sem) nem parázok, félni meg igazán nincs mitől! :) Nekem tetszett a nap "hangja" amit leképeztek és a hozzá fűződő cikkecske is színesítette a napi hozadékot. Az viszont, hogy milyen következményekkel járhat jelenlegi világunkra nézve egy a cikkben leírt jelenség, érdekes téma. A sci-fiken túl a N.Geographic is foglalkozik hasonló jellegű (számomra érdekes), témákkal, "világvége" sorozatokkal...! Az meg, hogy vmi eladható legyen, minden felülír! :(
nem kell ide nagy tudomány. az elektromágneses hullámok áramot indukálnak a vezető anyagokban, legyen az műhold, távvezeték, erőmű, vagy bármi. így a bekapcsolt elektromos ketyerék fals áramot kapnak, minden irányból és változót. ez zavarja össze a cuccost. a megoldás az, ha erre az időszakra lekapcsolják az érintett ketyerét, vihar után meg vissza. ettől még nem lesz világvége. ilyen naptevékenységek rendszeresen vannak-voltak és lesznek. de az emberek szeretnek félni, rémüldözni, pánikot kelteni, nem utolsó sorban ezzel mindent el lehet adni. az állat és növényvilág például meg sem fogja érezni, csak a minden változásra érzékeny és energiafüggőségben szenvedő emberi társadalom. de legalább lehet gyertyát gyújtani. a család majd körülüli, nem lesz tv-internet előtt tespedés, de lesz helyette családi program...már várom...
Tényleg érdekes..., bár a fizikájához semmit sem értek. (Ott is fújják a vuvuzelát...) Kár, hogy ilyen rövid a műsor..., ha pedig véget ért a "nyugalmi" ciklus, akkor valszeg tényleg lesz műsor az emberiség számára. (Vagy ez csak sci-fi?)Inkább az egész rendszer van (lesz?) veszélyben. Este a híradóban is bemondták, hogy mi várható. Ez egy NASA kutató álláspontja, egyenlőre nincs is megerősítve általánosan tudományos körökben. (Így ez még ezek szerint csak elméleti szinten van.)
Tényleg érdekes..., bár a fizikájához semmit sem értek. (Ott is fújják a vuvuzelát...) Kár, hogy ilyen rövid a műsor..., ha pedig véget ért a "nyugalmi" ciklus, akkor valszeg tényleg lesz műsor az emberiség számára. (Vagy ez csak sci-fi?)semmi gond, mert 2 év múlva majd lehet venni olyan kütyüket amiknek nem árt majd a nap :P persze jó pénzért...
Tényleg érdekes..., bár a fizikájához semmit sem értek. (Ott is fújják a vuvuzelát...) Kár, hogy ilyen rövid a műsor..., ha pedig véget ért a "nyugalmi" ciklus, akkor valszeg tényleg lesz műsor az emberiség számára. (Vagy ez csak sci-fi?)Igen, próbáltam kissé viccesre venni a dolgot, mikor koránt sem az. (Lehet, hogy ez a pár év a felkészülés ideje kell/ene, hogy legyen.) NO panic! :)
Tényleg érdekes..., bár a fizikájához semmit sem értek. (Ott is fújják a vuvuzelát...) Kár, hogy ilyen rövid a műsor..., ha pedig véget ért a "nyugalmi" ciklus, akkor valszeg tényleg lesz műsor az emberiség számára. (Vagy ez csak sci-fi?)Ez sajnos nem sci-fi. Három év múlva lesznek itt még nagy bajok.
Tényleg érdekes..., bár a fizikájához semmit sem értek. (Ott is fújják a vuvuzelát...) Kár, hogy ilyen rövid a műsor..., ha pedig véget ért a "nyugalmi" ciklus, akkor valszeg tényleg lesz műsor az emberiség számára. (Vagy ez csak sci-fi?)
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
hirdetés



