A Google letiltja a Windowst
A Google - biztonsági okokra hivatkozva - fokozatosan leállítja a Microsoft Windows operációs rendszer használatát céges gépein - állítják Google-alkalmazottak.
A Windows kisöpréséről szóló belső utasítás még januárban jelent meg, a Google kínai hackertámadása után. Az operációs rendszer kitiltása globálisan mintegy 10 ezer alkalmazottat érint. „Nem használunk többé Windowst. Biztonsági okokból" - mondja az egyik Google-dolgozó.
„A kínai hackertámadást követően megindult az átállás, már sokan felhagytak a Windows használatával, zömében Mac OS-re tértek át - így egy másik dolgozó. Az újonnan felvett alkalmazottaknak pedig választási lehetőségként felkínálják, hogy Apple gépeken, vagy Linuxot futtató PC-ken szeretnének dolgozni. A Google egyelőre nem kommentálta a Windows lecseréléséről szóló hírt.
Az alkalmazottak szerint nem is kellett különösebben „kötelezővé" tenni a váltást. A legtöbb dolgozó a kínai támadást követően magától döntött úgy, hogy biztonsági okokból Macre tér át. A Google és a Microsoft több területen is egymás versenytársai lettek: a keresés, a különböző online szolgáltatások (pl. térképek, útvonaltervezés) sőt, most, hogy érkezik a Google saját operációs rendszere, már az operációs rendszerek terén is versengés van a két nagyvállalat között. Ettől függetlenül még mindig a Windows a világ legnépszerűbb operációs rendszere. A különböző verziókat a használatban lévő gépek több mint 80 százalékára telepítik.
További érdekes cikkek:
Saját hülyesége miatt perli a Google-t
Google toplista: a világ legnagyobb weboldalai
A népszerű játék ingyen a Google-tól
Google-lal szúrta ki áldozatát a gyilkos
Ezt olvastad már?
Átszerverzik a Windows Live márkát
Hozzászólások a(z) "A Google letiltja a Windowst" című cikkhez

A Google kicsit kényeskedik és mocskolgat, pedig neki sem teljesen tiszta az élete.. Ez mondjuk szomorú. Mindenesetre az ilyenekért cserébe a Google-t is sokan kizárják.. Rossz és helytelen ez a vádaskodás. Az IE és a Windows teljesen korrekt manapság, semmi szükség az ilyen ellenkampányra.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Motorola XOOM 2...
- 180 919 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



