Twitteren találtak egymásra az elveszett testvérek
20 év után a Twitteren talált egymásra két testvér. Kiderült, hogy 10 percre laknak egymástól, és már egy éve ismerik egymást, csak épp nem tudták, hogy testvérek.
„Lefekvés előtt szokás szerint megnéztem emailjeimet, a Twitter és Facebook profilomat" - mondta Keys, aki egy Adam Smith nevű felhasználótól kapott olyan üznetet a Twitteren, mely örökre megváltoztatta életét. „hello, te a testvérem vagy" - szólt a rövid mondat.
Adam néhány évvel korábban anyjától tudta meg, hogy apjának előző házasságából már születtek gyerekei. A nő neveket is említett, többek között Keysét. „Adam egyre többet kérdezősködött felőlem, míg végül úgy döntött, a Twitteren keresztül keres meg" - mondta Keys. Mikor nyilvánosságra került egymásra találásuk története, a FOX40 csatorna interjúra hívta őket. Ekkor derült ki, hogy a két fiú valójában alig 10 percnyire lakott egymástól.
Még megdöbbentőbb, hogy a két féltestvér, akik 20 év alatt egyszer sem találkoztak, már egy éve ismeretségbe kerültek egy fórumon, sőt, MSN-en és Skype-on is tartották a kapcsolatot, úgy, hogy fogalmuk sem volt róla: valójában testvérek. A fiúk szerint több más „elveszett" testvérük is lehet, akiket szintén szeretnének megtalálni - a Twitter segítségével.
„Miután a Facebookon elmeséltük történetünket, elárasztottak minket az emailek és üzenetek, melyben hasonló történetekről számoltak be elveszett és megkerült testvérek és rokonok" - mondta Keys. „A Twitter és a Facebook is rendkívül hatékony eszköz, ha személyes történetünket szeretnénk megosztani" - tette hozzá.
Nem ez az első eset, hogy valamelyik népszerű közösségi oldal segítségével találtak egymásra rég elveszett rokonok.
Graham Corbett két éves kora óta nem látta fiát, Andy Spiers-Corbettet, noha a két férfi már évek óta próbálta felvenni egymással a kapcsolatot. A most 39 éves Andy végül úgy bukkant apjára, hogy a Facebookba bírta nevét. „Már korábban is kerestem őt a Facebookon, de akkor még egy találat sem volt; mikor legutóbb próbáltam, 15 Graham Corbettet találtam" - mondta Andy. „Végignéztem a listát, és mikor meglátta a fotóját, egyszerűen tudtam, hogy ő az. Mintha magamat láttam volna, húsz évvel később" - mondta el Andy, hogyan ismerte fel apját.
Egy évvel ezelőtt bejárta a világsajtót egy hasonló, ámde magyar vonatkozású hír: a Dorsetben élő 62 éves Avril Grube-tól férje 1982-ben rabolta el fiát, az akkor 3 éves Gavin Párost. Az apának csak láthatási joga volt. Mikor meglátogatta Angliában gyermekét, azt mondta az édesanyának, hogy elviszi a három éves kisfiút az állatkertbe. A férfi sosem vitte vissza a gyereket, hanem hazautazott vele Magyarországra. Gavin azóta nem látta édesanyját, apját 2006-ban vesztette el.
Az anya és testvére nem adták fel a reményt, évek óta próbálták kinyomozni a fiú hollétét. Felvették a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel, sőt még az akkori miniszterelnököt Margaret Thatchert is felkeresték. Eredménytelenül. 27 év telt el előrelépés nélkül, mikor 2009. márciusában Avril húga, az 59 éves Beryl begépelte unokaöccse nevét a Google-ba, mire legnagyobb megdöbbenésére, megtalálta a férfi Facebook profilját. A profilban stimmeltek az adatok, Gavin valóban Liverpoolban született, sőt, anyja nevét is megadta. A háromgyermekes családapa az utóbbi öt évben próbálta kinyomozni édesanyja hollétét. Végül a világ legnagyobb közösségi oldala segítségével találtak egymásra.
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "Twitteren találtak egymásra az elveszett testvérek" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Motorola XOOM 2...
- 180 919 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00
hirdetés



