Szex-SMS miatt került börtönbe
A Balitmore-i megyei bíróság egy év börtönre ítélt egy volt futball edzőt, mivel az szexuális tartalmú szöveges (és képes) üzeneteket küldött 14 éves tanítványának.
A 33 éves Charles Friedel egy lánycsapat futball edzője volt. Az ügyészség vádja szerint azonban a férfi szexuális tartalmú üzeneteket kezdett küldeni az egyik tanítványának. A lány ezt elmondta szüleinek, akik feljelentést tettek a rendőrségen, majd a férfit letartóztatták. A rendőrségi nyomázás során az is kiderült, hogy a férfi MMS üzeneteket is küldött, melyek szintén szexuális tartalmúak voltak, és hasonló képeket kért a lánytól. Végül Friedel rávette áldozatát, hogy lefeküdjön vele: találkozót beszéltek meg egy helyi áruházban, a rendőrség ekkor csapott le a férfire, és vett őrizetbe. Szabadulása után Friedelnek regisztrálnia kell magát az országos pedofil-adatbázisba.
Hasonló eset történt nemrég, mikor egy volt rendőrt, a 46 éves James Gilbertet másfél év börtönre ítélték, mivel egy kollégája tizenéves lányának több száz, sokszor szexuális tartalmú szöveges üzenetet küldött. Gilbert a bíróságnak azt mondta, sajnálja és megbánta, hogy rosszat tett; tudja, hogy amit tett, bűncselekmény, ám elmondása szerint az „izgalomért" tette. A bíró szerint azonban a gyanúsított megbánása nem őszinte, és bűnösnek találta a férfit. Másfél év letöltendő börtönbüntetésre és nyolc év próbaidőre ítélte, valamint szexuális bűnözőként nyilvántartásba kell vetetnie magát.
Gilbert 15 évig szolgált a rendőrségnél, mielőtt 2008 decemberében letartóztatták. A vád szerint egy közel kéthetes időszak során több mint 600 - köztük sok szexuális tartalmú - üzenetet küldött kollégája 17 éves lányának. Az áldozat anyja szerint Gilbert megpróbálta rávenni lányát, hogy menjen el vele Tennessee-be szerelmi légyottra.
Mikor a lány megkérte Gilbertet, hogy ne küldjön neki ilyen üzeneteket, a férfi olyasmit felelt, hogy nincs értelme abbahagyni, nem állíthatják meg őket, hiszen amit tennének abban nincs „semmi rossz". Letartóztatását követően a férfi már azt mondta, hogy akarta véghezvinni azokat a dolgokat, amiket a lánynak írt. Az áldozat, aki mostanra már nagykorú, részt vett az ítélethirdetésen, ám ügyvédje azt mondta a bírónak, a lány fél Gilberttől, aki dühvel reagált az ítéletre. Azonban a bíró szerint a férfi nem jelent veszélyt a társadalomra, ráadásul a közel tíz évnyi büntetés lehetősége kellő visszatartó erő lesz a számára.
Ezt olvastad már?
Kirabolta a megtalálót az elveszett iPhone tulajdonosa
Hozzászólások a(z) "Szex-SMS miatt került börtönbe" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG GM360 Viewty...
- 33 369 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



