Felvásárol a Google, saját táblagép a cél? – videó!
A Google felvásárolta a BumpTop nevű, újszerű, Windows és Mac gépekre írt kezelőfelület készítőjét. Így néz majd ki a jövőbeli Google operációs rendszer?
Még a héten ingyenesen letölthető a Windows és Mac rendszerekre a BumpTop kezelőfelület, aztán a projekt eltűnik a Google boszorkánykonyhájában. A kezelőfelület nem csak kinézetével botránkoztatja meg a maradiakat, hanem az elsőre pofonegyszerűnek tűnő kezelési módjával.
A csapat három éve kezdte el a fejlesztést, és 2009 áprilisában vált az első verzió letölthetővé. A térbeli, tényleges „asztalt” a kezünkbe adó felület segítségével fájljainkat kupacokba, csoportokba rendezhetjük, vagy egy lezser pöcköléssel különböző feladatokat végezhetünk velük.
A teljesen alap e-mailezési és nyomtatási funkciókon kívül a közösségi oldalakkal való interakciót is beépítették a BumpTopba. Sőt, ha úgy tartja kedvünk, a kereséseink eredményeit is vizuálisan jeleníti meg, egy kupacba rendezve.
A BumpTop fejlesztői azonban most azt jelentették be, hogy a Google felvásárolta őket. A lépés azonban sajnos azzal is együtt jár, hogy ezt a kezelőfelületet nem fejlesztik tovább. Aki eleddig megvette a program „Pro” változatát, annak ugyan még jár egy ideig a terméktámogatás, de az ingyenes változat egy hét múlva eltűnik az internetről.
Jelenleg azt nem tudni, hogy pontosan mikor vagy milyen formában láthatjuk viszont a BumpTop ötleteit a Google programjaiban. Egy azonban biztos: az érintésre tervezett kezelőfelület csodálatos lenne egy esetleges Google tablet PC-hez.
Ezt olvastad már?
A nép számítógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Felvásárol a Google, saját táblagép a cél? – videó!" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG GM360 Viewty...
- 33 369 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00
hirdetés



