Ellopták a Google legfontosabb szoftverét?
Tavaly év végén, mikor hackerek megtámadták a Google-t, ellopták azt a szoftvert, mellyel kontrollálható a cég legtöbb szolgáltatása, például a Gmail feletti irányítás - állítja egy napvilágra került jelentés.
A The New York Times birtokába került jelentés szerint tavaly, mikor kínai hackerek betörtek a keresőcéghez, elloptak egy jelszókezelő rendszert is. A Gaia (a görög mitológiában a föld istennőjét hívják így) nevű szoftver az e-mail fiókok kezelése mellett a Google online szolgáltatásai feletti kontrollt is biztosítja. Olyan szolgáltatásokét, melyeket cégek, kormányzati hivatalok, iskolák használnak. A jelentés szerint bár a jelszavak egyelőre biztonságban vannak, a támadók esetleg a Gaia révén olyan sebezhetőségeket is felfedeznek, melyekről jelenleg magának a Google-nek sincs tudomása.
A New York Times birtokába került jelentés szerint a Google és a kínai kormány az internet cenzúrázása és az informatikai biztonság miatt kirobbant konfliktusa mögött valójában politikai hátterű leszámolás áll. A Times állítólag egy olyan személytől jutott a dokumentumhoz, aki közvetlenül részt vett a Google elleni hackertámadás után indított nyomozásban. A Google egyelőre nem kommentálta a lap értesüléseit.
A támadás tavaly év végén történt, és a keresőcég közleményében akkor annyit valóban elismert, hogy a támadók ellopták a cég bizonyos szellemi tulajdonait, ugyanakkor a felhasználók - kínai emberjogi aktivisták - személyes információi nem kerültek ki a fiókokból. Akkor egyébként a Google mellett mintegy 20 másik nagyvállalatot is támadás ért.
A Google-t olyan mélyen érintette az ügy, hogy ennek hatására döntött úgy: nem fogja tovább cenzúrázni kínai találatait, majd az ügy folyományaként a Google végül beszüntette keresőtevékenységét Kínában, a felhasználókat Hong-Kong-i szerverekre irányítva, ahol többé-kevésbé cenzúrázatlan találatokat kapnak.
Ezt olvastad már?
A Google Chrome a legnépszerűbb böngésző a világon
Hozzászólások a(z) "Ellopták a Google legfontosabb szoftverét?" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG GM360 Viewty...
- 33 369 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



