hirdetés

HTC HD Mini - na, álljunk meg egy cseppet!

Molnár-Soós Sándor István - 2010. április 14. | 08:00 GPS

Szépen csendben, minden nagyobb csinnadratta nélkül érkezett meg a HTC HD Mini (Photon) a hazai boltokba. Talán nem is kap elég figyelmet és ez nagy hiba!

Talán a névválasztás nem szerencsés, hiszen abból, hogy "Mini" az ember arra következtet, hogy kevesebb . Ha pedig kevesebb, akkor biztosan valamiféle csökkentett képességekkel elkészített darabnak gondolnánk. Nagyon nagy hibát követnénk el, ha szó nélkül elmennénk a HTC HD Mini mellett, mert jellemzőit tekintve annyira egyedi és páratlan, hogy ezrek kiáltanak fel: "Na végre!" A teszt végére kiderül, miért is.

Galéria Miniben

Miniben

[+] még több fotó

Mini-e és HD-e?
Persze azt a szót, hogy "mini", némi humorral szoktuk használni igen nagy darab emberekre is, de ez esetben nem erről van szó. A HTC részéről a humor abban nyilvánul meg, hogy 2010-ben ki mertek jönni egy ilyen kényelmes, aranyos kis masinával, amelynek megint csak nagyon eltalálták az arányait. Azt a kedves olvasó el tudja dönteni, hogy egy 3,2 colos (81 milliméter) átlójú képernyő kicsi-e, ahogyan azt is, hogy az ehhez párosított 320x480 pixeles HVGA felbontás HD-e. Ha mégsem, hát segítek: nem kicsi és igencsak nagy felbontás ez egy ekkora képernyőhöz. Úgyhogy ha már viccelődünk, akkor az egészben az a legviccesebb, hogy milliók mászkálnak ennél kisebb képernyőjű telefonokkal és soha eszükbe nem jutott még, hogy esetleg az mini lenne. Napppppersze a HD-hez és főként a HD2-eshez képest igencsak mini. Ez van, ha elkényeztetik a felhasználót.
Galéria Megnyílik...

Megnyílik...

[+] még több fotó

WinMo 6.5. HTC Sense-zel
Én magam lejöttem a cuccról. Értem ez alatt, hogy valószínűleg egy életre szakítottam a WinMóval és nagyot kell dobnia a Microsoftnak majd a WinPho 7-tel, ha engem - és velem együtt azt a pár millió Androidra átugrott felhasználót - vissza akar egyszer hódítani. A HD Mini WinMo  6.5-tel érkezik, erre ültették rá a HTC saját grafikus kezelői felületét, amely Sense néven ismeretes. Mit kell tudni a Sense-ről? Elsősorban azt, hogy hihetetlenül dinamikusan fejlesztik és ahogy az ember újabb és újabb készülékeken találkozik vele, mindig ledöbben, mennyivel jobb lett. Azt is megkockáztatom, hogy ezt már fennhagynám a gépen és nem cserélném le más GUI-ra, mert mindent meg lehet vele csinálni, amire vágyunk.
Galéria Szappantaró és szivacs

Szappantaró és szivacs

[+] még több fotó

Első benyomások
Az ember először az árát nézi meg, a Motokernél - ahonnan a tesztkészüléket kaptuk - 129 ezres. Nem kevés, de talán megéri.  A kissé hosszas bevezető után vegyük végre kézbe. Első pillantásra érezzük, hogy ez más. A Mini 1 centivel keskenyebb és 2 centivel rövidebb, mint a HD2-es (a pdadb.net adatai szerint). Persze hasonlíthatnám a Touch HD-hoz (Blackstone) is, mert annál is keskenyebb fél centivel és rövidebb 11 milliméterrel, de azért a HD2-eshez hasonlítom, mert ez is kapacitív és multitouch-os, így használhatóságában sokkal közelebb van a HD2-höz. És nem mellesleg 2010-et írunk, így nem is lenne igazságos egy 2008. decemberi géppel összevetni.
Galéria Csavarok, vagy mégsem...

Csavarok, vagy mégsem...

[+] még több fotó

Persze esetében a mérete a lényeg, így ha hasonló méretű masinát szeretnék találni mellé, mindenképpen azzal kellene szembesüljek, hogy csak sokkal vacakabb gépek vannak ekkorában. A végkövetkeztetés: az fogja venni, akinek kicsi gép kell nagy tudással.

Körbeforgatva
Ha már van nekem a HTC Desire, csinálok azzal egy körbeforgatós videót, így legalább azt is bemutatom, milyen mozit képes készíteni a Desire. Íme a YouTube-ra feltöltött videó:


A lényeg tehát, hogy megint egy újfajta készülékházat próbálgat a HTC. Amikor a HTC Legendet teszteltem, kifejezetten tetszett az egybe öntött alumínium ház, de az a csavarokkal rögzített körbe gumi megoldás sem rossz ám! Az ilyen telefonokat ugyanis mindenféle körülmények között használjuk és sose tudhatjuk, hogy éppen vizes, vagy zsíros, vagy ki tudja milyen a kezünk. A gumiszerű műanyag nagy előnye, hogy szinte minden esetben jó fogást biztosít, így kisebb az esélye annak, hogy akaratunkon kívül elhajítjuk a telefont. Akivel előfordult már, hogy a csillivilli készülék kiesett a kezéből és mondjuk össze is tört, az érti, mire is gondolok.
Galéria Befelhősül

Befelhősül

[+] még több fotó

Nagyon jó, hogy szabványos csatlakozói vannak, de sajnálatos, hogy megint - és remélem ezúttal utoljára - egy új USB szabvánnyal kell megbarátkozzunk. Ugyanis a gépet 5-tűs microUSB 2.0 csatlakozóval szerelték, így a miniUSB-s töltőimet nem tudom vele összedugni. Érdekesség, hogy a készülékhez nem a szokásos HTC töltőt adták, hanem egy kis aranyos, kényelmes méretűt, amely ugyanúgy USB aljzatban végződik és bármilyen USB-s kütyüt tölt (a Desire-t is, annak is microUSB-s a csatija).
Galéria Utiborotva?

Utiborotva?

[+] még több fotó

Beüzemelés
Nem fecsérelnék rá túl sok szót, hiszen az unalomig ismertek azok a lépések, amiket minden egyes alkalommal végig kell zongoráznunk, mire egy WinMo masinát használatba bevehetünk. A HTC Sense-nek köszönhetően megspórolhatunk magunknak némi időt, nem kell ugyanis minden funkcióra külön szoftvert telepítgetni. A Sense használatbavételekor feltűnik az is az embernek, hogy nagyon gördülékenyen megy. A HTC fejlesztői dolgoznak a háttérben és a TouchFLO igencsak felpörgött az elmúlt pár év alatt. 600-as proci ide, WinMo oprendszer oda, a Sense-nek köszönhetően igen jól kezelhető lett a masina.
Galéria Hivatalos

Hivatalos

[+] még több fotó

Az érintőgombokat meg kell szokni, azok ugyanis hajlamosak a tétovázásra, de azt gondolom, hogy pár nap alatt az ember beletanulhat és azután meg a hagyományos nyomógombok lesznek furcsák. Igaz, én magam többek közt azért nem vettem Nexus One-t és vettem Desire-t, mert jobban csípem a nyomógombokat. De ez mindenkinek ízlése szerint...
Galéria Érintős

Érintős

[+] még több fotó

Üzemidő és teljesítmény
Bár mondhatnám ezt ezentúl gyakrabban, de jelenleg hál'isten mindenképpen igaz, hogy a múlt héten a bőség zavarával küszködtünk, így igazán kipróbálni nem volt időm a HD Minit. Annyira legalábbis nem, hogy hitelesen nyilatkozhassak az üzemidejéről. Az mindenesetre beszédes, hogy ki merték adni 1200 mAh-s akkumulátorral (manapság az 1400-1500, vagy feljebb a jellemző). Azt ide kell írjam, hogy a szabványos töltőcsatlakozó miatt az utántöltögetés nem probléma, ha más nem, egy fránya számítógép csak akad mindenhol, amiről USB-n csórhatunk némi energiát, emellett várhatóan egyre több gép érkezik majd a szabványos microUSB-vel és reménykedjünk benne, hogy ez a szabvány most már meg is marad és egységesen elterjed.
Galéria Egyszerű

Egyszerű

[+] még több fotó

A teljesítményt jól mutatja viszont, ha megnyaggatjuk egy nagy bitrátájú filmmel. Nem egy HTC bicskája beletört már a Teszt.avinkba, de a mini elboldogult vele. 130% felett teljesített, íme a részletes benchmark:
TCPMP Version 0.72RC1 Benchmark Results

Average Speed                  130.36%
Video Frames                   2638
Audio Samples                  5240917
Amount of Data                 16439 KB

Bench. Time                    1:24.403
Bench. Frame Rate              31.25
Bench. Sample Rate             62094
Bench. Data Rate               1.5 Mbit/s

Original Time                  1:50.026
Original Frame Rate            23.98
Original Sample Rate           48000
Original Data Rate             1.2 Mbit/s

URL                            Storage CardTESZT.AVI
Size                           16833828
Platform                       PocketPC
OS Version                     5.02
OEM Info                       HTC HD mini T5555
Clock speed                    607 Mhz
Video output                   Raw FrameBuffer 320x480 16bits Lookup
Video zoom                     624x352 -> 268x474
Audio output                   Wave Output 48000Hz 16Bits 2Ch.

Mindez annyit jelent, hogy a nagy bitrátájú filmeket is elviszi akadás mentesen, így videózásra is nyugodtan használhatjuk.

Szeretem-utálom
Néhány mazsola abból, amit kirívóan szerettem benne és amivel nem tudnék megbarátkozni. Elsőként imádom a méretét és azt, hogy a hátlappal egybegyúrt oldallapok miatt nagyon egyben van a készülék. Emellett az illesztések is pontosak és a használt anyagok is igényesek, ezért aztán mindenkinek tetszik. Ha a HTC kihozná valami divatos színben, a csajok is határozott célközönség lehetnének. Végülis, ha a hátlapot lecseréli az ember, a burkolat nagy részét lecserélte és nagyot csalódnék, ha a HTC nem gyártana le hamarosan színes hátlapokat hozzá. Csípném mondjuk kékben, vagy military zöldben... Na ne álmodozzunk. Tehát a külsejét szerettem, és a hátlap is könnyen leszedhető. Imádtam a WinMo 6.5-öt és benne főként azt, hogy teljesen ujjal kezelhető.
Galéria Viszi...

Viszi...

[+] még több fotó

Azt viszont nem szerettem, hogy a viszonylag kicsi képernyő miatt az érintőképernyőn a virtuális billentyűzet sokat téveszt. Lehet, hogy csak a Desire-höz képest furcsa, de mintha azon pontosabb lenne a billentyűzet és kevesebbet tévedne. Zavart az is, hogy a behelyezett iGO már megint nem idul el, mert ez megint egy olyan képernyőfelbontás, amit nem ismer. Legalábbis az enyém. A frissítéssel persze nem vesződtem sokat. Imádtam, hogy a kedvenceket nem kellett összeválogatnom, hanem "magától kitalálta" a szinkronizálás után, kiket kedvelek. Az viszont baj, hogy bazinagyok az ikonok, így csak 9 fő látszik egyszerre, míg a kisebb képernyős Omnián akár 24 is kifért egy képernyőre.
 
 
 
 Csak kilencen...
 ...és nem is túlságosan paraméterezhető

Azt gyűlölöm, hogy valamiért csak a kontakt személyek vezetéknevét írja ki, a seregben még elment, de a civil életben nagyon bunkó dolog valakit a vezetéknevén nevezni.
 
 Napfényben szép fotókat készít...
  ...még egészen közelről is

A fotózásnál meglepődtem a természetes fénynél készített fotók minőségén, az exponálásnál imádható, hogy a képernyő érintésével beállítható, hová fókuszáljon. Az elsütőbillentyűt viszont hiányolom, ez a képernyőérintős dolog nekem nem gyere be, ahogy a vaku hiánya sem.

Kiknek és minek?
Egyértelműen azoknak, akik nem akarnak azért lemondani a funkciókról és a teljesítményről, mert méretben kisebbet szeretnének. Azoknak is, akik szeretik a feltűnően jó minőségű dolgokat. Ezzel a kis masinával lehet vagánykodni és ne feledjük: kocsiból a minél nagyobb, telefonból a minél kisebb a managger, ugyebár? :)

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "HTC HD Mini - na, álljunk meg egy cseppet!" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Szilvocska
    2010 / 05 / 28 (22:15)válasz erre

    Sziasztok! Épp eme hd mini gépet néztem ki magamnak, viszont egy tesztben azt olvastam róla, hogy a hátlapja hamar kilötyögősödik, és ennek köszönhetően nyekereg. Tapasztalt valaki ilyesmit, (aki mondjuk nem 1 hétig használta:P) ? Mert ez szörnyen idegesítene, és mellesleg nemis szívesen viselek el ilyesmit egy ilyen árú géptől :-/ Köszi előre is:)

  2. sanzaa
    2010 / 04 / 14 (20:31)válasz erre

    .

  3. sanzaa
    2010 / 04 / 14 (20:30)válasz erre

    Én még régen a SE P800ammal jàrtam ùgy,hogy hard reset(vagy hogy hìvtàk annàl)utàn megcserélte a keresztnevet a vezetékkel és ùgY mentettem késöbb SIM kàrtyàra.Azòta ìgy hasznàlom a telefonkönyveimet.

  4. nagi
    2010 / 04 / 14 (19:17)válasz erre

    Én meg arra nem jöttem még rá, miért jó idegölő melóval egy kontakt minden rovatát kitölteni.
    Mert a bociszemű felhasználó azt hiszi, hogy rendesen működik a cucc. Aztán nem. (megj: én is pont ezt csinálom! :) )

  5. farkzoli
    2010 / 04 / 14 (17:56)válasz erre

    "Azt gyűlölöm, hogy valamiért csak a kontakt személyek vezetéknevét írja ki, a seregben még elment, de a civil életben nagyon bunkó dolog valakit a vezetéknevén nevezni." Én meg arra nem jöttem még rá, miért jó idegölő melóval egy kontakt minden rovatát kitölteni. :eek: Én a "vezetéknév" rovatba írom, hogy "Gipsz Jakab", és kész. A telefonom így is keres a névtartalomra.

  6. sanzaa
    2010 / 04 / 14 (17:39)válasz erre

    OFF Az elmúlt három napban fél kettőkor feküdtem és hétkor keltem. Igaz, fekhetnék 4-kor és kelhetnék ötkor is. Az irodában DOLGOZOM, főállásban, mást. Onnan kapom a fizetésemet ugyanis, a technet csak hobby. A főnököm rendes és azt elnézi, hogy az ebédidőmből lekanyarítok pár percet és mivel nem cigizek a folyosón, azért sem szól, hogy amikor egy ilyen esemény van, gyorsan csinálok egy videót. Majd ha a technetnél leszek főállásban - esélye zéró, mert nem tudnak annyit fizetni még a főszerkesztőnek sem, nemhogy egy feketeseggű szerkesztőnek, hogy a munkámat és a vele járó bónuszokat otthagyjam - akkor napi egy tesztet írok majd. Addig meg ez van... Sanci ON Az empéhárom aztán nagyon jól megmutatná, mennyit bír...
    Én szìvesen lennék a helyedben. De szép is lenne megnyomkodni egy egy legùjabb kütyüt. :)Egyébként a témàval kapcsolatban nektek nem tünt fel a HD mini bekapcsolàsakor az a pàr hosszù màsodpercig tartò fehérség ? Ja, a profilodban màr le kellene cserélni az Omniàt nem? Nekem biztos az lenne az elsö.:)

  7. farkzoli
    2010 / 04 / 14 (17:37)válasz erre

    Az elmúlt három napban fél kettőkor feküdtem és hétkor keltem.
    De jó is volna ismét fiatalnak lenni... ;)

  8. gerygrey
    2010 / 04 / 14 (17:28)válasz erre

    Tetszetős kis gép, de valahogy a Desire után minden ócskának tűnik, ami nem Android. Ideértve a WM-től a Palmon át a szifonig MINDEN ma kapható készüléket. Pedig ha belegondolok, még egy pár hónapja is - amikor kijövőben volt a HD2 - mennyire védtem a platformot, talán én voltam az utolsó elvakult WinMo hívő a világon. Ugyan az Apple a 3GS-szel már megbillentette egy kicsit ezt a fanatizmust, de eltántorítani még mindig nem tudott - nekem még mindig túl fapados az iPhone, hiába hogy a 3Gs már szinte mindent tud amire szükségem van, nem az igazi - a HD2 pedig megerősített abban, hogy van jövő a WinMo-ban. Aztán megláttam az első videót a Desire-ról, és az első infót az áráról: most már biztos vagyok benne, hogy WinMo soha többé nem kell. Szép volt, jó volt, kiálltam mellette de ő cserben hagyott, ígért fűt-fát-bokrot amit nem teljesített, táplálta bennem a reményt hogy igenis életképes a platform, hiába mondja már lassan mindenki az ellenkezőjét... Eddig tartott, viszlát Windows Mobile, vagy Phone, vagy hívjanak ahogy akarnak, nem kellesz többé. Hajrá Android :)

  9. blueye
    2010 / 04 / 14 (14:36)válasz erre

    A forgalmazó cég az áfát kifizette (helyetted), amikor behozta a készüléket az országba. A telefont használt, nulla percesként árulják, a használt készülékekre vonatkozó feltételekkel és olyan garanciát is vállalnak rá. Így megy ez, nem ők az egyetlenek az országban.
    OFF Én is tudom hogy nem ők az egyetlenek, de ezt ne reklámozd. Ez sima ÁFA csalás, akkor is ha sokan csinálják.

  10. Sándorr
    2010 / 04 / 14 (12:52)válasz erre

    "Bár mondhatnám ezt ezentúl gyakrabban, de jelenleg hál'isten mindenképpen igaz, hogy a múlt héten a bőség zavarával küszködtünk, így igazán kipróbálni nem volt időm a HD Minit. Annyira legalábbis nem, hogy hitelesen nyilatkozhassak az üzemidejéről." Melyik része nem érthető? Sanci
    Melyik része nem érthető? Sanci
    legalább az irodában nyomathattad volna róla azempéhármat :)

  11. szombatha
    2010 / 04 / 14 (11:33)válasz erre

    tegnapelőtt voltam a MS konferencián, ahol a SL 4.0, és a .Net FrameWork 4.0 mellett bejelentették hivatalosan is a Microsoft Windows Phone-t, ami zseniális, mindaemelett 2 évet késett és talán idén karácsonykor lehet kapni a boltokban az első ilyen készüléket. Ezek után miért választanék WinMo 6.5-ös készüléket?

  12. Sándorr
    2010 / 04 / 14 (11:18)válasz erre

    amugy az üzemidőről semmit nem írtál, csak hogy van töltő

  13. Sándorr
    2010 / 04 / 14 (11:13)válasz erre

    Nézd meg a webplázánkban, ott nem ennyi...:twisted: Sanci
    sanci és ez milyen bolt, hogy 0százalék áfa és csak egy év a gari? ennyire lent van a szinvonal?

  14. sanzaa
    2010 / 04 / 14 (10:37)válasz erre

    Formás kis cucc. Az asszonynak jó lenne, majd erre lecserélni az Lg ks20át. De azért elég drága a tudásához képest.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize