iPhone vs. Android: vallásháború
Két világvallás, eltérő tanítások, de az üdvözülést minden hívő kívánja. A két trendi mobil operációs rendszer Budapesten adott randevút egymásnak. A rendezvényen szerkesztőségünk is komoly erőkkel képviseltette magát.
Elsőként Pintér Róbert, az Ipsos online stratégiai igazgatója ragadta meg a mikrofont, aki rögtön bele is csapott a lecsóba, amikor azzal, az egyébként már jól ismert előrejelzéssel kezdte előadasát, miszerint 2012-re a jelenleg még elenyésző piacrészű Android bizony már a második helyen fog tanyázni a Symbian mögött. Mint megtudtuk, 2014-ben várhatóan már több mint 65 millió Androidos smartphone-t fognak eladni globálisan, tehát a Google operációs rendszerével mindenképpen számolnunk kell. Idén egyébként várhatóan minden ötödik mobilos használ okostelefon kategóriás készüléket, de ez az arány fokozatosan növekedni fog, köszönhetően a low-end kategóriás új termékeknek. A közvélemény kutatások szerint az okostelefon userek teljesen más funkciókat használnak a készülékeken, mint az átlagos felhasználók: egyre népszerűbb a körükben a webböngészés, a social networking, a videóletöltés, illetve a VoIP.
Pintér elmondta, hogy a magyarok háromnegyedének fogalma sincs arról, hogy milyen szoftver fut a mobilján, ez azonban a közeljövőben gyorsan megváltozhat, vagyis egyre többen már nem csak brand, hanem OS alapján hozzák meg a döntésüket egy új mobil készülék vásárlásakor. A hazai piacon a mobilosok 99 százaléka elsősorban telefonálásra használja készülékét, majd pedig az SMS, illetve az ébresztőóra a legnépszerűbb feature, a maga 79, illetve 78 százalékos részesedésével. A lista végén a blogolás, az RSS és a TV-nézés szerepel rendre 1,2, 1,4, illetve 2 százalékos részesedéssel. A magyarok 14 százaléka rendelkezik jelenleg érintőképernyős telefonnal, magának a touchscreen koncepciónak pedig közel 50-50 százalékos a támogató illetve ellenző tábora. Az iPhone Magyarországon jelenleg mintegy 1,1 százalékos, az Android pedig alig 0,1 százalékos részesedéssel bír. És még egy, GPS vonatkozású Ipsos adat: a magyarok 45 százaléka egy fillért sem lenne hajlandó fizetni egy mobil navigációs szoftverért, 38 százalék 10 ezer forintnál kevesebbet, 12 százalék pedig 10-20 ezer forint közötti összeget áldozna erre a célra.
Menno Bieslot, a Sanoma holland részlegének egyik vezető munkatársa azzal kezdte előadását, hogy a Google-lel rákeresett a banán, narancs és grapefruit szavakra, melyekre rendre a megfelelő gyümölcsök képe borította be a kijelzőt, az alma (apple) szóra viszont a Steve Jobs-féle alma logók bukkantak fel. Emberünk elmondta, hogy a Sanoma nemzetközi szinten elsősorban az iPhone/iPad vonulatra kíván fókuszálni, de emellett természetesen az Android platformot sem fogja elhanyagolni.
Ezután következett egy remek kis iPad demó, ami az AutoWeek című autós szaklap iPad-es kiadásának előnyeit hivatott demonstrálni. Volt itt minden, cikkekbe ágyazott videó, interaktív autóbelső bemutató (360 fokban), 3D külső nézet, no és persze nem kevés közösségi hálózati vonatkozás. A Sanoma szerint az iPadnek minden lehetősége megvan ahhoz, hogy forradalmasítsa többek közt akár az újságolvasást is. A finn kiadó szerint egy iPhone, vagy iPad alkalmazás kapcsán a lényeg, hogy az adott termék egyedi és egyszerűen kezelhető legyen, ne próbálja meg "újra feltalálni a kereket" és legyen benne sales potenciál.
A következő beszélgetésben két mobil operátor és egy mobil gyártó képviseltette magát. Fülöp Gábor a T-Mobile képviseletében elmondta, hogy a legnagyobb hazai mobil szolgáltató nem válogat, hanem minden okostelefon platformot maximálisan megpróbál kiszolgálni. Szerinte az iPad és a vele generált mobil net forgalom nem jelent veszélyt a hagyományos mobil piacra, hanem sokkal inkább az e-book szektornak van félnivalója a legújabb Apple terméktől. Horváth Norbert (Vodafone) az elektronikus levelezés fontosságát hangsúlyozta, hiszen a smartphone tulajdonosok több mint 70 százaléka használja ezt a featuret. Emberünk üdvözölte az iPad érkezését, mely szerinte csak egy újabb készülék, mely tovább terjesztheti a mobil net igéjét.
Suga János a hazai Motorola első embere örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar operátorok már fel is vették a kínálatukba a cég Androidos termékét. Suga úgy véli, hogy az átlagembereket a jövőben sem fogja érdekelni, hogy milyen OS fut a készülékükön, ezenkívül pedig hangsúlyozta, hogy óriási szükség van a minden korábbinál olcsóbb low-end smartphone-okra. Mint megtudtuk, a T-Mobile képviselője egy BlackBerry-t használ a hétköznapokban, a Vodafone munkatársa a Symbian-Android két készülékes kombóra esküszik, a Motorola vezér pedig nem meglepő módon Milestone felhasználó.
A nemzetközi sikersztorik szekcióban a Nav N Go részéről Vahl Tamás elmondta, hogy az iGO részére nem csak egy új konkurenst, hanem egy új piaci lehetőséget is jelent a mobil navigáció. Vahl szerint a hagyományos PNA szektor mellett a mobil GPS, illetve az autós navigáció is egyre fontosabb a vállalat életében. A Google szolgáltatásokat, a Nokia készülékeket, a Nav N Go pedig navigációt szeretne eladni a felhasználóknak - mondta a cég vezetője. A Ustream sikersztorija már több mint egy éve kezdődött el, amikoris a webes startup megjelent az iPhone szektorban: a cég három alkalmazását azóta már több mint 1 millió példányban töltötték le az App Store-ból, két Androidos szoftvere pedig eddig mintegy 350 ezer letöltést élt meg.
Ugyancsak képviseltette magát a rendezvényen a LogMeIn nevezetű, távoli hozzáférési szolgáltatásokat nyújtó megoldás: a 30 dolláros alkalmazás 1,5 éve jelent meg iPhone-ra, és gyorsan bekerült a 30 legnépszerűbb App Store szoftver közé. Egyébként a Nav N Go vezetője a mobil e-mailt, a Ustream képviselője az ébresztőórát, a LogMeIn embere pedig a Facebookot nevezte meg saját személyes favorit alkalmazásaként. (Friss Nav N Go hír, hogy az iGO körülbelül 1 hónap múlva végre felkerül az Android Marketre, lesz belőle szimpla Magyarország verzió, ezenkívül pedig egyre közeleg az időpont (még néhány hét), amikor végre kézbe vehetjük az első iGO primo szoftveres készülékeket).
Dr. Forstner Bertalan, a BME oktatója ugyan Maemo párti, de nagy lelkesedéssel beszélt a számos különböző iPhone, illetve Android fejlesztésről. Kiderült, hogy az egyetemen óriási népszerűségnek örvendenek a mobil alkalmazásfejlesztési tantárgyak, idén pedig már több mint 500, ezen a területen képzett hallgató fog diplomázni a BME-n. Szó esett többek közt az AMORG nevezetű fejlesztőcsoportról, mely az eddigiekben már számos különböző ipari megbízást kapott és több mint 25 iPhone, illetve Android szoftvert készített. Forstner szerint a mobil biztonságtechnikai fejlesztések, a hely alapú szolgáltatások, illetve a social networking és P2P fájlmegosztó alkalmazások örvendenek a legnagyobb népszerűségnek.
Kolosi Péter az RTL Klub részéről arról beszélt, hogy a cég, amit képvisel, ugyebár mozgóképekkel foglalkozik, és mindenképpen üdvözölendő, hogy a mobilok ma már eljutottak arra a szintre, hogy minden további nélkül megbirkóznak az ilyen és ehhez hasonló jellegű tartalmak kezelésével. Kolosi szerint kiemelten fontos, hogy az adott tartalmak jó minőségűek és helyi keltezésűek legyenek, azt viszont egyelőre nem látja teljesen tisztán, hogy a jövő az ingyenes, vagy esetleg a fizetős mobil tartalmaké lesz-e. Az RTL Klub igyekszik minden platformon a lehető leggyorsabban megjelenni, azt viszont mérlegelnie kell, hogy a befektetései a magyar piaci viszonyok között vajon mennyi idő alatt térülnek meg - a jelenlegi gazdasági válság sokat ront a lehetőségeken.
A Nav N Go átadta az év alkalmazásának járó díjat, külön egyet az iPhone, külön egyet pedig az Android vonalon. A BpMenetrend lett a legjobb almás alkalmazás, mely a BKV nehézkesen használható webes menetrend szolgáltatását hivatott átültetni iPhone-re, minden korábbinál egyszerűbben kezelhető formában. A készítők egy virtuális iPaddel lettek gazdagabbak - azért csak virtuálissal, mert a beígért tárgynyereményt a szervezőknek egyelőre még nem sikerült beszerezniük. A legjobb Android alkalmazásnak járó díjat az AutoKiller zsebelte be, mely a Google OS-en egyfajta automatikus memóriakipucoló funkciót honosít meg. A csak rootolt telefonokon használható szoftvert eddig már több mint 23 ezer példányban töltötték le és a felhasználók igen jó véleménnyel vannak róla. Az AutoKiller alkotója egy Motorola Milestone-nal lett gazdagabb.
A konferencia vége felé haladván már a koffein fokozott bevitele sem segített túl sokat, viszont amikor Máder Miklós Péter (Magyar Telekom) elkezdte "Vallásháború" című előadását, mindenki gyorsan felébredt - egyértelműen ez az intellektuális performansz vitte a prímet az egész rendezvényen. A Nokia user Máder osztotta az észt rendesen, az iPhone buzik és az Android fanok egyaránt kaptak az arcukra. Az előadó szerint ha az iPhone olyan, mint a római katolikus egyház, akkor az Android maga a reformáció.
A pápa természetesen Steve Jobs, aki "felülről vezérelt prémium liturgiát" hirdet a jónépnek, és mivel szolgáltatóhoz köti az iPhone felhasználókat, az almás tapimobil egy kicsit olyan próbál lenni, mint a latin nyelv, melynek privilégiuma több mint 1500 évig tartott. Az iPhone hitvallása nem más, mint az "extra ecclesiam nulla salus" (az egyházon kívül nincs dicsőség), ezzel szemben az Android kapcsán oly sokat hirdetett ingyenesség és kötöttségektől mentesség egyértelműen a reformációra hajaz. A vallásháborúnak nincs győztese, legalábbis a mindenképpen egyedi humorú Máder szerint semmiképpen, az üdvözülés pedig gyakorlatilag többféleképpen is elérhető. Már ha létezik egyáltalán smartphone mennyország!
Jó lett volna ebben a képzeletbeli mennyországban zárni a konferencia kapuit, de ezt követően sajnos következett még egy Uj Péter-Erdélyi Zsolt által fémjelzett, abszolút értelmetlen ökörködés (akkor már egy stand-up comedy-s blokk jobb lett volna). A meghirdetett iPhone vs. Android beszélgetés helyett egy smartphone vs. hagyományos mobil okfejtést kaptunk, melyből csupán annyi derült ki, hogy a résztvevők szerint a BlackBerry az szar, illetve, hogy a touchscreen vackokat nem lehet normálisan kezelni.
Ez volt tehát a híres-neves iPhone vs. Android konferencia, a maga rengeteg előadásával, pörgő Twitter falával, nyomkodható HTC Desire mobiljaival, csínos hostess hölgyeivel és még hosszasan sorolhatnám...
Ezt olvastad már?
Illegális az ingyenes Google Maps?
Hozzászólások a(z) "iPhone vs. Android: vallásháború" című cikkhez
Bakker, talán még Szomáliában is korrektebbek a szolgáltatók.Ezért talán a szolgáltatód fejét kellene püfölni és nem a Motoroláét! :)
Ez a Menno Bieslot egy nagy performátor! Miért nem próbálta ki a door, doors, window, windows szavakat is? "Suga János a hazai Motorola első embere örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar operátorok már fel is vették a kínálatukba a cég Androidos termékét." Halleluja! Örüljünk együtt Jánossal! Részben vodás vagyok és megmondom a frankót: kalapot emelek a cég üzletpolitikája előtt! Motorola Milestone vodás árak: 114990 109990 104990 119990 első három: 2 éves rabsággal, utolsó: vitamax. Bakker, talán még Szomáliában is korrektebbek a szolgáltatók.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53













