iPad-killert fejleszt a Nokia?
A Nokia iPad-killer tabletet fejleszt, melyet a tervek szerint idén október végén dobnának piacra - állítja egy jól értesült iparági elemző.
Az iPad bemutatását követően a többi gyártó is arra készül, hogy hasonló terméket fejlesszen ki. A jelek szerint a Nokia is azt tervezi, hogy az év vége előtt tabletet dobjon a piacra.
A Nokia nem kezdő a tablet-fejlesztés terén: 2005-ben mutatták be a Maemo-t futtató Nokia 770-et, mely a korábbi stylus-központú vezérlés helyett már egész jól kezelhető volt ujjal is. A Nokia N900, a Nokia első Linux-alapú okostelefonja pedig a tablet operációs rendszerét kapta.
Nem sokkal korában pedig a Nokia és az Intel egyesítette platform-fejlesztéseit, így a Maemo és a Moblin egyesítésével ezentúl MeeGo néven folyik tovább a fejlesztés. A Nokia egyébként azt nyilatkozta, hogy év végéig MeeGo alapú eszközöket fog piacra dobni. Egy iparági elemző a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a MeeGo termékvonalban egy tablet is helyet fog kapni, melyet elsősorban az iPad riválisának szánnak.
A Nokia ezt az értesülést nem erősítette meg, így az is lehet, hogy ez nem több pletykánál, viszont a supply chain adatai alapján az elemző úgy véli a Nokia tényleg tabletet fejleszt, mely október végén kerülhet piacra, pont a karácsonyi vásárlási időszak kezdetére.
Ezt olvastad már?
Lélegzetelállító 121 megapixeles képeken a bolygónk
Hozzászólások a(z) "iPad-killert fejleszt a Nokia?" című cikkhez

Nemcsak a Nokia, az összes többi is megpróbálja (jobban, rosszabbul) utánozni, mint az iPhone-t. Ez borítékolható!

Ez az "iPad/iPhone killer" mint kategóriamegnevezés kezd önmaga paródiájává válni. Ebbe a technetbe meg olyan rohadt körülményes regisztrálni meg hozzászólni, hogy az nem igaz. Pedig a dizájn nem volna rossz, bár ez a glossyzás olyan tucatdolog, az összes free template glossy.

Ha jól sejtem és hűek maradnak a nokiához, akkor iPad árban gagyi minőségben akadós szoftverrel véletlenül sem kapacitív kijelzővel.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Samsung S3350 Ch@t...
- 33 369 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



