A magát megnevezni nem akaró tisztviselÅ‘ szerint a tervezet már tárcaközi egyeztetésen is járt, kiadásának akadálya egyrészt az adózás módjának kidolgozása, másrészt az
Európai Uniós jogharmonizáció volt. A rendelet ugyanis az Unió összes országában egyszerre lép érvénybe, elkerülendÅ‘ az esetleges visszaéléseket. A minap elkészült magyar végrehajtási rendeletben hosszas egyeztetés után sikerült tisztázni, hogy hazánkban az adó alapja az egyén IP-címe lesz. A szolgáltatók tiltakoznak, de hiába.
Magánál a rendeletnél már csak az
adózás mértéke lázítóbb. A mellékletben közölt táblázat szerint egy kattintásért esetenként - a mindenkori minimálbér függvényében - 0,01 forintot is kellhet majd fizessünk. Megkérdezett szakértÅ‘ink gyors és hozzávetÅ‘leges számításai szerint egy átlagos család napi kattintásadója már a bevezetéskor elérheti a 200 forintot is. Ráadásul a helyzet annyiban még súlyosabb, hogy a hétvégéken ez az érték drasztikusan megemelkedhet, tekintve az internetezési szokásainkat. Ha a napi 200 forint nem tűnik soknak, vegyük figyelembe, hogy éves szinten az átlag magyar állampolgár a legoptimistább számítások szerint is 80.000, és 100.000,- forint közötti kattintásadóval számolhat, attól függÅ‘en, hány nap szabadsága van. Az intézkedés külön hangsúlyozza, hogy a nyári szünetben a számítógép elÅ‘tt ülÅ‘ gyermekeink által elkövetett kattintásokra ugyanazok az elÅ‘írások vonatkoznak, így kattintási adókedvezményt nincs mód kérni, az adót a szülÅ‘k kötelesek befizetni.

A végrehajtási rendelet részletesen szabályozza az offline, azaz közvetlen internetkapcsolatot nem igénylÅ‘ szoftverek által generált kattintásokat is, így az irodai alkalmazások árába - elÅ‘zetes kalkuláció alapján - belefoglalják a kifutásukig várható kattintások árát. Egy szoftver így akár 20 %-kkal is többe kerülhet majd. Amennyiben egy szoftvert a vártnál hosszabb ideig használunk, utólagos kattintásadó-bevallást kell kitöltenünk, ennek elmaradása esetén tetemes bírságra számíthatunk.
Természetesen az idÅ‘ elÅ‘tt megunt szoftverek el nem használt kattintásait nem követelhetjük vissza, azt a hátrányos helyzetű és a kattintási függÅ‘ségben szenvedÅ‘k megsegítésére fogja felhasználni az Állam a hamarosan megalakuló Kattintás Kimutatási és Igazgatási Kormány Alapítványon (KAKIKA) keresztül, amely a valószínűleg a Népjóléti Minisztérium berkein belül, a kattintási államtitkár szoros ellenÅ‘rzése alatt fog működni.

A nyilvános helyen és a munkahelyünkön elkövetett kattintások adminisztrálása érdekében a kormány már (szintén szigorúan titokban tartott) közbeszerzési eljárás keretében megtalálta azt a nagyvállalatot, amely a kattintásszámlálókat legyártja majd. A mindössze 50x50x20 milliméteres, zárjeggyel ellátott elektronikus szerkezeteket az egér és a számítógép közé kell majd bekötni. Vérlázító az is, hogy a rendelet szerint az úgynevezett "kattintóméterek" ára államilag szabályozott lesz és a mindenkori minimálbér felébe kerülnek majd. Ez jelenleg 36.750,- HUF. A tervezetet rendelkezésünkre bocsátó hivatalnok szerint ráadásul a közbeszerzési eljárást megnyert Raade-Click Zrt. az összeg töredékéért gyártatja le a dobozokat Kínában, így a matricázással, bevizsgálással és zárjeggyel együtt sem kerülnek többe, mint 25 HUF. Az eset nemzetbiztonsági vonatkozásait még vizsgálják.

A tisztviselÅ‘ értesülései szerint tárcaközi egyeztetésen van már a magán- és mássalhangzó adó is, amelyet a leütött karakterek alapján számítanak majd ki. Mivel a magyar nyelvben a magánhangzók aránya nagyjából fele a mássalhangzókénak, a különbség nem lesz szignifikáns. Viszont az Uniós harmonizáció keretében, Szlovákiában bevezetett, hasonló intézkedésben a mássalhangzókért majdnem háromszor annyit kell majd fizetni. Magyarországon így a "fagyi" szó begépelésé mindössze 0,005 forintba kerül, míg a szlovákok a "zmrzlina" szóért 0,00094 eurót, azaz a magyarnak majdnem ötszörösét fizetik majd. Meg nem erÅ‘sített pletykák szerint ezt az intézkedést készítette elÅ‘ a szlovák nyelvtörvény, hiszen északi szomszédaink attól féltek, hogy az intézkedés hatására mindenki magyarul, azaz ötöd áron írná ki a fagylaltozóra a "Fagyi" feliratot.

Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy amennyiben szeretnék ezt a hírt nyomtatott formában, kattintásadó-mentesen még egyszer elolvasni, jó eséllyel próbálkozhatnak valamelyik ingyenes napilapban, hiszen tavaly
április elsején átvettek tÅ‘lünk egy ennél sokkal nagyobb ökörséget is...