hirdetés

Motorola Backflip - fordíts át szociálisba

Molnár-Soós Sándor István - 2010. március 31. | 08:00

Elsőre meglepő, másodikra különleges, harmadikra igényes, negyedikre szokatlan. Aztán pár nap, és már visszaadhatatlan. Megint egy jó Motorolát teszteltünk és ez felettébb örvendetes!

Amikor kollégám felhívott, hogy kapunk egy Motorola Backflipet tesztre, örültem is, meg nem is. A Milestone-t szerettem, de a beharangozókat olvasgatva nem kicsit féltem a Backfliptől. Hiszen kategóriateremtő, és ebből pedig kisülhet jó is meg rossz is. Aztán amikor kivettem a dobozból és kinyitottam, megnyugodtam: át van ez gondolva rendesen. Szóval annak ellenére, hogy az extrémnek nyugodtan nevezhető billentyűzet-elhelyezéstől megijed az ember, később rájön, hogy van benne fantázia. Remélem az írás végére kiderül, miért is...

Galéria Merre is nyílik?

Merre is nyílik?

[+] még több fotó

Első pillantás

Továbbra is tartom, hogy nagyon fontos, hiszen az ember olvasgat ezt-azt a neten, mire egy telefon végre a kezébe kerül, így aztán igazán az dönti el a vásárlást, hogy mit mozdít meg bennünk. Ez pedig szerintem - és nálam mindenképpen - eldől az első 15 másodpercben. Nem mellesleg a környezetünk is ennyit lát a telefonunkból, így ha fontosnak tartjuk, mit gondolnak rólunk a telefon alapján, bizony fontos, hogy az szép is legyen. Nos, a Backflip szépnek nem szép szerintem, inkább extravagáns. Egyben lázadó is (talán erre utala latin neve is, a Motorola Motus), hiszen olyan formát képvisel, amilyen nincs még egy. Én magam csak bizonyos szintig vagyok hajlandó ezt elviselni, de ez az én bajom.
Galéria Bele vele!

Bele vele!

[+] még több fotó

A környezetemben a legtöbb embernek tetszett és a használt anyagok vonatkozásában nekem is tetszik. Én a hézagokat nem tudom neki megbocsátani, ettől számomra kicsit gagyi. Olyan ugyanis, mintha nem sikerült volna rendesen illeszteni, pedig valójában nagyon igényes és halálpontos munka zéró lötyögéssel. Az viszont tény, hogy az előlap pocsékolja a helyet, teljesen feleslegesen hagytak el alul-felül összesen majdnem 5 centimétert egy amúgy összesen 11 centi hosszú készüléknél. Persze, az ok megvan, ahogy kinyitjuk a telefont: ide támaszkodik majd a hüvelykujjunk és így kellemes a fogása. Én kicsit nehéznek is találom, bár az adatlap alapján a maga 133 grammjával nem kellene annak éreznem.
Galéria Kellemes négysoros

Kellemes négysoros

[+] még több fotó

És ha már a fordított összecsukás miatt látszanak a gombok folyamatosan, gondolom fontos az is, hogy milyen hatást keltenek: na, a gombok szépek. Négy sorban helyezkednek el és néhány extra gomb a kezelést kinyitott állapotban nagyon megkönnyíti.

Még extravagancia

Ha nem haragszik az olvasó, olyasmivel folytatnám, ami megragadott. A gyári adatokat úgyis elolvashatjuk az erre szakosodott, profi weboldalakon, mint például a pdadb.net. Szóval maradjunk annál, amiben a Backflip más, mint a többiek. Az első zseniális találmány a hátlapon elhelyezett navigációs pad. A megoldás ügyes, hiszen a hátlap kézre esik amikor kinyitjuk a készüléket, így mutatóujjal kényelmesen kezelhető. Viszont nem foglal el helyet a billentyűzetből, ez meg helytakarékos. Egyetlen hátránya az, hogy becsukott készülék esetén takarva van, így álló képernyőnél nem tudjuk használni. Persze, az Android oprendszer olyan, hogy nem is kell...
Galéria Egyértelmű, nem?

Egyértelmű, nem?

[+] még több fotó

Nagyon extra és nagyon szerethető, hogy a kamera viszont a billentyűzet bal alsó sarkában foglal helyet. Így aztán normál fényképezésnél simán úgy fogjuk a gépet, mint egy normál digitális fényképezőgépet, viszont egyet csak ez a telefon tud: magunkról szuper portrét csinálni. Kinyitott állapotban ugyanis a kamera felénk néz, így a képernyőn látjuk, mit is fotózunk. Kényelmesen csak beigazítjuk a képet és nyomjuk a gombot. Nagyon jó is ez, ha olyan fotót akarunk magunkról, hogy a hátunk mögötti táj is látszódjon. Nem kell tehát kísérletezni, azonnal jó a kép.
Galéria Ki fotóz kit?

Ki fotóz kit?

[+] még több fotó

MOTOBLUR

Hogy mit is jelent a MOTOBLUR, az elsőre homályos. Aztán rájövünk, hogy pont ezt. A blur szó több jelentéssel is bír, így a homályos, maszatos, folt sőt a szégyenfolt is köztük van. Na, nem kell szégyellnie a Motorolának a MOTOBLURT, hiszen ügyesen megalkotott rendszerről van szó. Egyrészt azért szerethető, mert nagyon integrálja az összes szociális funkciót, másrészt azért, mert minden nagyon jól követhetővé és dinamikusan kezelhetővé válik általa. Mit is jelent ez? Hát például azt, hogy a Twitter, a Facebook és a MySpace a telefon képernyőjéről, egy pillantással követhető, de ha az ezeknél meglévő profilunkban szeretnénk valamit közzétenni, azt is azonnal megtehetjük. Azok fogják tehát szeretni, akik ezeket a szociális dolgokat már pedzegetik és rájöttek - velem együtt - hogy ez a jövő.
Galéria Merre jár a telefonom?

Merre jár a telefonom?

[+] még több fotó

Persze, mindehhez egy újabb regisztráció kell, de aki esetleg (korábban, vagy) ezután is Motorola telefont (vett,) vesz, az a későbbiekben tudja majd használni azon is. Azt azért mindenképpen megjegyzem, hogy nem értem, a Motorola miért találja fel a spanyolviaszt, és egy Android telefonnál miért is akar még egy helyen adatot tároltatni velünk, miközben mindenünk eleve fenn van már jó régen a Google fiókunkban. A MOTOBLUR fiókunkban szerencsére machinálhatunk a csv fájllal, így ha olyan telefonunk volt előtte, amelyről valahogy kimenthető csv formátumban a telefonkönyv, azt könnyedén visszatölthetjük a Bacfklipre. Akinek persze a Google fiókjában már ott az összes kontaktja, az ezt a funkciót nem nagyon fogja használni.
Galéria Importáljunk!

Importáljunk!

[+] még több fotó

Az is ügyes megoldás, hogy egyrészt az e-mail és a jelszó ismeretében megtalálhatjuk egy számítógépről, hol is van éppen a telefon, másrészt az ellopott telefonon tárolt adatainkat törölhetjük távirányítással is. Hozzá kell tegyem, hogy a jelszavára innentől kezdve minden MOTOBLUR-ös nagyon vigyázzon!!! Nem mellesleg kedves szülők, a gyerek jól nyomon követhető legalább nagyjából, azaz néhány száz méteres pontossággal a cellainformáció alapján. Azért erre biztosan van olcsóbb megoldás is.


Az ára és az értéke

Ha már az áráról szó esett - bár lehet, ezzel kellett volna kezdenem-, nézzük meg a kirakat.hu-n! 109 magyar ezres környékén már találunk. Ebben az árkategóriában bizony vannak - szerintem - jobb készülékek is, de Androiddal és QWERTY billentyűzettel nem nagyon. Így talán a Backflip mellett a szuper billentyűzethez képest alacsony ára, a Motorolás márkahűség és az egyedi kialakítás szól. Akinek ezek a szempontok a fontosak, azoknak nem kérdés, hogy megéri-e az árát. Persze gondolom, fog ez még  lejjebb is menni...
Árukereső weboldalak:

Vásárlás előtt érdemes körülnéznünk az interneten, mert egy ügyes kereséssel ezreket spórolhatunk az árból. Az internetes keresést megtehetjük egy keresőszolgáltató segítségével is, de ha igazán ügyes dolgokra vágyunk, érdemes használni az árukereső weboldalakat.
Az olcsóbbat.hu már a nevében is beszédes, segít nekünk megtalálni a számunkra legolcsóbb terméket.  Ha a tesztben bemutatott Motorola Backflip megtetszene, a keresőbe beírva már láthatjuk is, hol vásárolhatjuk meg a legolcsóbban. Az olcsóbbat.hu esetében egy gombnyomás a legolcsóbb termék mellett lévő "tovább az üzletbe" gombra, és már látjuk is a részleteket, meg is rendelhetjük a készüléket.
A kirakat.hu szintén egy jól használható árukereső oldal. Hasonlóan az olcsóbbat.hu-hoz, itt is megtalálunk szinte mindent, amire vágyunk. A Motorola Backflip itt is gyorsan megkereshető a "Megnézem a boltban" gombra kattintva szintén gyorsan eljuthatunk a vásárlásig.

Az árukereső oldalak előnye még, hogy ha nem konkrét terméket keresünk, csak egy kategóriát, akkor segítenek a kiválasztásban is. Így például láthatjuk a hasonló áron kapható, vagy az azonos tudású készülékeket is. Nem nagyon fordulhat tehát elő, hogy drágábban veszünk rosszabbat. Az árak mellett a boltok szolgáltatásait is érdemes átfutni hiszen lehet, hogy nem mindig a legolcsóbb termék a legkedvezőbb.

Amit nem szerettem benne

Még a készüléket ki sem csomagoltuk, de azt már tudjuk róla, hogy egyrészt az előlapon az életünk kinyitásást, a hátoldalon pedig a szociális szinkronizáltságot ígéri. Ezzel szemben rém idegesítő, hogy a fényképeket egyenként lehet csak felnyomni a Picasára. Sajnos, ha többet kijelölünk, eltűnik a feltöltés opció. Ha tehát több képet akarunk megosztani a barátainkkal, akkor egyenként kell ezt megtennünk, ráadásul nem emlékszik a beállításokra, így minden egyes képnél meg kell adni, hogy melyik albumba szánjuk.
Galéria Megszokható

Megszokható

[+] még több fotó

Az is idegesítő, hogy miközben szombaton a Római parton fényképezgettem, be volt kapcsolva a helymeghatározás és ki is írta többször a bal alsó sarokban, hogy ehhez a képhez van GPS pozíció. A Picasára egyenként feltöltve láttam aztán, hogy mégsem volt. Így az összes készített képnek utólag, és nagyjából becsléssel kellett megadni a helyét. Ez csalódás.

A kapacitív képernyő miatt azt is vártam volna, hogy a több érintést is képes kezelni. Nálam itt dől meg a készülék, mivel hasonló áron van olyan, amelyik tudja, és ez az internetböngészésnél és úgy általában a mindennapi használatban bizony nagyot nyom a latban. Reméljük, hogy a hamarosan elérhető 2.1-es Androdiddal készült változatban ez már elérhető lesz.

Amit imádtam

Imádtam viszont a billentyűzetet, mert az jó. Az Android rendszer miatt az ékezetes szövegbevitel sem volt probléma annak ellenére, hogy a készülék nem tud magyarul. Elég csak lenyomva tartani a megfelelő billentyűt és felajánlja az arra lehetséges ékezeteket. Így aztán az "Árvíztűrő tükörfúrógép" 50 másodperc alatt sikerült. Ha már billentyűzet: szerettem a speciális gombokat, amelyekkel egy gombnyomásnyira vannak az internetböngésző, a Google keresés és az e-mail fiókjaim.
Galéria Ezüstös rések

Ezüstös rések

[+] még több fotó

Nagyon szerettem, hogy 3,5 milliméteres az audiókimenet és még jól is szól. Az is jó, hogy szabványos a töltőcsatlakozó, microUSB-s töltővel bárhol tölthető, akár számítógépről is. És mint írtam, imádtam, hogy szuper minőségű képeket lehet készíteni magunkról, mert látjuk a végeredményt az exponálás alatt is.
Galéria A hátlap

A hátlap

[+] még több fotó

Kiknek és minek?


Motorolások, hajrá! Ez végre megint egy méltó készülék, ha pedig már használtuk a MOTOBLURT, ezen folytathatjuk. Akik a szociális dolgokra vannak rákattanva, azoknak is ajánlom, nagyon dinamikusan nyomja ezeket. A szövegcentrikusoknak is ajánlom, mert ez a billentyűzet tényleg hibátlan és gyors gépelést tesz lehetővé. Azoknak is ajánlom, akik Androidos gépet keresnek QWERTY billentyűzettel viszonylag olcsón.

A készüléket a Motoker biztosította tesztelésre, köszönjük!

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Motorola Backflip - fordíts át szociálisba" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. farkzoli
    2010 / 04 / 01 (01:13)válasz erre

    Nem hiszem, hogy a "szociális" azt jelenti, mint a social network. Mer ugye egy szociális telefontól elvárnám, hogy jelentkezzen be a munkanélküli segélyért, menjen el a családi pótlékért, stb. Egy "közösségis" kütyü inkább alkalmas a nevezett agyzsugorításra. :E

  2. Szabolcs_76
    2010 / 03 / 31 (10:26)válasz erre

    Olcsó QWRTY-s Androidos gépnek ott az LG GW620, az még ennél is olcsóbb, és magyarul beszél. Igaz, annak rezisztív a kijelzője, de valamit valamiért.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize