Apple: rosszat szólsz, kidobunk?
Pár nappal azután, hogy a fejlesztő előadásában leszólta az Apple szoftverboltját, máris kitették a program szűrét az AppStore-ból.
Egy héttel ezelőtt Tommy Refenes egy konferencián kifejtette véleményét az Apple AppStore boltjáról. Nem rejtette véka alá, hogy szívből gyűlöli, és szerinte szörnyű és borzalmas. A mostani héten pedig az Apple eltávolította a játékprogramját a fentebb említett helyről.
Két oka lehet a hirtelen és szokás szerint mindenféle magyarázat nélküli levételre:
1.: A program egyik alkotója öt percet beszélt a Game Developers Conference (a világ legnevesebb játékfejlesztői konferenciája) keretében megrendezésre került „a független fejlesztők siralmai” című előadáson. Ez alatt hangzott el a már említett vélemény, amelyet tetézett azzal is, hogy az iPhone / iPod Touch játékait a nyolcvanas évek gyatra, játszhatatlan kézikonzoljához hasonlította.
2.: A játék árát egy ideje folyamatosan emelték, és a kizárás előtt $400 (80e Ft) szintet ért el. Igen, egyesek állítólag megvásárolták ezen az áron is.
Ezek azonban csak találgatások. Nem tudni, hogy az Apple miért is vette le a 2009 márciusában indított „Zits & Giggles” pattanáskinyomó bőrszimulátort.

Eleinte csak viccből írták a programot, és mint ahogyan ez lenni is szokott, nem volt sikere. Kísérletképp aztán öt hónapja az alkotó felemelt az árát $15-ra (3e Ft). Azon a napon hárman is megvásárolták.
Az ár pedig egyre emelkedett: $50-ért (10e Ft) már négyen, majd valamivel később, $299-ért (60e) tizennégyen vásárolták meg. Március 15-én az ár elérte a $400-t, és valaki vásárolt is egy példányt. Ekkor azonban lesújtott az Apple ökle és a programot letiltották.
A kísérlet arra irányult, hogy az AppStore minőségét bemutassa. Mindenki szereti, nagyon népszerű, de egyszerűen rossz minőségűek a játékok. „Ugyanúgy lehetetlen a Street Fightert 4-et egy érintőképernyőn játszani, mint annak idején a Tiger kézikonzolon sem.”

Beszédében Refenes kiemelte, hogy szerinte az iPhone tulajdonosok döntő többsége nem „játékos”. „Néhány játék jól fogy, de legtöbbször ezek csak a nagy neveket lovagolják meg, mint a Street Fighter vagy az Assassin’s Creed.”
Az Apple azóta sem hajlandó nyilatkozni. A fejlesztő és az újságírók is hiába próbálják szóra bírni az iPhone és az AppStore teljhatalmú urát. Az igazi kérdés azonban itt talán inkább az, hogy igaza van-e a fejlesztőnek? Tényleg lehetetlen egy „igazi” játékot csupán érintőképernyőn élvezni, vagy csak savanyú a szőlő?
Ezt olvastad már?
Betiltották az iPhone-t?
Hozzászólások a(z) "Apple: rosszat szólsz, kidobunk?" című cikkhez
mi ebben a fura? van olyan weboldal ahol ha rosszat szólsz kidobnak ilyen az élet :D senki nem szereti a kritikátNaja, de ott nem kapsz pénzt a letöltések után. Az indoklás (azaz inkább az átláthatóság, kiszámíthatóság) hiánya az igazi gond az App Store esetén.
mi ebben a fura? van olyan weboldal ahol ha rosszat szólsz kidobnak ilyen az élet :D senki nem szereti a kritikát

A „játék” tartalma és ára miatt nem egyértelmû a helyzet, de tény, hogy Almáéknál még mindig dúl a személyikultusz és a diktatúra.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Papírvékony, mégis erős lökhárító
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



