Új hiba: simán kikerülhető a vírusvédelem!
Hála a hetes Windowsban és máshol is használt új virtualizációs technológiának, a rosszindulatú programok egyszerűen átléphetnek a védelmünkön.
Egy kecses lépéssel kikerülhetik a vírusok a telepített védelmi programjainkat egy most felfedezett biztonsági rés miatt. A hiba ugyanis lehetővé teszi, hogy kikerülje egy futó program a DEP, safeSEH és ASLR védelmeket.
A hiba minden Virtual PC-n alapuló virtualizációs megoldást érint, azonban szerencsére a Hyper-V alapú üzleti megoldásokat nem érinti. A Core Security által felfedezett hiba lehetővé teszi a virtuális gépeken futó programok megtámadását. Ezen programok nem támadhatóak így, ha nem virtualizált gépen futnának.
Hét hónapos várakozás után a Core kutatói nyilvánosságra hozták a hibát, egy azt kihasználó kóddal együtt. Erre a lépésre azért kényszerültek, mert a Microsofttal folytatott megbeszélések zátonyra futottak. A Core szerint a biztonsági rés mindenféle problémát okozhat a Virtual PC, Virtual PC 2007 és Virtual Server 2005 felhasználóinak.
A Redmondi óriás mindeközben úgy nyilatkozott, hogy a felfedezett kód „csupán az eleddig is ismert hibák kihasználására ad lehetőséget, önmagában nem külön rés.” A technológiát többek közt a Windows 7 is használja a régebbi, XP-re írt programok kompatibitásának javítása érdekében.
A Microsoft blogbejegyzését itt, míg a Core nyilatkozatát (a C programkóddal együtt) itt tekinthetik meg
Ezt olvastad már?
Átverés a facebookos színváltás
Hozzászólások a(z) "Új hiba: simán kikerülhető a vírusvédelem!" című cikkhez
Ez egy jó kis hozzászólás volt! :(
Oh a winfos és az ő rései :D Linux 4ever! :D
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



