Összeroskadhat a BlackBerry?
Negyven százalék elpártol a következő készülékkel. Egy ekkora lemorzsolódás megölné a céget, ha nem tesz semmit.
Egy most nyilvánosságra hozott felmérés sötét jövőt jósol a BlackBerryket gyártó RIM számára. Mit gondolnak, mire vágyik a felhasználók negyven százaléka? Ez kérem nem más, mint egy Apple iPhone.
A felhasználók majdnem fele ugyanis következő alkalommal már nem RIM okostelefont fog vásárolni, hanem előreláthatólag áttér az Apple platformjára. Mindezt valószínűleg azért, mert a cég egyszerűen nem követi a felhasználók igényeit.
A Crowdscience felmérése más érdekes eredményeket is hozott: a BlackBerry felhasználók 32%-a válaszolt igennel arra, hogy váltana-e az Andoridos Google Nexus One telefonra, míg az iPhone tulajoknak csupán 9%-a. Más rendszerrel szerelt okostelefonok tulajai körében ez a szám azonban jóval magasabb volt, hatvan százalékos. Az Android és az iPhone egyébként lojális – vagy csak elégedett? – felhasználói táborral rendelkezik, kilencven százalékuk nem kíván más platformra távozni.
A felmérés többek közt azt is feltárta, hogy az Android tulajok fiatalabbak és kevéssé tehetősebbek iPhone és BlackBerry mobilos társaiknál. Az ingyenes programokat az Android felhasználók szeretik legjobban, míg az iPhone tulajokra legjellemzőbb, hogy pénzt adjanak ki ezekért. Természetesen a BlackBerry tulajok elsők az üzleti felhasználásban; 7%-uk használja nem csak személyes célokra, míg ez iPhone esetében 1% alatt maradt, Androidnál pedig zérus.
A felmérés azonban csupán 1140 személy bevonásával készült, akik 44%-a normál mobilt használt. A márkák közti arányok: iPhone 17%, BlackBerry 15%, Nokia 10%, Windows Mobile 4%, Android 4% és végül Palm 2%.
Önök váltanának? Esetleg már el is döntötték? Osszák meg érveiket velünk a fórumban!
Ezt olvastad már?
Betiltották az iPhone-t?
Hozzászólások a(z) "Összeroskadhat a BlackBerry?" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



