Lehengerlő többség mellet megsemmisítő csapást mértek az Európai Unió minden tagállamát fenyegető titkos ACTA egyezményre: 633 ellen csak 13 merte a tervezet pártját fogni.

EU: biztonságban az internetünk, bukott az ACTA


Hirdetés

Minden valószínűség szerint az eredeti ACTA terv végét jelenti a nemrég lezajlott szavazás ugyanis 633 igen, 13 nem és 16 tartózkodó közreműködésével elemi erővel tépte ki a titkos tervezet méregfogait.

Az ACTA, azaz a „Hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás” megbeszélései eleddig zárt ajtók mögött, titkosítva, a külvilágtól és még az EP képviselők elől is zárva történtek. Csupán annyit lehetett tudni, hogy valami nagyon randa dolgot készítenek elő a különböző maradi tartalomszolgáltatók és az USA közös boszorkánykonyhájában.

Az első kiszivárgott részletek többek közt a három csapás elvének bevezetéséről szóltak. Ez nagyjából annyit tesz, hogy ha valakit háromszor kalózkodáson kapnak, az búcsút mondhat az internetének. Talán elsőre nem tűnik fel, de ez a terv azzal is együtt jár, hogy mindenkit folyamatosan megfigyelnének a magáncégek. Rendőrállam magánkézben.

A másik legnagyobb változást pedig a másolásvédelem sérthetetlensége jelentette volna. Semmissé tette volna azt az áldott kivételt, amely lehetőséget ad a CD/DVD/satöbbi vásárlóinak, hogy az általuk birtokolt anyaghoz tényleg hozzáférjenek, iPodjukra vagy médiatárukba másolják.

Apropó; tudták Önök, hogy a rettegett Conficker botnet elleni egyik legegyszerűbb (részleges) védekezés – a behelyezett lemezek, pendrive-ok automatikus futtatásának letiltása – egyben „feltör” egyes másolásvédelmi megoldásokat? Igen, az álmok földjén ez ma is illegális.

A most elfogadott határozat megtiltja, hogy az ACTA a három csapás elvét bármilyen formában is tartalmazza, mivel az jelen világunkban egyszerűen túlmegy minden ésszerű határon. A határozat úgy fogalmaz, hogy a polgárok több alapvető jogát – többek közt a véleménynyilvánítás szabadságát és a magánélethez való jogát  – sértené ez.

Ezenkívül azt követeli, hogy – a jelen szöveggel ellentétben – az EU határokon ne lehessen csak úgy átvizsgálni vagy lefoglalni az utazók minden adattárolóját (telefonjaikat, MP3 lejátszóikat, laptopjaikat stb).

Érdekes továbbá, hogy – mint ahogyan ez a határozat is kiemeli – az ACTA megbeszélések szembementek azzal a szabályzattal, amely szerint az EP-t és a nyilvánosságot tájékoztatni kellett volna – azonnal és teljes mértékben – mindenféle nemzetközi megbeszélésről.


Felmerül biztos mindenkiben a kérdés: mégis kik támogathatták ezt a szörnyűséget? Nos, ahogyan az ebből a lebontásból látszik, az angolok. Az említett tizenhárom ellenző mindegyike angol és egy független kivételével az „A Szabadság és Demokrácia Európája” képviselőcsoporthoz tartozik. A 31 tagú csoport 8 másikja tartózkodott, hat meg sem jelent míg a maradék négy fellázadt és az ACTA ellen szavazott.

Hozzászólások

igibu
"Ezenkívül azt követeli, hogy – a jelen szöveggel ellentétben – az EU határokon ne lehessen csak úgy átvizsgálni vagy lefoglalni az utazók minden adattárolóját (telefonjaikat, MP3 lejátszóikat, laptopjaikat stb)." Ez teljesen abszurd lenne, és ilyet most sem ír elő EU-s jogszabály. Létezik ugyan egy EU-s rendelet az szellemi tulajdonjogok vámhatárokon (külső) határokon való érvényesítésének megkönnyítéséről, amely alapján meg lehet állítani hamisított (védjegybitorló) és/vagy kalóz (szerzői jogokat vagy formatervezési mintaoltalmat sértő) termékeket, és ezeket meg is lehet semmisíteni, de csakis a tulajdonosok hozzájárulásával. E rendelet hatálya azonban nem terjed ki természetes személyek magántulajdonára, poggyászára, tehát jelenleg ha magánszemélynél találnak hamis/kalóz terméket, akkor e rendelet nem alkalmazható. Persze sokan próbálkoznak azzal, hogy 10-20 terméket próbálnak személyes poggyászként behozni,amiket "ajándékba kaptak a kínai barátjuktól", de ez nyilvánvalóan meghaladja a személyes használati tárgyak szokásos mennyiségét. De azt is érdemes megemlíteni, hogy a jelenlegi magyar törvények alapján bármikor és bárki adattárolóját átvizsgálhatja a nyomozó hatóság (pl. a vámosok a határon), és ha azon jogsértő tartalmat találnak, akkor büntetőeljárást indíthatnak az adott személy ellen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt (Btk. 329/A. §). Ennek legegyszerűbb példája a hamis navigációs szoftver a PDA-án, ami ráadásul kint van a szélvédőn. Kíváncsi vagyok, hogy mikorra találják ki, hogyan lehet ezek eredetiségét könnyen ellenőrizni, mert onnantól kezdve nem csak az övet kell gyorsan becsatolni (ha valaki olyan idióta, hogy bekötetlenül autózik), ha leint a rendőr vagy a vámos, de lehet gyorsan elpakolni a PDA-t is.
Crywol
Hm. A kedves "képviselők" túl sokszor olvasták el Orwell regényét. Még csak az kéne, hogy itt is "szabad" Amerika legyen. Ha ez megtörténik, én leszek az első kivándorló a Marsra. 8)
hirdetés

Gyere, és fórumozz velünk!

Vásárolj okosan!
hirdetés

már 30 000 Ft-tól
már 16 000 Ft-tól
már 7 000 Ft-tól
már 20 000 Ft-tól
már 18 000 Ft-tól

Profession állások

további állások