A top 10 leggazdagabb internet-milliárdos
Az internet nyújtotta lehetőségeket kihasználva kapaszkodtak fel a világ legifjabb milliárdosai, akik villámsebességgel gyűjtötték össze hatalmas vagyonukat és szereztek hírnevet.
A Forbes összesítése alapján a BBC elkészítette a net-milliárdosok toplistáját. Ők azok az emberek, akik az internetben meglátták a lehetőséget, és olyan szolgáltatást kínálnak a felhasználóknak, mely végül a felső tízezerbe juttatta őket. A hatalmas vagyonra villámgyorsan tettek szert, melyhez nem kellett más, csupán egy jó ötlet.
A leggazdagabb net-milliárdosok a Google alapítói: a két egyetemi hallgató, Larry Page és Sergey Brin fejéből pattant ki a kereső ötlete még valamikor 1996-ban. Öt év alatt tettek szert a becslések szerint fejenkénti 17,5 milliárd (3500 milliárd forintos) dolláros vagyonra. Az internetből meggazdagodott legifjabb milliárdos pedig nem más, mint a 25 éves Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója.
Az amerikai egyeduralom megtörni látszik ezen a téren (is): nem csak a top tízes, de a teljes 26 főből álló listán is egyre több az ázsiai szereplő. Közülük jelenleg a leggazdagabb net-milliárdos az 52 éves japán Masayoshi Son, 5,9 milliárd dolláros vagyonával. A tizedik helyen pedig egy kínai áll, a 38 éves Ma Huateng, aki a legnépszerűbb kínai chat szolgáltatás, a Tencent vezetője.
| Név | Életkor | Ötlet | Vagyon (milliárd dollárban) |
| Larry Page | 37 | A Google társalapítója | 17.5 |
| Sergey Brin | 36 | A Google társalapítója | 17.5 |
| Jeff Bezos | 46 | Az Amazon online kereskedés alapítója | 12.3 |
| Eric Schmidt | 54 | A Google „felnőtt" igazgatója | 6.3 |
| Masayoshi Son | 52 | A japán internet és telekom cég, a SoftBank vezetője | 5.9 |
| Pierre Omidyar | 42 | Az eBay alapítója | 5.2 |
| Hiroshi Mikitani | 45 | Az Ichiba, Japán legnagyobb online áruházának vezetője | 4.8 |
| Charles Schwab | 72 | Kisösszegű online befektetési szolgáltatásokat kínáló cég vezetője | 4.7 |
| Mark Zuckerberg | 25 | A Facebook alapítója | 4.0 |
| Ma Huateng | 38 | A Tencent, Kína legnépszerűbb chat szolgáltatásának vezetője | 3.6 |
A teljes lista itt található.
Ezt olvastad már?
Apró fényképezőgép egy lakás áráért
Hozzászólások a(z) "A top 10 leggazdagabb internet-milliárdos" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia X2-02 Dual...
- 25 559 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



