Nobel-díjra jelölték az internetet
Az internetet is jelölték Nobel-békedíjra, mivel a világháló sokat tett az emberek közötti párbeszéd javításáért. Az egyelőre nem világos, ha a net nyeri a díjat, ki kapja a vele járó közel 300 millió forintos összeget.
237 személy és szervezet mellett idén az internetet is jelölték a Nobel-békedíjra. Az internetet a Wired magazin olasz kiadása ajánlotta jelöltnek, mivel a net sokat javított az emberek közti „párbeszéden, eszmecserén, megegyezésen".
Geir Lundestad, a Nobel Intézet vezetője a BBC-nek elmondta, hogy több ezer jelölés érkezett a hőn áhított díjra. „Volt jelölt akit csak egyvalaki nevezett, volt, akit tízen, százan" - mondta. A Nobel Intézet nem teszi közzé a jelöltek listáját, ám a jelölők gyakran kiszivárogtatják, kinél látnák szívesen a Nobel-díjat.
Az internet jelölését támogatja a 2003-as Nobel-békedíj nyertese Shirin Ebadi, és a „minden gyereknek egy laptopot" projekt megálmodója, Nicholas Negroponte is.
A végső jelöltlistát az összes kategóriában kiosztott díjat felügyelő norvég Nobel Bizottság állította össze március 9-én. „A Nobel-díjasok névsorát október 8-án hirdetjük ki" - mondta Lundestad. „A díjjal járó összeg azonos a korábbi években megszokottal" - tette hozzá. Tavaly a Nobel-békedíjért járó mintegy 1,4 millió dollárnyi svéd koronát, körülbelül 300 millió forintot, az amerikai elnök, Barack Obama kapta.
Az egyelőre nem világos, ki kapja a pénzt, ha a világháló lesz a nyertes. Az Internet a Békéért egyesület szerint, mely szintén a net mellett kampányol „a Nobel-díj mindannyiunké lesz".
Ezt olvastad már?
Androidos, olcsó mobil az LG-től
Hozzászólások a(z) "Nobel-díjra jelölték az internetet" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
-
Lehallgatunk, vagy nincs internet!
A netcenzúra és lehallgatás egyik nagy ellenfele a titkosítás....
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
560 lóerő az új BMW M6-ban
2012-02-13 08:00:10 -
Így látta svéd sikerét a Ford
2012-02-13 07:20:15 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53



