Apple: önkényuralom és szabályzási kényszer
Egy az úr, aki bármikor megölheti a programodat, soha nem fizeti ki a tényleges károdat, és aki ellen soha, de soha nem emelheted fel a szavadat. Sőt, erről sem beszélhetsz.
Végre-valahára kikerült az Apple berkeiből a fejlesztőkre erőltetett szerződés. Ez azért fontos, mert mindegyiküknek el kellett fogadniuk, hogy soha nem beszélnek erről nyilvánosan. Hála azonban az EFF alapítványnak, mindez most nyilvánosságra került.
Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a NASA is készített egy programot az AppStore boltba. Odakint pedig elég jól működik a „Freedom of Information Act”. Ez egy olyan törvény, amely kimondja többek közt az is, hogy a NASA adatai, szerződései – hacsak ez nem ütközik nemzetvédelmi akadályokba – nyilvánosak, bárki által kikérhetőek. Így hát nem kellett mást tenniük, mint kikérni a NASA által elfogadott szöveget.
Elég sok furcsa, verseny- és innovációellenes részletet tárt fel az élet elektronikus oldalán a szabadságjogokért küzdő szervezet. Ezekből szemezgetünk most, hogy végre lehet róluk beszélni.
A kiragadott részletekből első a cenzúra-szabály: a 10.4-es pont ugyanis megtilt mindennemű nyilvános nyilatkozatot, amely a szabályzatot említené. Ugyan maga a szabályzat nem titkos, – mert a 10.1 pont alatt nem nyilvánítják annak, – de minden fejlesztőt szerződés köti a némasághoz.
Szerintem második helyet a nyolcas cikkely érdemli, amely kijelenti: a nagy almás cég bármikor, indoklás nélkül eltávolíthatja bármelyik programot az AppStore rendszeréből. Steve Jobs azt is megerősítette, hogy képesek lennének az összes iPhone és iPod Touch készüléken távolról letiltani a programot, ha úgy látnák ezt jónak.
Ezzel szorosan összefügg a tizennégyes cikkely. Ebben kikötik, hogy maximálisan ötven amerikai dollárt – nagyjából tízezer forintot – hajlandóak kifizetni kártérítés gyanánt. Ennyit ér a legjobb, a legdrágább és a legnépszerűbb program is; vagy kevesebbet.
Az EFF által kiemelt másik három részlet közül az első – 7.2 – azt zárja ki, hogy valaha is legálisan más terjesztési rendszerbe vihesse át a fejlesztő a programját. Az AppStore az első és az egyetlen, amelyen az Apple SDK (fejlesztői környezet) segítségével létrehozott programokat terjeszteni lehet.
A 2.6-os pont megtilt mindenféle visszafejtést, illetve annak bármilyen nemű elősegítését. Teszi mindezt annak ellenére, hogy a bíróságok többször kimondták: bizonyos mértékig – a rendszerek együttműködésének elősegítése céljából – ez teljesen elfogadható a jelen jogvédelmi szabályozás mellett.
Az utolsót részben már mindenki ismeri: tilos a jailbreak. Ez a rész azonban nem csak az iPhone / iPod Touch modellekre vonatkozik, hanem az összes Apple készülékre. Ez többek közt azt is jelenti, hogy az AppStore-ba fejlesztők nem segíthetik a hagyományos iPod modellekhez készült programok fejlesztését sem.
Régen az Apple sokak számára az innováció megtestesítője volt. Most azonban foggal körömmel küzd még az ellen is, hogy a hozzá kötött fejlesztők civilizált, értelmes diskurzust folytathassanak a szabályokról.
Akit érdekel a teljes szöveg, az a forrásra kattintva találhatja meg a legújabb, január 27-i verziót PDF formátumban, angolul.
Ezt olvastad már?
Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
Hozzászólások a(z) "Apple: önkényuralom és szabályzási kényszer" című cikkhez
A szerződés ezek szerint egyes nemzetközi megállapodást sért meg, továbbá több körmány alapjogában foglalt birtoklási szabályozásokat. Mivel az elhangzottak szerint nem térítik meg az okozott kárt. Arról nem is beszélve hogy az egyszer megvásárolt birtokomban lévő szoftvert mi alapján törölheti le a saját pénzemből vásárolt és birtokomban lévő telefonomról??? :eek: Ez annyira fura számomra hogy mindez egy olyan államból ered ahol tudomásom szerint egyes országaiban már a birtok sértés megtörténtekor védekezhet a birtokos, és megítélése szerint le is lőheti a birtoksértőt. Minden esetre ez egy érdekes dokumentum amelyről még sokat fognak beszélni!A túlzott irányításra való vágy mindenkinek roszat hozott idáig!
A szerződés ezek szerint egyes nemzetközi megállapodást sért meg, továbbá több körmány alapjogában foglalt birtoklási szabályozásokat. Mivel az elhangzottak szerint nem térítik meg az okozott kárt. Arról nem is beszélve hogy az egyszer megvásárolt birtokomban lévő szoftvert mi alapján törölheti le a saját pénzemből vásárolt és birtokomban lévő telefonomról??? :eek: Ez annyira fura számomra hogy mindez egy olyan államból ered ahol tudomásom szerint egyes országaiban már a birtok sértés megtörténtekor védekezhet a birtokos, és megítélése szerint le is lőheti a birtoksértőt. Minden esetre ez egy érdekes dokumentum amelyről még sokat fognak beszélni!Az utolsóra: nem "vásároltad meg", csupán licenszszerződést kötöttél az AppStore üzemeltetőjével meg a program írójával. A programoknál direkt nincs hagyományos tulajdon, csak ilyen keretszerződés, amely - bizonyos feltételek mellett - engedélyezi a használatát.
A szerződés ezek szerint egyes nemzetközi megállapodást sért meg, továbbá több körmány alapjogában foglalt birtoklási szabályozásokat. Mivel az elhangzottak szerint nem térítik meg az okozott kárt. Arról nem is beszélve hogy az egyszer megvásárolt birtokomban lévő szoftvert mi alapján törölheti le a saját pénzemből vásárolt és birtokomban lévő telefonomról??? :eek: Ez annyira fura számomra hogy mindez egy olyan államból ered ahol tudomásom szerint egyes országaiban már a birtok sértés megtörténtekor védekezhet a birtokos, és megítélése szerint le is lőheti a birtoksértőt. Minden esetre ez egy érdekes dokumentum amelyről még sokat fognak beszélni!
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
Legfrissebb fórum témáink
- Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 10:03 - Minden, amit az új iPadről pletykálnak
2012.02.13 09:59 - Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:51 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00
Ha már minket kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Karácsony: Orbán húzzon el
2012-02-13 09:51:05 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Végleg vége a fehér MacBooknak
2012-02-13 08:38:43 -
Egymillió Optimus LTE-t adott el az LG
2012-02-13 07:38:36



