Az internet az életünk része. Közhely. De tényleg az életünk része? Mennyire, miben, hogyan? A zenehallgatáshoz például használjuk? Kényelmesen? Szabadon? Mert ha meg kellene fogalmazni az internet lényegét, a szabadság mindenképpen ott lenne az első mondatainkban. Ha valaki valaha kipróbálta az internetes rádiózást, az semmivel nem téveszti össze az érzést, amit egy ausztrál rádió, vagy egy new yorki hangja okozhat itt a magyarországi szobában. Lényegében ingyen, persze csak ha kifizettük a készülékek igencsak borsos árát...

Tessék kapaszkodni, hiszen kemény árak jönnek. A tesztünk tárgyát képező Squeezebox Boom legolcsóbban az Olcsóbbat.hu szerint  59 ezresért lehet a miénk, míg a Squeezebox Duet bizony 75 darab igazságos Mátyás királyunk arcképével díszített ezresért vándorol a nappaliba. A legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk azt, hogy bármelyik olcsó lenne. Sőt, drágák. Akkor mégis miért dobogtatja meg a szívünket a Squeezebox Boom és Duet? Remélem az írás végére kiderül.

Kezdjük azzal, hogy megragadjuk a lényegét, az pedig nem más, mint a világ legtávolabbi pontjairól is fogható rádióadók tömege. Ha azt mondom, hogy megszámlálhatatlan, azt úgy értem, hogy az ember egyszerűen fizikailag képtelen végigmenni az összes rádión, hiszen ha mindet csak egy órán át hallgatjuk - eldöntendő, tetszik-e - akkor is hónapok múlva érünk a végére a listának, ami persze közben folyamatosan bővül. Így aztán azt mondhatjuk, hogy a rádiózás olyan élményét kapjuk meg, amelyet eddig még soha, egyetlen rendszer sem közelített meg. Ilyen minőségben pedig főleg nem...

Vallom, hogy amihez nekem használati útmutató kell, az eleve nem érdekel. Ehhez nem kellett. Ha az ember tudja, mi is ez, akkor kikövetkezteti, hogy kell neki valamilyen netkapcsolat. Megnézve a hátulján találunk egy hálózati csatlakozót, így a DHCP-s beállítás mellett rádugva a routerre kér magának egy IP-t és használhatjuk is. Persze el lennék keseredve, ha egy ilyen formás kis rádiót valami otromba hálókábellel kellene helyhez kötni, így gyanítom, hogy van benne mondjuk wifi. Van hát, így aztán csak áram kell neki, ez az egyetlen megkötés. Sajnos egy jó nagy bumszli tápot adnak hozzá, így egy elosztóban jól meg kell szervezni, melyik dugóba mit is dugunk. Van viszont ennek előnye is: ha például a fürdőszobában akarnánk hallgatni - minden észérv ellenére - akkor viszonylag biztonsággal megtehetjük, hiszen ha beleesik a kádba, maximum tönkremegy, de legalább nem vág agyon minket az áram. Maximum az asszony, hogy a 60 ropis világvevő rádiót így vágtuk tönkre...

A beüzemelés egyébként rém egyszerű, hiszen a wifi hálózatunkat kiválasztjuk, megadjuk a jelszót - már ha van - és ezután már indulhat is a móka. Megjegyzem, hogy nem tudom milyen népszokás van kialakulóban manapság, de azt megint szomorúan vettem tudomásul, hogy a 15 milliós magyar nem, viszont a 10,5 milliós cseh nyelv támogatott. Ez nem nacionalizmus, egyszerű matematika és érthetetlen. Na mindegy, én beszélek angolul, de a családban nem biztos, hogy mindenki.... Na, fogjunk be valami adót, aztán nézzük, hogy szól!

Az angolul tudók a készülék nevéből kitalálhatták, miben erős még. Masszív mély hangokban, ahogyan arra a boom, azaz magyarul a dörgés, morajlás következtetni enged. Nem tudom, hogyan csinálják, de ebből a fikarcnyi, kábé 30x15x10 centiméteres dobozból olyan hangok jönnek ki, amelyek a legfinnyásabbak igényeinek is megfelelnek. A hang minőségét szolgálják még a kétutas hangszórók, szépen nyomják a magasat és a közepet is. Az eredmény egy nagyon kellemes hangkép, így azt is ki merem jelenteni, hogy a hátlapon elhelyezett kimenet - amely egyébként menüből állítható a mélynyomó és a sima fülhallgató funkció között - szinte felesleges. Ezt a kis dobozt csak letesszük a ház bármely pontján, adunk neki áramot és szól, mint az álom.

Kicsit megijedtem, mert elsőre sikerült valami olyan szutyok adót kifognom a világ túlvégéről (direkt nem írok nevet...), amelyik valami rettenetes minőségben nyomta az adást. Olyan kásás volt a hang, mint a lőrinces dinnye. Aztán gyorsan kerestem valami mást és leesett az állam. Szóval itt is van, ami jó szól - a többség ilyen - és van néhány adó, amelyik botrányosan. És miben más ez a fajta zenehallgatás? A digitális rádiózásban a kényelem a lényeg. Én magam például nagyon csípom (sic!) a 80-as éveket, na ebből jelenleg 54 adót sikerült találnom. Azt hiszem eltart egy darabig, amíg a végére érek ennek a dekádnak. Az adók ugyanis kategorizálva is kereshetők, így az ember sokkal könnyebben megtalálja azt, amire vágyik.

A karakterszám véges, így már csak arra van lehetőségem, hogy pár imádható és pár idegesítő dolgot kiemeljek. Imádtam ahogy kinéz és ahogy nyomja a számok címét és az előadók nevét. Sokat dob ez az ember zenei műveltségén. Imádtam a jól áttekinthető távirányítót és menürendszert és külön imádtam, hogy elő sem kellett venni a használati útmutatót. Imádtam a Facebook kliensét, amellyel láttam a számítógép nélkül is, ha valaki az ismerőseim közül közzétett valamit.

Gyűlöltem, hogy nem indul magától a lejátszás amikor bekapcsolom, hanem mindig nyomnom kell egy play-t. Nem szerettem a bazinagy tekerőgombot a közepén és azt, hogy nem reagál rendesen. Gyűlöltem, hogy néha elfelejt angolul és ha nem tudnék (minimálisat) franciául, vissza sem találnék a főmenübe. Nem szerettem, hogy a hátlapon van a fülhallgató csatlakozója, így örökké forgatni kell össze-vissza.

Fájó szívvel hagytam félbe a zenehallgatást, de van itt még egy lapos dobozka meg egy nagyképernyős távirányító, ami birizgálja a kíváncsiságomat. Főként úgy, hogy kollégám pár napra magához vette és áradozott róla, hogy az milyen kúúúl! Egy biztos, nem szokványos a cucc. A mottó: szabadítsd fel a zenédet. Nos, a Duet - ahogy a nevéből szintén következtetni lehet rá - két részből áll. Egy lapos dobozt kapunk vele, rajta számos csatlakozóval. Ez maga a Squeezebox, rajta egyetlen kijelzővel, amely egy több színben is világítani képes ledet jelent. Ez a doboz biztosítja a kapcsolatot az otthoni hálózattal - többé-kevésbé - és az internettel. Szintén alkalmas rádiózásra is, ebben a tekintetben ugyanazt tudja, mint a Boom: milliónyi rádióadót fog a nagyvilágból.

A lényegét mégis talán a Duet másik tagja, a távirányító adja. Ez a tenyérnyi kütyü hozza el nekünk azt, amire már régóta vártunk: szabadon és bárhol - a hatókörén belül, természetesen - hallgathatjuk a zenéinket. Ezt ígérik, lássuk, mit teljesítenek ebből!

A legnagyobb baja, hogy nagyon tenyérbemászó. A szó szoros értelmében, hiszen a beüzemelés nem egyszerű, elszórakoztam vele vagy egy órát, mire egyáltalán VALAMI megszólalt rajta. Kezdődött azzal a dolog, hogy regisztráció nélkül semmire sem megyünk. Igaz, a regisztráció ingyenes, de én magam - és lehet, hogy ez egy régimódi gondolkodásmód - ki nem állhatom, ha egy cuccot mint trójai falovat benyomnak a lakásomba, majd ezen keresztül kényszerítenek erre-arra. Sajnos a Squeezebox Duet ezt csinálja, ugyanis azzal kezdi, hogy a használatához regisztrálni kell a mysqueezebox.com-on. (Arra azért kíváncsi leszek, hogy a tesztkészülék visszaadása után meddig és milyen reklámokat fogok tőlük kapni...). Ha ez megvan, akkor nyílik ki a világ, a készülékkel csak be kell lépjünk az így létrehozott felhasználói fiókunkba.

Lépjünk át ezen a kisebb kellemetlenségen és tételezzük fel, hogy nem használják fel az adatainkat. Jön a következő kellemetlenség: ahhoz, hogy a számítógépen tárolt zenéink elérhetőek legyenek, először fel kell telepíteni a gépre egy szoftvert, majd a saját zenéinket egy online fiókba feltöltögetni. Hiába van tehát odahaza mondjuk egy hálózati vinyónk (NAS), annak a tartalmához ezzel nem fogunk hozzáférni. Nem tudom, ki-hogy van vele, de töltögesse fel az internetre a zenéit - főleg mondjuk egy ADSL-lel, ahol a felfele nem igazán a leggyorsabb irány - az, akinek nincs jobb szórakozása... Egyszóval abbéli reményeim, hogy majd a NAS-omra összeNASolt zenéimet ezen keresztül hallgathatom szépen szétfoszlottak.

Hogy a zenét az erősítőn hallgatjuk-e, vagy magán a kontrolleren - távirányítón -, esetleg mindkettőn egyszerre más-mást, menüből tudjuk kiválasztani. Érdekes és szerethető featúra, hogy ha elindítunk valamilyen rádióadást a boxon, majd átváltunk a távirányítóra, a zene nem áll meg a boxon sem, miközben magán a távirányítón - egy fejhallgató segítségével - egy egészen más adót is tudunk hallgatni. Gondolom így van ez a saját zenéinkkel is, és ez szerethető. Így nincs vita, mit hallgatunk, maximum az a gond, hogy ki hogyan távirányít.

A Squeezebox Duet-nek is vannak fény- és árnyoldalai. Imádtam, hogy a távirányítónak jó a kijelzője és jól kézre áll, de utáltam, hogy a tekerőt tényleg tekerni kell (amolyan régi iPodos módon, de egy fizikailag tényleg forgó kerékkel). Imádtam, hogy a lakás bármely pontjáról visz a távirányító, még a vasbeton sem árnyékolja le, viszont utáltam, hogy késik a doboz reakciója, így vigyázni kell, mennyit hangosítunk, mert üvölteni fog. Nem szeretem, hogy nem tud magyarul és azt sem értékeltem, hogy még nekem is elő kellett venni a használati útmutatót A logikusan felépített menü tetszett, de a család többi tagja a magyar nyelv hiánya miatt megint csak nem fogja szeretni, sőt talán használni sem.

Ez a két Logitech készülék lifestyle, azaz életstílus cucc. Ezekre pedig nem jellemző, hogy olcsók lennének, kifejezetten azoknak gyártják, akik a korai megjelenésükkor már megengedhetik maguknak ezt a 60 illetve 75 ezrest a zenehallgatás érdekében. Persze, hogy lesznek még olcsóbbak is, de akkor már mindenkinek lesz ilyen. Úgyhogy aki viszont már most áldoz rá és megveszi őket, szeretni fogja a szabadság és az újdonság élményét. Ne menjünk messzire, de pár évvel ezelőtt még a fél életünket odaadtuk volna azért, hogy nyugati rádiót hallgassunk. Most csak a fele fizetésünket kell - magyar átlagkeresethez viszonyítva - kiperkálnunk azért, hogy az ausztrálok kedvenc slágereire ébredhessünk reggel. Igényes kivitelű készülékekről van szó, a lakás díszévé válhatnak.