Fókuszban: merre tovább iGO?
A Windows és az iPhone után az Androidot is célba vette a Nav N Go. A hazai szürkeállomány által fejlesztett iGO navigációs programok az elmúlt években igen komoly népszerűségre tettek szert mind itthon, mind pedig nemzetközi szinten. A Nav N Go legutóbb az Android platformot hódította meg magának, így most mi is ezt a témát vesszük górcső alá.
A Nav N Go tavaly novemberben jelentette be, hogy a jó öreg Windows és a vírusként terjedő iPhone után a magában igen komoly növekedési potenciált rejtő Androidot is el kívánja látni a saját navigációs megoldásával. A szót tett követte, és néhány héttel később az egyik hazai mobiltelefon szolgáltató, a Pannon kínálatában elsőként fel is bukkant az első olyan Androidos okostelefon, melyhez úgymond ajándékként jár az iGO My way for Android.
Samsung Galaxy Spica - iGO My way for Android
Mielőtt rátérnénk erre a készülékre és a rajta futó iGO-ra, érdemes egy kicsit áttekinteni a jelenlegi piaci helyzetet. Az okostelefon szektort jelenleg egyértelműen a Symbian uralja, ami persze nem is csoda, hiszen többek közt a legnagyobb mobilgyártót, a Nokiát is maga mögött tudhatja. Az előrejelzések azt mutatják, hogy még 2012-ben is a Symbian lesz a piacvezető, a maga közel 40 százalékos részesedésével, de akkor miért nincs iGO Symbianra? A Nav N Go-nak korábban voltak Symbianos tervei, de mondhatni óriási szerencséjük volt, hogy nem rukkoltak elő vele, hiszen a Nokia által idén január végén teljesen ingyenessé tett Ovi Maps ellen nem sok esélye lett volna egy fizetős iGO-nak.
A Symbian tehát jelenleg és a közeljövőben is legnagyobb lesz, de ki van lőve iGO fronton. A Windows-t már jó ideje támogatja a Nav N Go, ez a platform azonban fokozatosan visszaszorulóban van (2012-ben várhatóan a negyedik lesz), amin talán csak a vadonatúj Windows Phone 7 segíthet majd. Az iPhone szektorban tavaly nyár óta képviselteti magát a Nav N Go, és jól is teszi, ugyanis 2012-re az iPhone OS-t a harmadik legnépszerűbb smartphone szoftvernek várják a szakértők. Sok mindenről említést tettünk már, de a 2012-ben ezüstérem esélyes delikvensről még nem, ez pedig ugyebár nem más, mint az Android.
Automatikus kijelzőkép elforgatás
- PND jövő - A kifejezetten GPS navigációra kihegyezett úgynevezett PND (Personal Navigation Device) készülékek piaca 2012-ig előreláthatólag folyamatosan növekedni fog, majd pedig a kicsúcsosodást követően enyhén zsugorodni kezd. A Berg Insight piackutató cég tanulmánya szerint a 2012-es esztendőben várhatóan 50 millió ilyen berendezést adnak majd el világszerte. A fejlődő piacok folyamatosan javuló GPS eladási mutatói nem teljesen képesek kompenzálni az európai és észak-amerikai visszaesést. Ez utóbbi régiókban jelenleg ugyebár már elég magas a navigációs penetráció, ezenkívül pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy az itt lakók közül egyre többen használnak valamilyen mobiltelefonos navigációs megoldást a korábbi dedikált GPS készülékek helyett. Ettől függetlenül a mobiltelefonos GPS szolgáltatások és a PND-k jól megférnek egymás mellett a piacon.
Hogyan, s mennyiért?
Ha a Google operációs rendszerét és az iGO My way-t egy készüléken egyszerre szeretnénk viszontlátni, akkor jelenleg egy dolgot tehetünk: a Pannonnál vásárolunk egy Samsung Galaxy Spicát. A Google 1.5 (Cupcake) szoftveres okosság számlás csomagban 59990 forintba kerül, pre-paid konstrukcióban pedig 84990 forint ellenében vihető haza. Ehhez a telefonhoz egy magyar térképpel ellátott iGO My way for Android jár, az egyéb térképek és frissítések pedig az android.naviextras.com oldalon gyűjthetőek be. A készülék egyébként a T-Mobile-nál is kapható 54990-74990 forintos áron, a hazai Vodafone pedig 54990-69990 forintos áron forgalmazza a Spicát.
Letisztult kezelőfelület
Android Market
Ahogy az iPhone esetében az App Store, úgy a Google vonatkozásában az Android Market a platformra szánt különböző tartalmak beszerzési helye. Logikus lépés lenne, ha az iGO az App Store-hoz hasonló módon az Android Marketen is elérhető lenne, ez azonban ma még sajnos nincs így. Legfrissebb információink szerint azonban már nem kell sokat várni erre: a második negyedévben az Android Marketen is fel fog bukkanni a szoftver. A Nav N Go egyelőre még nem dönötte el, hogy pontosan milyen verziókban és milyen áron lesz elérhető az Androidos iGO, de több mint valószínű, hogy az iPhone-os verzióhoz hasonló konstrukciókat vezet majd be.
- Connected - Az előrejelzések szerint a 2015-ben forgalomba kerülő PND-knek már közel kilencven százaléka fel lesz vértezve valamilyen online funkcióval. Magyarul a közeljövőben egyre gyakoribbak lesznek azok a navigátorok, melyekbe SIM-kártyát lehet bedugni, és amelyek a mobil hálózaton keresztül töltik le a legfrissebb térképeket, traffipax adatbázisokat, vagy például azt, hogy a közelünkben lévő parkolóházakban aktuálisan mennyi szabad parkolóhely található.
Működés közben
A Samsung Galaxy Spicát korábban már részletesen bemutattuk, így most csak és kizárólag a navigációs funkciókra fókuszálunk. A TFT technológiájú kapacitív kijelző 3,2 colos képátlón tárja elénk a digitális térképeket és a különböző vizuális információkat, vagyis némileg kisebb felületen, mint a 3,5 colos panellel szerelt iPhone. A 320x480 pixeles felbontás ma már messze nem rekordérték, a hétköznapi gyakorlatban mindenesetre tökéletesen elegendő. A 800 MHz-es órajelű processzor kellő kraftot biztosít, többek közt az iGO futtatásához is, de ami a legjobb, hogy az iPhone-nal ellentétben itt most megkapjuk a multi-taskingot, így például egy bejövő hívás nem akasztja meg a navigációs szoftver működését.
Gyakorlatban
Az iGO ikonra történő rábökést követően mintegy 18-20 másodperc telik el a szoftver használatba vételi lehetőségéig, de talán ennél is fontosabb, hogy a Spica remek GPS-vevőjének köszönhetően relatíve gyorsan pozíciót talál a navigáció (még épületen belül is). A telefont használhatjuk horizontális és vertikális helyzetben is, az integrált mozgásérzékelőnek köszönhetően a kijelzőkép automatikusan elfordul. Aki látott már iGO amigót, vagy iPhone-on futó iGO-t, annak ismerős lesz a szoftver felhasználói felülete, ami persze nem is csoda, hiszen ezek a verziók egytől egyig mind az amigóra épülnek. Az alapkijelzőn kapunk egy kis térképnézetet, mellette pedig három virtuális gombot, melyek a következők: úticél, útvonal, beállítások.
3D objektumokkal díszítve
Keresés, tervezés
Úticélunkra számos különböző módon rákereshetünk. A kijelzőn megjelenő QWERTY billentyűzeten bepötyöghetjük a címet, keresgélhetünk a térképen, de akár a korábban elmentett kedvencek közül, vagy éppen az előzményeket tartalmazó listából is rábökhetünk a nekünk kellő elemre. Remek megoldás, hogy akár a névjegyzékben tárolt címekre is el lehet navigálni. POI-kat kereshetünk egy adott településen, az úticél körül, az útvonal mentén, vagy a közelünkben, az útvonalunkba pedig utólag köztes pontot is felvehetünk. A következő útvonaltervezési módok állnak rendelkezésre: gyors, rövid, gazdaságos és könnyített. A kis 3D grafikákkal ábrázolt "járművek" a következők lehetnek: személyautó, gyalogos, kerékpár, sürgősségi jármű, busz és taxi. Ezenkívül természetesen az is megadható, hogy a szoftver kerülje-e a fizetős utakat, vagy például a kompokat.
QWERTY adatbevitel
Audiovizualitás
A Moha bá és Andrea által narrált navigációból egyelőre még hiányzik a TTS (Text To Speech), vagyis a szoftver nem mondja ki az utcaneveket, de ahogy az iPhone már megkapta ezt a funkciót (magyarul még nem tud), úgy az Androidos variáns is hamarosan TTS-képes lesz. Vezetés közben sokat segítenek a sávinformációk, illetve a valósághű útjelző táblák, ezenkívül pedig 3D domborzatot és 3D épületeket is kapunk, a többszintű kereszteződések megjelenítéséről már nem is beszélve. Alaphelyzetben csak a legfontosabb információkkal "terhel" bennünket a felület, de egyetlen kattintásra olyan extrák is elővarázsolhatók a bal-alsó sarokba, mint például a hátralévő távolság és idő. Aktuális sebesség kijelzés még nincs, de hamarosan várhatóan ez a feature is érkezik - a traffipax előrejelzés és a gyorshajtásra figyelmeztetés jelen van a fedélzeten.
- iGO primo - A Nav N Go a CeBIT-en mutatta be OEM partnereinek a legújabb fejlesztését, az iGO primo-t. Az újdonság ugyanarra az intuitív felhasználói felületre épül, mellyel a 2009-ben megjelent iGO amigo-ban találkozhattunk. A vállalat legújabb terméke több mint harminc funkcióval és több száz továbbfejlesztett megoldással egészíti ki az iGO My way motorját. Az olyan opcionális funkciók, mint például a teherautó- vagy flotta navigáció, az eszközgyártók egyre növekvő igényeit hivatott kiszolgálni. A iGO primo új "Driver Alert" funkciója a figyelmeztető útjelző táblák és az útkereszteződések előzetes, valósághű megjelenítésével a biztonságosabb vezetést teszi lehetővé az utakon. Emellett a domborzat új, valósághű megjelenítése nagymértékben fokozza a távolabbi területek láthatóságát. Az iGO primo vadonatúj, "Intelligens útvonaladatok" funkciója a hét adott napjának és az adott napszaknak megfelelően tervezi meg a lehető legmegfelelőbb útvonalat.
iGO primo - új generáció
A Nav N Go a jelek szerint halad a korral, és folyamatosan új vizekre evez. A Symbianos kitérő kihagyása így utólag mindenképpen jó döntésnek bizonyult, csakúgy, mint az iPhone és az Android-felé történő nyitás. Vannak még hiányosságok bőven, de bízzunk benne, hogy idővel minden probléma megoldódik. Nekem személy szerint csak azért fáj a szívem, mert a szofisztikált iGO 8 (8.3) vonulat továbbélését egyelőre nem látom kristálytisztán, hiszen míg az iGO amigo egy egyszerűsített mainstream termék, addig a vadonatúj iGO primo is (kibővített) amigo génekkel rendelkezik és leginkább csak PND irányban nyomul. Végül pedig egy rövidke idézet a primo microsite-ról: "iGO primo is not for techno geeks".
Ezt olvastad már?
iGO primo 2.0 teszt: mit tud az új magyar navi?
Hozzászólások a(z) "Fókuszban: merre tovább iGO?" című cikkhez

A tavalyi Spica teszteknél még eléggé bugos volt rajta az iGo, ezen azóta mennyire sikerült javítani?

az engem is érdekelt volna, hogy androidon is olyan sz.r a program, mint ahogy' azt iphone verzióra mondják. (Több száz méteres késés, a sok panasz, stb.)

A T-nél meg 6900-ért van Spica iGo-val... Jó lett volna valós teszt is (mennyi idő alatt tervez, újratervez, esetleg video), nemcsak a marketing duma - az (X) itt is mehetne a cikk mellé.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



