Windows Phone 7 - nagyon boldoggá tesz
A rossz hírek csak gyűlnek a Windowss Phone 7 kapcsán, úgyhogy ideje valami jóról is beszámolni. Nagyon boldogok leszünk, ígéri a Microsoft...

A jó hírek között szintén először kerül hivatalosan is megerősítésre, hogy az Xbox játékok integrálása is megvalósul az új OS-ben, így a zsebszámítógépünkkel élvezhetjük az Xbox-os kedvenceink nagy részét. Jó hír az is, hogy egy másik híradás szerint a Microsoft hivatalos blogot indított a Windows Phone 7 fejlesztők számára, amelyet ide kattintva találnak meg a fejlesztés iránt érdeklődők. Az új blog célja, hogy felpörgesse kicsit a kommunikációt a WinPho 7 fejlesztői és a rendszerre dolgozni kívánó külsős szoftverfejlesztők között. Ebben a blogban fogják közölni először az újdonságokat, így aki érdeklődik a WinPho 7 után, annak is érdemes lesz követni. Mi is ezt tesszük és reméljük, hogy tényleg olyan hírekről számolhatunk majd be, amik boldoggá tesznek minket...
Ezt olvastad már?
Hatalmas újítást adtak ki a Skyrim-hez – videó!
Hozzászólások a(z) "Windows Phone 7 - nagyon boldoggá tesz" című cikkhez

Én újítottam egy Spica-t, ismerkedésre jó lesz, a T meg dobálja. Ha tetszik, akkor Milestone, vagy vmi újabb billentyűzetes lesz a következő "rendes" kütyüm, persze az N900 mellett. Mert ugye kell az a qwerty, annak, aki megszokta. A WinMo-meg mehet a levesbe. Az Unit majd néha megsimogatom, az együtt töltött szép évek emlékére... Sancinak: amúgy Omniára lelkes Samsung-barátok feltolták az Androidot, bár gondolom, Te is láttad:-) G.
Én is kiválasztottam már az újat. Haradok a HTC márkánál, a HD után a Desire lesz a következő, ami a Nexus One ikertestvére, és ANDROID. Pedig már majdnem 10 éve használom a WM-t, de eddig tartott. Ezzel a húzásával a Win teljesen megöli magát. Hiába mondják, hogy ez egy teljesen új rendszer lesz, de a minimum hardware már ismerős valahonnan (pc windows).Én is vágyom a Desire-re... SanciAngliában már osztogatják 450 GBP körüli áron.
Én is kiválasztottam már az újat. Haradok a HTC márkánál, a HD után a Desire lesz a következő, ami a Nexus One ikertestvére, és ANDROID. Pedig már majdnem 10 éve használom a WM-t, de eddig tartott. Ezzel a húzásával a Win teljesen megöli magát. Hiába mondják, hogy ez egy teljesen új rendszer lesz, de a minimum hardware már ismerős valahonnan (pc windows).
Nekem is...
Nem tudom ki hogy van vele és mit vár ettől az új Wiin 7 -től, de nekem a köv. PDA-m most már biztos, hogy Android lesz....
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
Legfrissebb fórum témáink
- Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:31 - Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 08:46 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55
Ha már minket kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Windows Phone alkalmazás újratelepítő (videó)
2012-02-12 19:45:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28



