Először itthon az új Rubik kocka!
Mostantól itthon is kapható lesz a Rubik's Touch Cube, azaz a digitális Rubik kocka: elsőként csak a Vaterán, a Premier liciten lehet megszerezni, melynek bevétele jótékony célra megy.
A logikai és ügyességi játékok királyának tartott Rubik kocka legújabb változata Magyarországra érkezett, de a digitális termék még nem kapható boltokban. A kultikus játék rajongóinak azonban már nem kell sokat várniuk: az első darabra exkluzív módon a Vatera Premier keretén belül lehet licitálni.
A március 1. és 10. között futó különleges árverésen befolyt összeget az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány részére ajánlja fel az aukciós portál és a hazai forgalmazó, a Rubik Stúdió. A Rubik's TouchCube-ot, azaz a Digitális Rubik kockát 2009 végén mutatták be az Egyesült Államokban. A játék egyelőre itthon nem kapható, az első érintésérzékeny kocka azonban mégis gazdára találhat: az ország első Digitális Rubik kockája a legnagyobb hazai aukciós portálon kerül árverésre március első hetében.

Az új Rubik játék legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a klasszikus forgatások nélkül, egyszerűen érintéssel kirakható. A nagy előd sikere, tradíciója és formavilága keveredik a 21. századi technikával, így született a Digitális Rubik Kocka. A játék fejlesztői törekedtek arra is, hogy a termék, - futurisztikus kinézete ellenére - hasonlítson a klasszikus változatra; a négyzetek itt animáltan mozognak, azt a hatást keltve, mintha valóban forgatnánk az elemeket.
A hangeffektekkel a jellegzetes "kocka-hangok" is visszaidézhetők. A szabályok is ugyanazok, az új termék a klasszikus kockához hasonlóan 4,3×1019 variációs lehetőséget kínál a Rubik fanatikusoknak. Az új játékból már világcsúcs is született; egy amerikai versenyző állította fel a Digitális Rubik kocka kirakásának világcsúcsát 1:26:81-es idővel, 2009. októberben.
A Premier árverésen befolyt összeget jótékonysági célra fordítja a portál, mellyel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatják. Az alapítvány azzal a céllal alakult, hogy segítse a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyítását.
Ezt olvastad már?
Menekül a legismertebb kalózoldal is
Hozzászólások a(z) "Először itthon az új Rubik kocka!" című cikkhez

Milyen 10-20 ezer?? 10 forintot nem ér. Az eredeti minden örömét és felfedezését kukába dobták ezzel az izével.

hát nem tudom, a hangok kiboítóak a színek sápadtak az animáció (milyen animáció?) nevetséges a forgatás és a lépesk követhetetlenek, bár biztos meg lehet szokni olyan törékeny gagyi dísz benyomását kelti. lehet, hogy a kínai koppintás jobb lesz és 10-20 ezrest ezért biztos nem fogok kiadni...

Egy biztos, nálam marad a régi, abban nem kell elemet cserélni, illetve nem kell félteni. A régi gyerekkorom óta megvan(pedig az sem most volt), és még mindig lehet vele játszani. Erről az újról ezt már nem merném kijelenteni ugyanennyi év után.

..háát a hülyeség határtalan,az már biztos..
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



