Minek nekem GPS?
"Akinek kellett GPS, az már megvette." "Ez a gazdagok sportja." "Minek nekem GPS, ismerem a megszokott útvonalaimat." "Jó nekem a papírtérkép is, majd megkérdezek valakit." "Kipróbáltam, nem jött be." Olyan mondatok ezek, amiket érdemes kicsit újragondolni. A navigációs ipar sem állt meg a fejlődésben, megmondjuk hát, miért érdemes annak is újra körülnézni, aki korábban már nemet mondott a GPS-re, vagy akinek már van egy régebbi típus.
Barátokkal, kollégákkal, rokonokkal beszélgetve szembesül az ember azzal, hogy hiába múlt el jó néhány év, még mindig úgy kezelik az emberek a GPS technológiát, mint valami gazdagoknak kitalált játékszert. Akiknek még ma sincs GPS-e, az többnyire számos indokot tud felsorolni, miért is kerülte el a jövő szele. Mindössze az a baj ezekkel az indokokkal, hogy hibás feltételezéseken és téves következtetéseken alapulnak. Remélem az írás végére sikerül egy párat eloszlatni. Nézzük, mi is a valóság az autós navigáció terén.
A GPS drága
Igen. Az volt. Amikor utoljára néztük a boltban, lehet, hogy így volt. Ma már ez egyszerűen nem igaz. Főként akkor nem, ha a tőle kapott szolgáltatásokat és a vele spórolható időt tesszük a képzeletbeli mérleg másik serpenyőjébe. Ha autós navigációt akarunk magunknak, keressünk rá az interneten, mondjuk a Kirakat.hu segítségével.
Navigációs készülékek már 20 900 forinttól a Technet.hu webplázában. Katt ide a vásárláshoz.
Azt fogjuk látni, hogy a hardver, azaz a navigációhoz szükséges eszköz már 15 ezres környékén megvehető, és ehhez aztán szintén olcsón választhatunk szoftvert is. Ha tehát navigálni szeretnénk, ma már nagyjából húszezer forintért megtehetjük, legális, frissíthető szoftverrel, aktuális magyar térképpel. Hogy mennyi idő alatt hozza be az árát, az persze függ attól, mire használjuk, de egyet minden jóstehetség nélkül kijelenthetek: hamar.
Nekem nem kell GPS, odatalálok nélküle is
A következő tévhit, hogy a GPS-nek akkor van csak értelme, ha az ember gyakran jár olyan helyeken, amiket nem ismer. Ez is igaz volt mindaddig, amíg a navigációs eszközök csak az egyik pontból a másikba vezettek el minket. Számítástechnikai léptékkel mérve ez nagyjából az őskorban volt így. A mai eszközökbe sok mindent belezsúfolnak a gyártók. Ennek oka, hogy egyrészt szeretnék mindenképpen vonzóvá tenni a számunkra őket, de van egy sokkal profánabb indok is: a méret- és árcsökkenés. Az alkatrészek ugyanis mennek össze és egyre olcsóbb az előállításuk is. Így aztán ugyanabba a méretbe sokkal több funkció fér bele, ahogyan ugyanabba a gyártási költségbe is. Van egy értékhatár, ami alatt nem érdemes gyártani, hiszen a szállítás és a marketing többe kerül, mint az eszköz maga. Ebből a faramuci helyzetből a gyártók úgy menekülnek, hogy ugyanazért a pénzért többet adnak, így aztán a kedves vásárló úgy érzi - megjegyzem, joggal -, hogy az eszköz jobban megéri az árát. És ez így is van.
Mi tud még?
Jogos a kérdés, hogy mik is azok a funkciók, amik miatt megéri a GPS-t ott is használni, ahol amúgy ismerősök vagyunk. A gyártók persze sokszor beletesznek olyasmit is a navigátorba, aminek nem sok értelme van, ezzel egy nem is olyan régi írásban már foglalkoztam, ide kattintva olvasható. Az extra, a navigációhoz szorosan nem kapcsolódó funkciók mellett vannak olyan GPS-alapú szolgáltatások, amik miatt akkor is érdemes bekapcsolni a navigátort, amikor ismerős terepen mozgunk. Nézzünk néhány, a gyakorlatból vett példát.
A TMC-ről
A TMC az angol Traffic Message Channel rövidítése. Jelentése: forgalmi információs csatorna.
A TMC az RDS technológián alapul, amely a közutakon zajló forgalomról nyújt hasznos, valós idejű információkat a gépkocsikba szerelt FM rádióvevők kijelzőjén. Amíg az RDS csak egy SMS-szerű szöveges üzeneteket küld, addig a TMC együtt tud működni GPS-alapú navigációs szoftverrel, és lehetővé teszi az útvonal újratervezését az esetleges forgalmi dugók, balesetek, torlódások, útlezárások, forgalomelterelések, határátkelőhelyi várakozási idők függvényében.
A TMC szolgáltatás használatához szükség van egy GPS-alapú navigációs készülékre, a TMC adatokat feldolgozni képes navigációs szoftverre, és TMC vevőre (a GPS-be beépítve vagy külön készülék). A GPS-nek a magyar TMC-kódtáblát is ismernie kell.
A TMC-vevő egy FM-rádióvevő, amely a rádiófrekvencián sugárzott RDS-információkból kiszűri a TMC-jeleket, majd továbbítja azokat a navigációs készüléknek. Vannak általános TMC-vevők, és vannak, amelyek csak egy vagy két típusú GPS-szel használhatók. Vannak olyan GPS-ek, amelyekbe a vételhez szükséges egységet is integrálták.
A forgalmi adatokat feldolgozó rendszer (állami szervezet vagy kereskedelmi szolgáltató) digitális TMC üzeneteit valamely meglevő analóg FM rádióadásba "beültetve” sugározzák ki, a többi RDS információhoz hasonlóan (rádióállomás neve, AF, TA/TP, EON stb.).
A navigációs készülékre egy adatsor érkezik, amely egyszerre több közlekedési csomópontra vonatkozóan tartalmaz egy eseménykódot, egy helyszínkódot (lokációs kód), és az időbélyeget.
Az üzenet kódolása az Alert C szabványt követi. Mindegyik üzenet legfeljebb 2048 eseményt (1402 pr 2007. januári szabványverzió szerinti állás) tartalmazhat, amelyeket a készülék szoftver segítségével a felhasználó nyelvén jelenít meg. (esemény lehet például útlezárás, baleset, időjárás megváltozása, parkolóhelyek száma egy adott helyen, stb.)
A helyszíntáblázatok karbantartása országonként történik, a táblázatokat a térképszolgáltatók integrálják.
A TMC az angol Traffic Message Channel rövidítése. Jelentése: forgalmi információs csatorna.
A TMC az RDS technológián alapul, amely a közutakon zajló forgalomról nyújt hasznos, valós idejű információkat a gépkocsikba szerelt FM rádióvevők kijelzőjén. Amíg az RDS csak egy SMS-szerű szöveges üzeneteket küld, addig a TMC együtt tud működni GPS-alapú navigációs szoftverrel, és lehetővé teszi az útvonal újratervezését az esetleges forgalmi dugók, balesetek, torlódások, útlezárások, forgalomelterelések, határátkelőhelyi várakozási idők függvényében.
A TMC szolgáltatás használatához szükség van egy GPS-alapú navigációs készülékre, a TMC adatokat feldolgozni képes navigációs szoftverre, és TMC vevőre (a GPS-be beépítve vagy külön készülék). A GPS-nek a magyar TMC-kódtáblát is ismernie kell.
A TMC-vevő egy FM-rádióvevő, amely a rádiófrekvencián sugárzott RDS-információkból kiszűri a TMC-jeleket, majd továbbítja azokat a navigációs készüléknek. Vannak általános TMC-vevők, és vannak, amelyek csak egy vagy két típusú GPS-szel használhatók. Vannak olyan GPS-ek, amelyekbe a vételhez szükséges egységet is integrálták.
A forgalmi adatokat feldolgozó rendszer (állami szervezet vagy kereskedelmi szolgáltató) digitális TMC üzeneteit valamely meglevő analóg FM rádióadásba "beültetve” sugározzák ki, a többi RDS információhoz hasonlóan (rádióállomás neve, AF, TA/TP, EON stb.).
A navigációs készülékre egy adatsor érkezik, amely egyszerre több közlekedési csomópontra vonatkozóan tartalmaz egy eseménykódot, egy helyszínkódot (lokációs kód), és az időbélyeget.
Az üzenet kódolása az Alert C szabványt követi. Mindegyik üzenet legfeljebb 2048 eseményt (1402 pr 2007. januári szabványverzió szerinti állás) tartalmazhat, amelyeket a készülék szoftver segítségével a felhasználó nyelvén jelenít meg. (esemény lehet például útlezárás, baleset, időjárás megváltozása, parkolóhelyek száma egy adott helyen, stb.)
A helyszíntáblázatok karbantartása országonként történik, a táblázatokat a térképszolgáltatók integrálják.
(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.)
POI, érdekes pontok
Képzeljük el, hogy egy amúgy jól ismert autópályán autózunk, amikor a kocsi jelez: tankolni kellene. Vagy a gyerek, feleség szól, hogy sürgősen, illetve hamarosan meg kellene állni mert kisebb-nagyobb dolguk van. Esetleg megéhezünk és kellene egy jó étterem, vagy egy szupermarket. Ha nincs fejben az egész ország - és valljuk be, ezt kevesen mondhatják el magukról - ilyenkor egyfajta vakrepülésre kényszerülünk. Ezen vakrepülések eredménye az, hogy - maradjunk a példáknál - nem olyan benzinkutat találunk, amit szeretnénk, nem találunk éttermet vagy nincs nyitva, esélyünk nincs megtalálni a kedvenc szupermarketet (ahol a feleség szerint most olcsó a színes ruhákhoz a mosópor...) és a gyerek is egy bokorban lesz kénytelen elvégezni a dolgát.
A POI adatbázis, azaz az érdekes pontok gyűjteménye megment minket ezektől a kínos helyzetektől. Ez a funkció szinte minden GPS-ben megtalálható, a legújabb, online, azaz internetkapcsolattal rendelkező készülékek pedig még a legolcsóbb benzint is képesek nekünk megtalálni nem beszélve arról, hogy az adatbázisuk is friss és a szoftverből nem csak a nyitvatartást látjuk, de akár fel is hívhatjuk magát az éttermet, hogy foglaljunk asztalt magunknak.
TMC, azaz forgalmi adatok
Ismeretes még így is: dugókerülő. Kipróbáltuk, csalódtunk, hülyeségnek tartjuk? HIBA. A TMC, azaz a forgalmi információs csatorna vételére alkalmas készülékek is egyre jobban használhatók. Igaz, hazánkban nem akkora tempóban fejlődik a rendszer, mint szeretnénk, de fejlődik. Írtam korábban arról is, hogy a TMC-t használók évente átlagosan 4, azaz négy napot spórolnak meg azzal, hogy elkerülik a dugókat. A TMC ugyanis azt tudja, hogy - ha a készülékünk arra alkalmas - figyelmeztet minket az útvonalunkon várható eseményekre és ha érdemes kerülnünk, meg is tervezi nekünk az új útvonalat. Kinek, mit ér meg, ha egy baleset miatt nem kell az M7-esen 3-4 órát várakoznia egy szép nyári délutánon/estén? Még TMC nélkül is van esélyünk arra, hogy a szemmel látható dugót kikerüljük egy gyors útvonal áttervezéssel. Persze, aki ismerős és azonnal tudja fejből az összes alternatívát, annak ez a funkció nem kell. A többiek már az első alkalommal áldani fogják...
Intelligens utak: IQ Routes
TomTom készülékeken érhető el az a szolgáltatás, amelynek segítségével a navigációs eszköz valóban tudja, hogy egy útvonalon mennyivel lehet haladni. Amikor írtam róla, azaz 2009. júniusában még újdonságnak számított. Lényege nagyjából és nagyon leegyszerűsítve, hogy a készülék gyűjti az adatokat arról, hogy mikor-hol-mennyivel tudtunk haladni. Ezeket az adatokat aztán névtelenül és természetesen az előzetes beleegyezésünkkel feltölti az internetre a TomTom készülék következő szinkronizálásakor. A folyamatból mi magunk semmit nem észlelünk, hiszen nem lassul miatta a navigáció és a küldött adatmennyiség sem akkora, hogy megdobná a számítógép adatforgalmát. Az eredményét viszont a saját bőrünkön érezzük, hiszen a feldolgozott adatok alapján egyre jobban tudja a térképet készítő Tele Atlas, hogy egy adott útszakaszon ténylegesen mennyivel lehet haladni. Nézzünk egy olyan országot, ahol sokan és régebben használják:
Az eredmény kézzel fogható, a számok beszédesek: a térképészek által (már bocsánat, de hasrapacsi elven) besorolt utakon 26 perccel tovább tart az utazás, mint a felhasználók által mért adatok alapján. Mi is kell ehhez? Hogy egyre többen használják a navigációt akkor is, ha éppen ismerik a környéket. Sőt, akkor leginkább, ha egy jobban járható, de pár száz méterrel hosszabb útvonalat ismernek. Ugye nem kell tovább magyarázni...
Online szolgáltatások és LBS
Nem véletlen, hogy egyre több gyártó tesz az autós navigátorába is SIM-kártyát, amely segítségével a készülék kapcsolatba tud lépni az interneten keresztül a szerverrel, ahonnan aztán nekünk fontos információkat tud nagyon gyorsan és nagyon kényelmesen letölteni. A Garmin a nülink! szolgáltatásáról írtam már korábban, reméljük hamarosan idehaza is élvezhetjük, de a TomTom Live szolgáltatásáról is írtunk már korábban. Mindkét online szolgáltatás nagyjából havi 2000-3000 forint között vehető igénybe és ezért cserébe a felhasználó üzemanyagárakat, időjárást, sebességmérő kamera információt kap. Nem mondom, hogy az átlagfelhasználónak ez megéri, de a profik - azaz a közlekedésből, áruszállításból élők - számára szinte kötelező lesz.
Az LBS-ről, azaz a helyfüggő szolgáltatásokról is írtam már korábban, ezek lényege, hogy a pillanatnyi helyzetünkhöz viszonyítva nyújtanak szolgáltatást. Nekik köszönhetjük, hogy a POI-khoz hasonlóan, csak annál sokkal dinamikusabban és frissebb adatok alapján találhatunk meg mindent, ami hozzánk, vagy a megtervezett útvonalunkhoz, esetleg egy általunk meghatározott helyhez közel esik. Bár van még mit fejlődnie, de mindenképpen az LBS lesz a következő nagy durranás a navigáció terén.
Akkor minek is nekem GPS?
Nagyon remélem, hogy ebből a rövid írásból kiderült, hogy a GPS ma már sokkal többet jelent, mint akár egy évvel ezelőtt. Ha régen próbáltuk már, próbáljuk ki újra! Ne feledjük: a mobiltelefontól is idegenkedtünk és ugyanúgy megszóltuk akinek volt, mint most azt, aki a "vécére is" GPS-szel jár. A navigáció nem drága, számos új funkcióval bővült, a készülékek szebbek, könnyebbek, kisebbek de mégis okosabbak, mint voltak. Ott is tudnak újat mutatni, ahol azt hittük, hogy minden követ ismerünk. És ne feledjük azt sem, hogy minden ráfordított forintunk többszörösen megtérül, mégha a haszon sokszor nem is fejezhető ki konkrét összeggel. Ha pedig valami nem világos a GPS technológiával kapcsolatban, tőlünk kérdezhet. Érthetően el fogjuk magyarázni...
Ezt olvastad már?
Világrekord: 42x-es zoomos fényképezőgép
Hozzászólások a(z) "Minek nekem GPS?" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.12 16:02 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53
hirdetés











