A virtuális jelenlété a jövő
A virtuális jelenlét a hazai informatikai vállalkozásoknak segít enyhíteni a túlzott Budapest-központúságot. Ezen a téren úttörő az 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze.
Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. A szakember kiemelte, hogy több olyan kezdeményezésre lenne szükség, mint például a 2010. március 17-19. között megrendezendő Virtuális Szoftverbörze, ami a vidéki cégek lehetőségeit növeli.
„A jelenlegi helyzet, az erőteljes Budapest-központúság rossz az informatikai piac számára. Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéken működik, ez még mindig nagyon kevés. Számos vidéki nagy cég rákényszerül például arra, hogy Budapesten extra irodát tartson fel még akkor is, ha ez jelentős költségekkel jár számára" - magyarázta Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára.
A szakember szerint több olyan kezdeményezésre van szükség, mely elősegíti a vidéki cégek felzárkózását, különösen, hogy a felvevőpiac nagy része is vidéken van. Az egyik megoldás a kérdésre a virtualizáció. „Folyamatban van egy olyan rendszer kialakítása, melynek segítségével a jövőben vidéki tagvállalataink virtuálisan részt tudnak venni a munkacsoportüléseinken, így a jelenlegi helyzet megreformálására vonatkozó törekvéseinkből az érintettek még jobban ki tudják venni a részüket."
Klotz kiemelte az 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze és Informatikai Kiállítás jelentőségét is, hiszen a jórészt Budapestre szervezett rendezvények csak erősítik a főváros dominanciáját, most azonban a vidéki cégek is lehetőséget kapnak az egész ország előtt történő bemutatkozásra.
Mindenki helyben - a vidék is felveheti a versenyt
Nagy lehetőséget lát a Virtuális Szoftverbörzében a győri székhelyű PENTATRADE Kft. is. Biczó Zoltán ügyvezető szerint - noha korábban részt vettek a budapesti kiállításokon, melyek eredményeként megkereséseik is voltak - egy virtuális rendezvény országos méretűre bővíti a potenciális partnerek körét. „A Virtuális Szoftverbörzén az internet segítségével bárki bárhonnan felkeresheti a rendezvényt, így ez egy nagy lehetőség a vidéki cégek számára" - tette hozzá Biczó.
Partnerkörének földrajzi bővülését várja a Szoftverbörzétől Dr. Mangné Györe Ibolya, a Szinva Comp Szervező és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Észak-Magyarország legnagyobb ügyviteli szoftverekkel foglalkozó vállalakozása korábban miskolci informatikai kiállításokon vett részt, ezek azonban az évek során egyre inkább eltűntek. „Nagy várakozással tekintünk a mostani rendezvényre, és bízunk benne, hogy partnerkörünk Budapest és környékéhez tartozó cégekkel bővül majd" - mondta az ügyvezető, aki fontosnak tartja azt is, hogy míg egy vidéki cégnek egy budapesti több napos rendezvény jelentős többletköltségekkel jár (szállás, utazás díja, kollégák költségei), addig a virtuális kiállítás segítségével az irodájukban ülve toborozhatják az új ügyfeleket.
Ezt olvastad már?
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Hozzászólások a(z) "A virtuális jelenlété a jövő" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Samsung S3350 Ch@t...
- 33 369 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



