Semmit nem ér a GPS autókövető?
Azt hinné az ember, hogy a drágán beszerelt GPS helyzetjelző biztos védelmet, vagy legalábbis lenyomozhatóságot ad az autólopások világában. Ez azonban egyre kevésbé van így.
Egyre inkább terjed ugyanis a tolvajok körében az erre a védelemre nagyjából száz százalékos megoldást is nyújtó GPS zavaró készülékek használata. Ezek a kis ketyerék természetesen nem épp a legalitásukról ismertek, így aztán Európába Kínából hozatják be őket.
A követett járművek egyszerűen eltűnnek, amikor bevetik ellenük a zavarót, nyilatkozta David Last professzor a The Guardian lapnak nemrég. Ő ugyanis nemrég szakértői tanúként működött közre egy GPS zavaró készlet rendőrségi lefoglalásában.
A GPS zavarók nem csak a GPS készülékek jeleit zavarják: Németországban több esetben arra is használták, hogy a GSM mobilokat is elnémítsák. Így aztán a kamionsofőrök tehetetlenül nézték, amint meglovasították járműveiket.
Egy mindössze két wattos készülék pár méteren belül, míg egy húsz wattos egy egész reptér helyzetjelzőit képes teljesen összezavarni. A helyzet már annyira komoly, hogy az angliai kormány 2,2 millió fontot, azaz majdnem hétszázmillió forintot különített el az ilyen szerkezetek detektálására képes rendszerekre.
Ezt olvastad már?
40 000 ortodox zsidó tüntetett az internet ellen
Hozzászólások a(z) "Semmit nem ér a GPS autókövető?" című cikkhez
Ezekről van szó, www.direct-gadget.com/Scripts/prodList.asp?idCategory=18 hirtelen nem tudom melyik román - bukaresti - oldalon láttam, hozzávetőlegesen ugyanilyen áron, a futárcéggel kapcs. kerestem valamit, igy találtam.
Küldj egy linket, nézzem sze meg, hol láttad ezt szabadárusitásban. :)

Romániában pedig szabadárusitásban vannak, 2,3 és 4 antennával (ugyanannyi frekire )- egy szobányi (osztálynyi !!) hatósugártól 100 méterig. Árat nem tudok, nem néztem, de 4 nap alatt hazaküldik...:roll:
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Samsung S3350 Ch@t...
- 33 369 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



