Szegény ügyfél és a szolgáltatók
Aki mobiltelefont szeretne venni, jelenleg 109 tarifacsomag közül választhat. Az őrjítő változatosságú csomagkínálatról, illetve arról, milyen nehéz kiigazodni közöttük, most tanulmány készül.
Magyarországon a mobilszolgáltatók több mint száz különböző tarifacsomagot kínálnak ügyfeleik számára. A fogyasztók viszonylagos rugalmatlansága miatt azonban ez a széles paletta a díjcsomag kiválasztása pillanatáig érdekes, hiszen a későbbiekben nagyon ritka a tarifacsomag váltás. Szakértők szerint egy átgondolt szabályozás segíthetné az eligazodást, de ehhez alapos hatásvizsgálatokra van szükség.
A csupán három magyarországi mobilszolgáltató akkora mennyiségű tarifakonstrukciót zúdít meglévő, vagy leendő ügyfeleire, ami nagyon nehezen áttekinthető. Az előfizetéses, feltöltő kártyás, valamint az üzleti ügyfelek számára kínált díjtáblázatok alapján, Magyarországon a telefonálni kívánó ügyfél pontosan 109 különböző díjcsomagból választhat.
A T-Mobile németországi tarifacsomagjai nagyrészt megegyeznek a Magyarországon kínáltakkal, a Pannon anyavállalata a norvég Telenor, azonban lényegesen kevesebb, áttekinthetőbb díjcsomagot kínál norvég ügyfeleinek. A helyzet pikantériáját csak növeli, hogy mindegyik szolgáltatónál vannak még mindig olyan tarifa konstrukciók, ahol külön díjtétel vonatkozik a hálózaton belüli és kívüli hívásokra. Ez komoly aggodalmat kelthet, hiszen a szabad számhordozás miatt a hívó félnek fogalma sem lehet arról, hogy melyik hálózatba telefonál, s így mennyit fizet az adott beszélgetésért.

Ez a körülmény azonban nem feltétlenül foglalkoztatja a szolgáltatókat, hiszen az ügyfeleik nagy részét a szerződés megkötése után egyáltalán nem érdeklik a percdíjak, illetve a rá vonatkozó tarifák esetleges változásai. Nagyon alacsony ezért a tarifacsomag-váltók száma, illetve kimutatható egy viszonylag nagyarányú érdektelenség a folytatott beszélgetések díjaival kapcsolatban.
A nemes szándék egyértelmű, a szolgáltatók minden ügyfelük telefonálási szokásának megfelelő díjcsomagot akarnak kialakítani, ami azonban oda vezet, hogy egy nagyon nehezen áttekinthető, bonyolult termékpalettát tárnak a felhasználók elé. Az ügyfelek „tarifa-rugalmatlansága" miatt azonban ez a törekvés túlzottnak tűnhet.
Hosszabbtávú megoldást talán a szektor megfelelő gazdasági szabályzása jelenthetne. Dr. Pápai Zoltán, szabályozási szakértő, az Infrapont tanácsadó cég vezetője szerint „szabályozással ugyan bizonyosan lehetne csökkenteni a tarifacsomagok számát, de nem biztos, hogy ez a fogyasztók érdekeit szolgálná. Lehet, hogy könnyebb lenne az eligazodás a díjtételek között, de egy ilyen intézkedés a díjak vagy a szokásos hívásokért fizetett számla emelkedéséhez is vezethet.
Egy szabályozás bevezetése előtt mindenképpen célszerű az adott területre kiterjedő hatásvizsgálat elvégzése. Az azonban már most, egy ilyen vizsgálat előtt is elmondható, hogy a hatáselemzésből rengeteg hasznos következtetést vonhatunk le, amelyek mind a szolgáltatók, mind a fogyasztók érdekeit szolgálhatják.
Tény, hogy a magyarországi piacon csupán három szolgáltató van jelen, külföldön, ahol akár 5-6 cég tarifái közül választhatnak az ügyfelek, még szerteágazóbb a kínálat.
Ezt olvastad már?
Önmegsemmisítő SSD - mint a moziban
Hozzászólások a(z) "Szegény ügyfél és a szolgáltatók" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG...
- 41 314 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



