Pikáns, új őrület a Facebookon
Új őrület söpör végig a Facebookon. Valaki kitalálta, hogy melltartója színét megosztja a világgal, és máris több tízezer követője van.
Több ezer női - és néhány férfi - felhasználó is frissítette Facebook státuszát olyan tételekkel, mint: bézs, pink, vörös, szexi fekete és arany, vagy épp „semmi". A váratlanul megjelenő különös szavak zavart keltettek a Facebookon, bloggerek találgatták céljukat. Végül kiderült: a mellrák elleni küzdelem újabb eszközéről van szó.
Órákkal az új őrület kirobbanását követően a „melltartóm színével frissítettem az adatlapom" csoportnak már több mint 33 ezer tagja volt. A csoport tagjai a mellrák elleni küzdelem részeként osztják meg a világgal, éppen milyen színű melltartót viselnek.
A jelek szerint a legnépszerűbb színek a fehér, a fekete és a bézs. Az egyik blogger szerint: „a cél, hogy emlékeztessük a nőket a szűrővizsgálat fontosságára". „Ha a betegséget a korai szakaszban ismerik fel, még gyógyítható."
Az új őrületet állítólag egy detroiti nő indította el, hogy felhívja a figyelmet a betegségre. Adrea Rader az egyik legnagyobb mellrák-ellen küzdő alapítvány szóvivője tagadja, hogy bármi közük lenne a Facebookon végigsöprő új őrülethez. Szerinte „ez egy borzalmas módszer a figyelemfelkeltésre. Azért reméljük, lesz valami haszna."
Malorie Lucich a Facebook szóvivője szerint a Facebook üzemeletetői sem tudják, hogyan kezdődött az új melltartó-mánia. Mindenesetre ez az ügy is jól példázza, az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook, mekkora hatással van több millió emberre akár egyetlen tag megmozdulása is.
Ezt olvastad már?
Kirabolta a megtalálót az elveszett iPhone tulajdonosa
Hozzászólások a(z) "Pikáns, új őrület a Facebookon" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG...
- 41 314 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



