hirdetés

A Google maga a Skynet?

Nagy Balázs András - 2010. január 12. | 10:00

A Google öncenzúrájának legutóbbi áldozata egy teljes vallás, az iszlám. A világ második legnagyobb vallása így – legalábbis a Google keresést segítő javaslatai szerint – egy nagy semmi.

A Google maga a Skynet?


A Google keresőjének immáron jó ideje része a felugró javaslatok listája, december óta azonban már a beírás közben is segíteni próbál. Nekem most például a „christianity is”, azaz a „A kereszténység” keresőszavakra azt ajánlotta, hogy a kérdéses vallás a valaha létezett legperverzebb rendszer. A keresési tippek tehát néha viccesek vagy megbotránkoztatók is lehet; már amikor egyáltalán felugranak.


Bizonyos kifejezéseknél ugyanis – annak ellenére, hogy azok garmadájával adják vissza a keresési eredményeket – egyszerűen semmi nem jelenik meg. Ezek egyike az „islam is” (meg még vagy tucatnyi Iszlámhoz köthető keresőszó). Érdekességként megjegyzem, hogy az összes többi nagy vallással működnek a keresés közbeni javaslatok. A Google ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy hiba. Nagyjából egy hete jelezték, azóta azonban nem sikerült javítani.

A rendszer természetesen nem tökéletes. Hála annak, hogy a keresési javaslatokat az épp népszerű keresésekből szűrik, a tippek sokszor nagyon bizarrnak hatnak. Ráadásul a legtöbb ilyen keresés valószínűleg valamelyest befolyásolva van valamely marketinggépezet által.

A felhasználók ráadásul szinte bármilyen kérdést képesek feltenni a keresőnek. A Simpson család után szabadon például előkelő helyen található a „Képes lenne-e Jézus annyira felmelegíteni a mikróban a kaját, hogy ő sem tudná megenni” filozófiai elmélkedés.

Az igazi kérdés azonban, amelyet fel kellene tennünk, hogy a Google mégis milyen mértékben igazítja a keresési eredményeinket? Megtudnánk-e, ha a Google valamely megfontolásból – a káros programok és vírusokon kívül – blokkolna néhány találatot az „Az Iszlám…” eredményeiből? Mi a helyzet a többi – „hiba” ,miatt – blokkolt javaslattal? Egyébként két dolog biztos: Jacko él, a Google pedig maga a Skynet!

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "A Google maga a Skynet?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize