hirdetés

Bajban a Google?

Nagy Balázs András - 2010. január 11. | 12:00

Elemzők szerint a Google jelenlegi túlzott terjeszkedése veszélyeztetheti a cég hosszú távú hatékony, céltudatos működését.

Bajban a Google?


Múlt héten mutatta be a Google saját telefonját, a Nexus One-t, amely a vállalat által kifejlesztett mobil operációs rendszert, az Androidot futtatja. Ezen kívül a keresőóriás ma már többek közt a számítási felhők közt és még temérdek másik piacon meghatározó szerepet tölt be.

Míg az elemzők szerint a túlzott terjeszkedés rizikós, a cégnek mindenképp kell találnia más, a keresőszolgáltatáson kívüli bevételforrást. „A mobil akár csodás lépés is lehet” – nyilatkozott Rob Enderle, az Enderle csoport egyik elemzője. „Nem kis bátorság kellett a lépéshez, de a Google ezzel kockázatosabb talajra lépett. Ahogyan egyre több dolgot próbál az ember megtenni, elveszti szeme elől a célját és a felhasználóira sem fókuszál eléggé. Megvan annak a veszélye, hogy a Google lépése balul sül el. Persze attól, hogy egy lépés kockázatos, nem kell elvetni, hiszen akkor reggelente az ágyból se kelhetnénk ki” – foglalta össze véleményét Enderle.

Tizenegy éve indította el a Google a keresőszolgáltatását. Jelenleg nagyjából 64%-át uralják az on-line keresési piacnak. A vezetőknek azonban – mint ahogyan az a mobilból is látszik –nagyobb terveik vannak ennél. Az évek során a kereső mellett kihozták a térképszolgáltatásukat, saját e-mail rendszert – amely következő generációját most tesztelik – és többek közt egy on-line használható irodai programcsomagot is.

Nagyjából fél éve azonban a Google a szokásosnál is agresszívabb terjeszkedésbe kezdett. Emlékezzünk vissza a nyári Chrome OS startra vagy a Google Wave publikus elindítására. A cég jelenleg egyre kevésbé gondol önmagára egy egyszerű kereső-szolgáltatást nyújtó vállalatként, annak ellenére, hogy még mindig onnan folyik be a legtöbb bevétele.

Enderle szerint a Google tovább szeretne lépni. „Végső soron a keresőszolgáltatás nem tartható fent. A Google kereső jelentéktelenné válhat, átvehetik a szerepét a tematikus keresők, vagy akár bele is olvadhat valami másba” – vázolja a jövőképek sorát az elemző.

Ezra Gottheil, a Technology Business Research munkatársa szerint azonban a cég még mindig keresőszolgáltató kíván lenni; azonban nem kizárólagosan az. Gottheil szerint a Google leginkább az évek alatt összegyűjtött kiváló szoftverfejlesztési tapasztalatával tűnik ki, erre épít minden területen.

Dan Olds, a The Gabriel Consulting Group elemzője is azon a véleményen van, hogy a keresőt a cég ugródeszkának használja a többi projektjéhez, terjeszkedéséhez. Szerinte azonban épp az új fejlesztések fognak még több felhasználót szerezni a cég keresőjének és hirdetési felületeinek.

Igaz ugyan, hogy jelenleg a Google minden eddiginél több területen nyomul, azonban amennyiben visszanézzük a múltbéli teljesítményüket, ráeszmélhetünk egy dologra. Lehet, hogy az ehhez hasonló terjeszkedés kockázatos, de a cégnek ez idáig sikeresen vett szinte minden akadályt. Igaz, néhány, - például a könyvdigizalizálási - projekt  nem úgy sült el, mint ahogyan azt várták.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Bajban a Google?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize