Google: 500 milliárd adóval tartozik
A vádak szerint a Google 500 milliárdos angliai bevétele után adófizetés helyett a kiskaput választotta. Adót csak épp annyit fizettek, amit a kamatadó miatt levonnak.
Ezúttal az Egyesült Királyságban vádolják adóelkerüléssel a keresőóriást. A cég teljes európai bevételét – amely világviszonylatban nagyjából 13%-ot tesz ki – a dublini központján keresztül viszi ki. Ez nagyjából 1,6 milliárd angol font, azaz jelenlegi árfolyamon 494 milliárd forint.
Vince Cable, a liberális demokraták helyettes vezetője nyilatkozatában azzal vádolta a Google-t, hogy kibújik társadalmi kötelezettségei alól. Igaz, hogy a cég fizeti a banki kamatadót, amely nagyjából negyvenhárommillió forintnak megfelelő összeg, de emellett a kiskapukat kihasználva majdnem száznegyvenmilliárd forintot spórol adón a vállalat. A politikus szerint ez pedig nem fair, különösen a recesszió idején.
A Google az Egyesült Királyságban 770 embernek nyújt munkát és nem ez az első alkalom, hogy kifogásolják az adózási gyakorlatát. Már régebben is téma volt a parlamentben, de mivel a kormányzó párttal jó kapcsolatot ápol a cég, valószínűtlen, hogy gyökeres változásokra kéne számítani.
Érdekes megjegyezni azt is, hogy míg a Google szereti önmagát humánus vállalatként feltüntetni, alig adományozott valamit is. Az átlag éves angliai Google-bér kilencvenezer font, azaz nagyjából huszonnyolcmillió forint, a legtöbb háromszáznegyven. Azonban jótékonysági célokra még kétmilliót sem költött.
Ezt olvastad már?
100 km-re teleportáltak a kínaiak
Hozzászólások a(z) "Google: 500 milliárd adóval tartozik" című cikkhez
Vagy tudatlanság. Bár azért itt ezt csak nem kéne...
A csúnya gonosz Google kihasznál egy kiskaput. :twisted: Megfelel a törvényi feltételeknek és él a lehetőséggel. Röhögnöm kell. Tessék szépen megszűntetni a kiskaput, vagy átalakítani, hogy az tudja igénybe venni akinek szólna. Ismét a rossz rendszer kihasználóit szídják, pedig csak meg kellene változtatni. Az más kérdés, hogy akkora hasznonból adakozhatna többet a cég, társadalmi szolidaritásban is példát kellene mutatnia.

Szerintem nem 500 milliárd forintnyi adóval tartozik, hanem az 500 milliárd után fizetendővel... Ez a szenzációhajhász címadás sajnos egyre inkább jellemző,ahogy elnézem.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung E2652W...
- 29 964 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



