Lopott adatokkal dolgozik az adóhatóság
Egy alkalmazott által kérdéses, sokak szerint illegális módszerekkel megszerzett adatok is bekerültek azon adatbázisba, amellyel az adókerülőket próbálja felkutatni az adóhatóság.
Az idei, adókerülők kézre kerítését célzó hatósági akciónak sokan firtatják a legális voltját. Mindezt azért, mert a hatóság lopott adatokat is felhasználtak a nyomozás során.
Háromezer francia honpolgárról gyanították, hogy a svájci bankok titoktartását kihasználva próbálják kikerülni adófizetési kötelezettségeiket. Többek közt őróluk szolgáltatott adatokat a svájci HSBC bank egykori informatikai munkatársa a francia hatóságoknak.
Nyilatkozatában a HSBC Bank elismerte, hogy a szóban forgó alkalmazott ellen, mivel 2006 és 2007 között adatlopás gyanújába keveredett, eljárás folyt. A genfi székhelyű bank szerint ez az eset tíznél is kevesebb számlával volt összefüggésbe hozható. Nem tudni, hogy bármit is rábizonyítottak volna. A Le Parisien napilap szerint azonban a meg nem nevezett alkalmazott azóta Franciaországban, védelem alatt él.
Egy másik napilap, a Le Figaro információi szerint az átadott iratok négyezer francia állampolgár számlájának adatait tartalmazzák. Ezek hatmilliárd euró, azaz 1.6 billió forint összértéket képviselnek. Azonban csak egy részüket gyanúsítják adókerüléssel.
A francia költségvetési miniszter nyilatkozata szerint a végleges adatbázis „nem csak egy forrásból lett összeállítva”. Tagadta azt a vádat is, hogy fizettek volna a HSBC-től ellopott adatokért. Jelenleg 1400 dossziényi anyagot vizsgálnak át, amelytől azt várják, félmilliárd eurós adóbevételt jelent az ország számára.
Ez azonban nem az első eset, hogy egy ország adóhatósága kezébe lopott adatok kerüljenek saját országa lakosairól. Egy évvel ezelőtt a liechtensteini LGT bank lopott adatai kerültek furmányos módon a német hatóságok kezébe. Ugyanabban az évben az angliai hatóságok még fizettek is hasonló adatokért.
Börtönbe kerülhet a világ legszexibb hackere
Akár évtizedekre a rács mögé kerülhet az orosz bombázó, aki társaival dollármilliókat lopott amerikai és brit bankszámlákról.
Ezt olvastad már?
Feltörhetetlen bankautomatát fejlesztett a tolvaj
Hozzászólások a(z) "Lopott adatokkal dolgozik az adóhatóság" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia C2-05
- 14 984 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 57 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Szimfonikus zenekar tabletekre és telefonokra
Mobilokon és tableteken játssza el egy szimfonikus zenekar a Carmen...
-
Amikor a Porschék egymásnak feszülnek
Egy Porsche látványánál és hangjánál csak egy dolog lehet...
Ha már minket kiolvastál
-
Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó
2013-05-23 17:30:26 -
F1: Betiltják Räikkönen sisakját?
2013-05-23 17:00:26 -
Orbán-egyeduralom a médiában
2013-05-23 16:21:46 -
"Rettegnek a tanáraim – nekem is félnem kell?"
2013-05-23 10:52:08 -
10 milliónál jár a Samsung Galaxy S 4
2013-05-23 14:30:00 -
Még részletesebben keresgélhetünk Foursquare-en
2013-05-23 13:00:00



