Az Xperia annak idején egy igazi csúcsmodell szériának indult, mely az X1-el próbált betörni a Windows készülékek piacára. Ráadásul, bár előbb titkolták, később elismerték, hogy mindehhez a mára igen elismert HTC-vel fogtak össze. Ők gyártották a hardvert, a „vázat", melybe a Sony Ericsson töltötte bele a tartalmat, azaz a szoftvert. A végeredmény elég vonzónak ígérkezett. A bemutatásakor úgy tűnt, hogy külsőleg és belsőleg is felveszi a versenyt a legjobbakkal. Az idő csak telt és telt, az X1 pedig óriási késéssel, közel egy évvel később került a boltokba. Ekkor derült ki, hogy bár a vonzó külső megmaradt, a szoftver csapnivaló lett. Lassú volt, a panelek pedig nem túl sokat javítottak a borzalmas gyári felületen. Nagy is volt a csönd, úgy tűnt, hogy az X1 vagy maga az Xperia név is eltűnik a süllyesztőbe. De nem, mert itt van az X2. Az ősz elején bejelentett utód elvileg már úton van a boltok felé és épp karácsony előtt felkerül a polcokra.

Külső

A kezdés elég bíztatónak tűnik. Rögtön megfogott az X2 külseje, szerintem igen vonzó megjelenése van. Főleg ebben a fekete színben, az alsó-felső krómszegéllyel komoly, mégsem hivalkodó mobil benyomását kelti. Megőrizte a tipikus Sony Ericsson alapformát, némileg felidézi az X1-et is, mégis újnak hat. Az összhatást befolyásolja a megnövelt méretű kijelző. Most már 3,2"-on osztozik a WVGA (480x800 pixel) felbontás, ami igen éles, tiszta képet eredményez. Egyfelől odafigyeltek, mert utcán, napfényben is nagyon jól látható. Másfelől viszont elkövettek egy elég fura és bosszantó hibát.

Maga a képernyő továbbra is rezisztív maradt, ám elé egy olyan kemény plexit tettek, amit szinte meg se lehet nyomni. Így az ember azt hiheti, hogy kapacitívval van dolga, de a szimpla érintésre nem reagál. Megnyomni viszont nehéz, mert a nyomáspontot nem lehet érezni és még nehezebb megjegyezni. Ezen segíthetne a (jobb felső sarokba költözött) ceruza, de az se fog. A pálca elegendően hosszú, ám a vége nem hegyes, hanem egészen tompa és gömbölyű, mint egy alaposan elkopott grafitceruza, így sokszor elcsúszik a kemény felületen.

A kijelző alatti gomboknál is történtek változások. A középső billentyű ötirányú működéséből elvesztett négyet és szimpla nyomógomb lett. Illetve mégse szimpla, mert az optikai egér módot meghagyták. A szélekre már csak négyen maradtak, a két funkciógomb eltűnt. Ezekkel se voltam elégedett, mert nyomáspontjuk nincs, esetenként csak többszöri megnyomásra reagáltak. A kijelző fölött már csak a hangszóró, a videohívás kamerája, na meg a szenzorok fértek el. Van fényszabályzó és arcérzékelő is. Visszafogott lett a hátlap, de nagyon eltalálták az anyagát. Akárcsak az elődnél, itt is a ház nagy része fémből van. Nos, a hátlap teljesen az, viszont egy nagyon érdekes tapintású anyaggal vonták be.

A teljesen matt felület egyáltalán nem érzékeny az ujjlenyomatra, így ez a „feladat" az előlapra marad. Elsőre fel se tűnt, hogy sztereó hangszórói vannak, és a hátlap íveltsége miatt az „asztalon elnémulok" problémát nagyjából kiküszöbölték. Az alja és teteje egyforma, lyukacsos mintázatú, jól gyűjti a koszt. Felül ott a bekapcsoló és a 3,5-es jack, alul semmi. Balra került a hátlap zárja és a microUSB, jobbra a hangerőszabályzó és a kamera gombja. Ahogy az elődöt, őt is szét lehet csúsztatni oldalra, ezzel előbukkan a teljes QWERTY billentyűzet. A gombok száma és kiosztása nem változott, viszont jóval nagyobbak lettek. Ezt jól eltalálták, a laptop stílusú gombon kényelmesen lehet gépelni. Masszív a csúszka is, határozottan, megfelelő erővel nyitható-zárható a készülék. Nem mindenhol hibátlan viszont a minőség. Az összhatás masszív, sok a fém, mégis vannak kifogásolandó részek. Ilyen az egyébként stabil hátlap illeszkedési hibája a microUSB-nél vagy a kamera gomb nyikorgása.


Panelprogram, második felvonás

Az X2 hardveresen tulajdonképpen nem változott az X1-hez képest, ugyanaz az 528 MHz-es processzor, 256 MB RAM és 512 MB ROM felelős a működésért (még az 1500 mAh-s akku is pontosan ugyanaz). Kicserélődött viszont az operációs rendszer, mivel immár a Windows Mobile 6.5 töltődik be. Magáról a rendszerről írtam már a HTC Touch2-nél, így ezt most nem tenném meg. Az X1-en lévő paneles rendszer jópofának tűnt ugyan, de a kezelhetőséget szinte egyáltalán nem javította, ezért joggal gondolhattuk, hogy az utódnál átgondolják a rendszert. Nos, át is gondolták, de nem úgy és nem annyira, mint azt szerettük volna. Megmaradtak a paneles kezdőképernyők, melyekből gyárilag ezúttal is kilencet kapunk. Számuk a későbbiekben bővíthető, nekem is sikerült kb. 6 próbálkozás után leszedni kettőt (azt írta ki a letöltés megkezdésekor, hogy nem tudja letölteni), ezek viszont nem kerültek be a panelválasztó menübe, mert egyszerre csak kilencet használhatunk.

Végre normálisabb sebességű animációt láthatunk, a betöltésük is kicsit gyorsult. Mint említettem, teljesen új paneleket kapunk, de ezek nem nagyon nyerték el a tetszésemet. A CNN panel nyilván a hírmániás, folyamatosan utazó embereknek készült, és nem szorul magyarázatra a Google panel sem. Javítanom kell magam, csak nyolc panel van, mivel a kilencedik az alap WinMo 6.5 felület. Van itt egy Growing nevű is, ami hasonló a régi halas változathoz. Itt halak helyett élő növényzet és repkedő rovarok vannak, amelyek jelzik az eseményeket is. A Pixel City Day és Night panelek egyformák, a nevükből következően egyikük nappali, másik éjszakai látványt nyújt. Ez oldalra görgethető és egy város segítségével próbálja elérhetővé tenni a funkciókat. Például van rajta egy repülőtér, melynek irányítótornyára bökve jön elő a Wireless Manager.

Szerintem ez a három oltári nagy butaság. A Pixel City nehezen kezelhető, lassú, nem tudjuk, hova és miért kell bökni, meg leginkább komolytalanok egy elsősorban üzleti mobilhoz. A Tilewave már kicsit izgalmasabb, legalábbis az animációk és a megjelenése is komolyabb. Itt egy érintéssel előhozhatjuk mondjuk a számológépet, az RSS olvasót, az ébresztőt és az időjárást, a panel felületén belül maradva. Végül maradt még két panel, melyek szintén összetartoznak és egyértelműen ezek a leghasznosabbak. Ez nem más, mint az SPB Mobile Shell 3, melyet szinte minden Windows Mobile felhasználó ismer. Ők készítik az egyik legjobb nem gyári kezelőfelületet rá. A két panel egyike a profi, munka közbeni, míg a másik a lazább, szabadidős használatra készült. Ami viszont tetszett, hogy a panelek időzíthetőek, tehát reggel 8-tól mehet az SPB, aztán délután 4-től a CNN, majd mondjuk este 8-tól a Pixel City Night. Az X1 már ezt sem tudta, az X2-ben viszont kicsit továbbléptek a panelektől és alkottak saját felületet, ami legalább néhány helyen eltakarja a Windowst. Ilyen a telefonkönyv, a Wireless Manager, illetve egy önálló menü, melyben a híváslistát, az üzeneteket, a naptárt, a multimédiát és a PlayNow funkciókat érhetjük el. Továbbá kapunk még egy szintén saját virtuális billentyűzetet, aminek szerepe elég csekély, tekintve, hogy ott a valódi QWERTY.


Multimédia

A Media menüpontot választva jutunk el a zene- és videólejátszóhoz, na meg a képnézegetőhöz és a játékokhoz. A képnézegető meglehetősen egyszerű, a nagyítás persze nem multi-touch, viszont a telefont fekvő helyzetbe fordítva (a billentyűzet kicsúsztatása nélkül) a kép is elfordul, mivel az X2-ben már van giroszenzor. A videolejátszó is egyszerű, ám még így is sokkal jobb a gyári Media Playernél, ráadásul bónusz, hogy DivX és Xvid filmekkel is megbirkózik. Jó hír, hogy van tv-kimenet, mi több, a dobozban ott a kábel is. Kicsit fura volt, hogy előbb csatlakoztatni kell a telefont, majd csak ezután tudjuk aktiválni a kimenetet rajta. Az eredmény megtekinthető a cikk képgalériájában.

Ami már szomorúbb, hogy a zenelejátszó is elég fapadosra sikerült. A szokásos módon leválogatva böngészhetünk a számok között, kezeli az albumképeket, van ismétlés és véletlen lejátszás, aztán ezzel ki is fújt. A dobozban található fülesen ott figyel az X-Bass felirat, ehhez képest a hangzása csak átlagos. Köszönhetően a 3,5-es kimenetnek, eme probléma könnyen orvosolható, de a hangszínszabályzó akkor is jól jönne. Nagyot ugrottak előre viszont a fotózás terén. A korábbi 3,2 megapixelről egészen 8 megapixelig húzták fel a felbontást. Xenont nem, de egy elég erős fényű LED-et is pakoltak mellé, hogy sötétben is legyen esélyünk a képrögzítésre. Jól sikerült a kezelőfelülete is, hasonlít a korábbi Cyber-shot modellekhez.

Egy érintéssel hozzáférünk a téma módokhoz (pl. portré, tájkép, sport), a fókuszhoz (automata, érintős, makró, végtelen), ugyanakkor kiválaszthatjuk az automata módot is, amikor minden beállítást a készülék végez. Ha inkább mi állítgatnánk, akkor van még fehéregyensúly, sorozatfotó, panorámakép, effektusok, GPS geotagging, ugyanakkor nincs ISO. Nem csak fotóban, videóban is nagyot ugrottak. Az X1 unikum volt a márkán belül a VGA felbontású videóval, az X2 pedig megőrizte ezt a címet, mivel már WVGA mozgóképet tud felvenni.

Jobb lett?

Tulajdonképpen igen is, meg nem is. A hardveren nem változtattak (a kamerát kivéve), ez nem feltétlen volt jó ötlet. A külső szerintem teljesen jó lett, a Sony Ericsson a HTC nélkül is elég korrektül elkészítette az alapokat. Azonban a szoftveres oldalon már komoly gondok vannak. Elnézve a vele nagyjából egy időben nálam lévő HTC HD2-t, bizony a srácoknak van még mit tanulni szoftverfejlesztés terén. A paneles dolog továbbra is édeskevés, a szimpla Windows felület meg szintén. Ráadásul a lassúság se szűnt meg, pedig optimalizációval sokat lehet javítani rajta anélkül, hogy GHz-es procit és többszáz megányi RAM-ot tennének bele. Egy komoly, jól használható saját felülettel, némileg erősebb hardverrel az Xperia X2 simán megtalálná a helyét a jelenlegi vetélytársak között. Ja, és ne feledjük az árat, mert az X2 várhatóan a Satio környékén, tehát olyan 140-150 ezres áron fog nyitni kártyafüggetlenül. Ez pedig tovább rontja az esélyeit.